Átadták Nagykanizsa agglomerációjának csatornahálózatát

alon.hu

2013.09.27. 15:02

A nyolchónapos próbaüzemet követően pénteken átadták a Nagykanizsa agglomerációjában 12 települést érintő, közel négymilliárd forintból megépített csatornahálózatot, amelyhez több mint 2700 háztartás csatlakozhat.

A Magyarszentmiklóson tartott avatáson Tóth Nándor, a Nagykanizsai Regionális Szennyvíztársulás elnöke felidézte, hogy a 12 településen kívül új hálózat épült a dél-zalai város három településrészén is. A teljes beruházás része a nagykanizsai szennyvíztelep még zajló rekonstrukciója, valamint a város csatornarendszerének korszerűsítése is, amely együttesen 11,1 milliárd forintba kerül.

    A beruházási költség több mint 71 százalékát az Európai Unió Kohéziós Alapja biztosította, csaknem 13 százalék volt eredetileg a magyar állam hozzájárulása, és közel 16 százalék a települések önrésze. Ez utóbbi mértéke azonban a kivitelezés idején csökkent, miután az állam az önrész nagyobbik hányadát átvállalta.

    Hangsúlyozta, hogy a fővállalkozó Szabadics Zrt. és a Közgép Zrt. alkotta SZK Kanizsa Konzorcium kivitelezésében megépült térségi csatornahálózat használati díjai kedvezőek lesznek. A régebben csatornázott falvaknál olcsóbban, a nagykanizsai díjakkal azonos összeget fizetnek majd az újonnan csatornázott települések lakói.

    Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. vezérigazgatója elmondta: a 2011 januárjában indult munkálatok során 43 kilométernyi gerincvezetéket és 56 kilométernyi nyomóvezetéket fektettek le. A 12 településen 2738 háztartás csatlakozhat a szolgáltatáshoz, a lakosság több mint fele már ezt meg is tette.

    Cseresnyés Péter, a térség fideszes országgyűlési képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy a beruházásnak befektetésvonzó gazdasági előnyei is vannak, és a kivitelezés is több száz embernek adott munkát az eltelt több mint két év során. Hangsúlyozta továbbá: az érintett települések összesen több száz millió forintot takarítottak meg azzal, hogy az önerő alapból támogatáshoz jutottak.

    A helyszínen kiosztott sajtóanyagból kiderül az is, hogy a Nagykanizsán még zajló csatornaépítési, -bővítési és -rekonstrukciós munkálatok műszaki átadása júniusban megtörtént, ekkor kezdődött el a 6 hónapos próbaüzem és vele párhuzamosan az utak helyreállítása, amely várhatóan október végére fejeződik be. A korszerűsített szennyvíztisztítónál júliusban volt a műszaki átadás, és itt a próbaüzem egy éven át tart.

 

.