Nyomoz a rendőrség a szombathelyi telefonlistás ügyben

2014.12.15. 15:46

A rendőrség megerősítette a hírt.

Nyomozást rendelt el a rendőrség a szombathelyi telefonlistás ügyben - válaszolta az MTI érdeklődésére hétfőn a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

    Takács Zoltán közölte: az ügyben Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere tett feljelentést, és ennek nyomán döntött úgy a rendőrség, hogy nyomozást indít. A sajtóreferens a nyomozás érdekeire hivatkozva arról továbbra sem szolgált információval, hogy milyen bűncselekmény gyanúja miatt folyik a vizsgálat, mivel - mint mondta - az ügy jogi minősítése a nyomozás során még változhat.

    Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP) polgármester kedden tett büntetőfeljelentést, miután lezárult az általa elrendelt önkormányzati belső vizsgálat, amelyet azért indítottak, mert több városházi hivatalnok, köztük az összes osztályvezető mobiltelefon-forgalmának adatait kísérelték meg lekérni a szolgáltatótól. A szolgáltató nem adta ki a kért adatokat - közöttük a kimenő és bejövő hívásokat és az sms-eket is tartalmazó listát -, hanem értesítette az önkormányzatot.

    Az ügyet az Éljen Szombathely-MSZP-DK-Együtt közgyűlési frakciójának vezetője, Czeglédy Csaba a városi közgyűlés november 24-ei ülésén hozta nyilvánosságra. Azt mondta: úgy tudják, Gaál Róbert jegyző utasítására és meghatalmazása alapján történt az adatkérés, amely az ellenzék szerint személyiségi jogokat és levéltitkot is sérthetett.

    Gaál Róbert azon a közgyűlésen nem volt jelen, szabadságát töltötte, két nappal később pedig benyújtotta lemondását. Sajtóértesülések szerint az ügy miatt távoznia kell a városházáról egy osztályvezetőnek is.

    Angyal László, a szombathelyi városháza kommunikációs vezetője korábbi közleményében azt írta: Puskás Tivadar polgármester november 20-án szerzett tudomást a történtekről, azonnal leállíttatta az adatkérést és belső vizsgálatot rendelt el az ügyben.

.