2005.02.16
Lapvélemény szerint a film jókora felháborodást keltett volna, ha nem Kertész Imre írta volna a szövegkönyvet.
2005.02.15
Vásárlóerő tekintetében a megyék közt Győr-Moson-Sopron a leggazdagabb, a sereghajtó pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg. Vas megye a második helyen áll, írja a GfK Hungária Piackutató Intézet számításaira támaszkodva a Napi Gazdaság.
2005.02.15
Szigorú kritikával illeti az osztrák emberjogi- és idegenjogi politikát a Rasszizmus és Intolerancia Ellenes Európai Bizottság (ECRI), amely kedden tette közzé Ausztriáról szóló harmadik jelentését - írja a HVG Online.
2005.02.14
Rokordszámú nézőközönség volt kíváncsi az első hétvégén a Nobel-díjas regényből készült, Koltai Lajos által rendezett filmre.
2005.02.13
Mintha azon versenyeznének a Vas megyei városok, hogy kinél nagyobb a gond. Ahogy arról már többször beszámoltunk, Szombathely a csőd van, és nemrég adtunk hírt a sárvári gondokról is. E dicstelen sorba állt be most Szentgotthárd is. A fejleményekről a város honlapjáról értesültünk
2005.02.16
A német Epcos elektronikai vállalat a rossz kezdet után egész mostani üzleti évében is az előzőnél kisebb forgalmat és eredményt vár. A szombathelyi érdekeltséggel is rendelkező cég folytatja termelésének kihelyezését olcsó bérű országokba, csak azt nem tudni, hogy ez jó-e a vasi megyeszékhelynek vagy nem.
2005.02.15
Beváltak a Bécs-Pécs Intercity járathoz fűződő remények. A Regionális Fejlesztési Tanács által kezdeményezett vonatjárat ugyanis az elmúlt időszakban magas kihasználtsággal közlekedett - közölte a Gazdasági Rádió.
2005.02.15
Az unióban még mindig Magyarországon az egyik legkevésbé elterjedt az idegen nyelvek oktatása az általános és középiskolások körében.
2005.02.14
2005. február 19-én szombaton, Körmenden a Színházteremben Régi és új Dalok címmel Cseh Tamás-koncert lesz
2005.02.13
Az a gond, hogy ez nem vicc, hanem a közeljövő fenyegető valósága.