Molnár Ágnes Szombathelyen: 1800-1900 milliárd forint szabad fejlesztési forrás maradt

2010.09.17. 21:24

A 2013-ig rendelkezésre álló uniós fejlesztési forrásokból az előző kormányzat már több mint 8 ezer milliárd forintnak megfelelő összeget lekötött, 1200 milliárd forintot kell fordítani a már futó projektek finanszírozására, és mindössze 1800-1900 milliárd forint szabad fejlesztési forrás maradt - mondta Molnár Ágnes, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztéspolitikai koordinációért felelős államtitkára Szombathelyen pénteken.

Az államtitkár, az Új Széchenyi Terv nemzeti konzultációs sorozatának szombathelyi állomásán előadásában hangsúlyozat: az előző kormányzat kevés forrást hagyott szabadon utódja számára, de ami maradt, azt legalább hatékonyan, valóban az ország javára kell felhasználni.

Szavai szerint egy teljesen új szemléletet tükröző, a gazdaságra megerősítésére, a vállalkozások helyzetbe hozására, a pályázati rendszer átláthatóságára összpontosító, és a helyi javaslatokat, fejlesztési stratégiákat is magába ötvöző nemzeti fejlesztési stratégián dolgoznak, ami az Új Széchenyi Tervben ölt majd formát, és amelynek megvalósítása 2011. január 15-én indul.

Molnár Ágnes jelezte, egyszerűbbé és hatékonyabbá kívánják tenni a pályázati rendszert, hiszen eddig az uniós források felhasználását hét irányító hatóság bírálta el és felügyelte, más-más pályázati követelményeket támasztva a pályázókkal szemben.
Hozzáfűzte: már önmagában hatékonyabb működést tesz lehetővé, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium irányítja a hazai finanszírozás és az uniós források felhasználását egyaránt.

Molnár Ágnes elmondta: a fejlesztéspolitikai rendszerben - különböző intézményekben, végrehajtó és közreműködő szervezetekben - jelenleg mintegy háromezer ember dolgozik. Az államtitkár szerint meg kell vizsgálni, hogy valóban szükséges-e ennyi ember ezen a területen.

Az államtitkár szólt arról is, hogy csupán 17 nagyprojektet hívtak vissza, 61 projekt tartalmi felülvizsgálatát kezdeményezték, és 600 volt azoknak a projekteknek a száma, amit változatlan formában javasoltak folytatásra. A módosítási javaslatok 477 milliárd forint felhasználását érintették, és 41 milliárd forintnyi forrást szabadítottak fel.

Molnár Ágnes tájékoztatása szerint hónapok óta folynak a tárgyalások Brüsszelben arról, hogy az uniós forrásokat át lehessen csoportosítani, az Új Széchenyi Tervre ugyanis legalább 1000 milliárd forintot kíván fordítani a jelenlegi kormányzat.

.