Seregnyi program várja az Őrségbe látogatókat augusztusban

Húsz településen, két hétvégén át tartó rendezvénysorozat

2016.07.17. 10:55

Koncertek, művészeti programok, színházi előadások, filmvetítések lesznek.

Hétrétország címmel augusztus 12-én megkezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye.

A tíz napon át tartó, köztiválnak nevezett programsorozaton ötven udvarház várja nyitott kapukkal a vendégeket, Őriszentpéteren, a "bázison" pedig koncerteket, művészeti programokat, színházi előadásokat, filmvetítéseket tartanak.

A szervezők szándéka szerint a köztivál - a fesztivál eredeti küldetését is szem előtt tartva - közösségi ünnepet jelent - mondta el Sülyi Péter, Hétrétország rendezvénysorozat alapítója az MTI-nek. Hozzáfűzte: a programsorozat - amelyet 15. alkalommal rendeznek meg az Őrségben - a nyitottságról, a vendégszeretetről szól.

A köztivál tíz napja alatt húsz település félszáz udvarházában várják nyitott kapukkal a vendégeket. A nyitott porták a tájegység hétköznapi életét mutatják be: a látogatók egyebek mellettt megismerhetik az állattartók, gazdálkodók tevékenységét és akár be is kapcsolódhatnak napi házkörüli munkába

A fazekasműhelyekben megtekinthetik, miként készülnek a messze földön híres őrségi agyagedények - hangsúlyozta Sülyi Péter.

A vendégeket a házigazdák a kertjükben termett, frissen szedett gyümölccsel, zöldséggel, őrségi ételkülönlegességekkel várják: a terített asztalokra dödölle, különleges töltésű rétesek és tökmagolajjal készült ételek is kerülhetnek.

A portákon tett látogatás után Őriszentpéteren változatos fesztiválprogramokkal folytatódik a Hétrétország: Malom Látogatóközpontban képzőművészeti kiállítások nyílnak, színházi, bábszínházi előadásokat mutatnak be, a filmklub műsorát az elmúlt évek legsikeresebb magyar filmjeiből állították össze.

A sorban a 15. - két hétvégén át tartó - köztivál programjai közt sokszínű, változatos zenei produkciók szerepelnek: a Müller Péter AndFriends Leonard Cohen-esttel, Palya Bea pedig a Tovább Nő című albumával érkezik az Őrségbe.

Szabó Balázs Bandája koncertjén a rock, a pop, a funk és magyar népzenére jellemző dallamok ötvöződnek, szerzői esten mutatkozik be Beck Zoltán, a 30Y frontembere. A fesztivál vendége lesz Berecz András ének- és mesemondó, Ferenczi György és a Rackajam a Betyárság című zenés produkcióval érkezik Őriszentpéterre és fellép a szombathelyi dobcsapat, a Drummoló.

A köztivált Szirtes Edina Mókus, Fassang László és Szokolay Dongó Balázs közös koncertje zárja augusztus 21-én.

Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Hétrétország köztiválra az ország minden szegletéből érkeznek látogatók. A leggyakoribbak vendégek a fiatal és középkorú családok, ezért szép számmal szerveznek gyermekprogramokat is. Az interaktív műhelyfoglalkozások és a nyitott porták pedig közös élményt nyújtanak a család valamennyi tagja számára - mondta összegzésként a köztivál alapítója.

Augusztus 20-án, szombaton Őriszentpéter város belterületén Városszeren termelői piaccal 8.oo-12.oo között várják az érdeklődőket.

.