2004.12.28
Egy idős néni és egy csillagszóró okozott galibát Szombathelyen. A kár több mint 200 ezer forint.
2004.12.27
Szerdahelyi Szabolcs Polt Péterhez fordult, hogy az segítse elő a nyomozás elrendelését az athéni doppingügy kapcsán.
2004.12.26
Egy nemrég végzett tanulmány arra a meglepő következtetésre jutott, hogy az előrehaladott korban lévő hölgyek enyhe depresszióval tovább élnek, mint a teljesen kiegyensúlyozottak - írja a Ma.hu.
2004.12.25
Akár közéleti barométernek is felfogható a Haszon Magazinban közölt toplista. A 100 legfontosabb magyart tartalmazó felsorolást pont egy évvel ezelőtt jelentette meg a lap, az azóta bekövetkezett – és a mostani frissítésben napvilágot látott - változások jól mutatják a hazai közéletre jellemző pezsgést.
2004.12.23
Ezeréves római védsáncot rongáltak meg csütörtökön ismeretlen tettesek a Vas megyei Hegyhátszentpéter közelében – közölte a Magyar Rádióval az Örökségvédelmi Hivatal soproni kirendeltségének vezetője.
2004.12.28
A laptopokkal jó lesz vigyázni, mondja Yefim Sheynkin, a New York Egyetem kutatója.
2004.12.27
A kínai piacon lassan ahhoz is hozzászokhatunk majd, hogy a Reebook és Nikee mellett autókat is vehetünk. Ezúttal a Honda eset majdnem áldozatul, nem sok kellett, hogy megismerkedhessünk a Hondga személyautókkal is.
2004.12.25
2004.12.23
Ismét az országos média figyelmébe került a szombathelyi Markusovszky kórház, és ismételten nem pozitív kicsengéssel.
2004.12.23
Örülök, hogy tetszett az előadás!