A határnyitásra emlékeztek Sopronpusztán

2016.08.20. 08:41

1989. augusztus 19-én tartották a Páneurópai Pikniket.

Az 1989. augusztus 19-ei Páneurópai Piknikre emlékeztek pénteken a magyar-osztrák határ közvetlen szomszédságában lévő Sopronpusztán, ahol 27 évvel ezelőtt a békedemonstráción megnyílt a határ, és több száz keletnémet állampolgárnak sikerült átjutnia Ausztriába.

A Páneurópai Piknik résztvevői csípőfogóval átvágják a szögesdrót kerítést a magyar-osztrák határon Sopron közelében. A nemzetközi határmenti pikniket Páneurópai mozgalom és a Magyar Demokrata Fórum rendezett.
Fotó: Matusz Károly

Frank Spengler, a Konrad Adenauer Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője beszédében úgy fogalmazott, hogy ma sokan fenyegetve érzik Európa békéjét és szabadságát, és a területek védelme érdekében vannak az Európai Unión belül a belső határellenőrzések.

Példaként említette, hogy az emlékhelytől alig néhány méterre, a magyar-osztrák határátlépési pontnál is szúrópróbaszerűen ellenőrzik a járműveket.

A képviseletvezető reményét fejezte ki, hogy az EU meg tudja erősíteni külső határainak védelmét, aminek következtében a belső határokon újra szabadon lehet majd közlekedni.

A németországi emberek soha nem fogják elfelejteni Magyarországnak, hogy ma itt mindnyájan szabadságban élhetünk – idézte fel Angela Merkel német kancellár hét évvel ezelőtti, Sopronpusztán mondott beszédét.

A Páneurópai Piknik Emlékparkban tartott megemlékezés előtt a soproni Liszt Központban megnyílt a Hitler elleni 1944. július 20-ai merényletről szóló kiállítás.

A tárlatról az emlékparkban Frank Spengler azt mondta, hogy a Hitler elleni merénylet a németek számára a szabadság jelképe, ahogy a magyarok számára a hatvan évvel ezelőtti októberi szabadságharc és forradalom az.

Magas László, a Páneurópai Piknik egykori egyik szervezője, a Páneurópai Piknik ’89 Alapítvány elnöke köszöntőjében a 27 évvel ezelőtti eseményeket felidézve elmondta, hogy már a szervezéskor is érezte a háttérből Pozsgay Imre támogatását. Hálával beszélt az egykori államminiszterről, aki “haláláig magának érezte az eseményt”, rendszeres résztvevője volt a piknikkel kapcsolatos rendezvényeknek.

.