2005.11.13
Az már fél évvel a választások előtt látszik, hogy a következő kampány sem lesz mentes kemény belemenésekből.
2005.11.12
„A mai napon Ipkovich György eldurrantotta kampánystartot jelentő pisztolyát a megyei napilapban megjelent fizetett hirdetéssel, és az azzal összefüggő eseményekkel kapcsolatosan” – áll abban az elektronikus levélben, amelyet Marton Zsolt, a Fidesz városi frakciójának a vezetője küldött lapunknak. A levél az alábbi sajtóközleményt is tartalmazza:
2005.11.10
A városi tévé információi szerint Szombathelyen tavasztól egyirányú lesz a Deák Ferenc utca az Akacs Mihály és a Paragvári utcák közötti szakaszon.
2005.11.10
Aki rendszeresen közlekedik vasúttal Szombathely és Budapest között, nem győz azon mérgelődni, hogy az Intercity helyjegyet már napokkal az utazás előtt meg kell venni, mert különben jó esélyünk van, hogy nem férünk fel. A problémának a Népszabadság járt utána.
2005.11.09
A szélessávú internet ma harmadába kerül, mint két évvel ezelőtt – derül ki a Terminál.hu körképéből.
2005.11.13
A szombat este tartott hagyományos Szent Márton-gálán Szombathely városa a következő díjakat osztotta ki:
2005.11.12
Az ilyen figurákra mondja az angol, hogy "the soul of the party". És ezzel letudtuk a mai nyelvleckét is.
2005.11.10
A kormány megalapozottan döntött arról, hogy Győrt jelöli az egyik fejlesztési pólusnak, és nem kíván javaslatán változtatni – mondta Baráth Etele EU-ügyekért felelős tárca nélküli miniszter a Kisalföldnek adott interjújában.
2005.11.09
Meghibásodott egy kombájn és összeütközött egy villanymozdonnyal Nemeskocs külterületén egy fénysorompós vasúti kereszteződésben. Szerencsére személyi sérülés nem történt.
2005.11.09
Egy Audi A 8-ast öntött le valaki maró folyadékkal Sében.