Ismét lesz lomtalanítás Sopronban

2016.06.07. 10:06

A városnak harmincmillió forintjába kerül majd.

Sopronban már évek óta nem lomtalanítottak. A város lakói heti rendszerességgel érdeklődtek és kérték ezt a lehetőséget. Az önkormányzat beadta derekát, megrendelte a szolgáltatónál, a következő hetekben megjelennek az utcákon a konténerek.

Csak az érintett utcák lakói értesülnek majd a pontos lomtalanítási időpontról és a konténer helyéről, így próbálják meg kivédeni azt, hogy már az első fél órában csurig teljen az edény a nem lakossági hulladékkal.

A konténerekbe minden belekerülhet a törmelék, az elektronikai és veszélyes hulladék kivételével.
Sopron város költségvetéséből harmincmillió forint megy el a lomtalanításra.

A szolgáltató és az önkormányzat abban bízik, az egyszeri konténeres gyűjtés legalább átmenetileg rendezi a szelektív szigetek helyzetét. Azokon a pontokon ugyanis naponta újragyűlik az oda nem való szemét.

Egy-egy körzetben három napon át lehet majd a konténerbe tenni a lomot, ha megtelik, cserélik az edényt – ígérte Mágel Ágost a térségi hulladékgazdálkodási társulás elnöke.

Még egy jó hír a kerttulajdonosoknak: négyszáz literes komposztálókat adnak ajándékba mától. A zöldudvarokban bárki átveheti a lapra szerelt műanyag komposztálót, akinek szerződése van az STKH-val. Csak a lakcímkártyáját kell felmutatnia. Forrás: kisalföld.hu

.