2003.12.22
Több mint 1 millió embernek havi 34 ezer forintnál kevesebb pénze jut megélhetésre - derül ki a Szociális Szakmai Szövetség szegénységről szóló gyorsjelentéséből.
2003.12.22
Pénzt kínált a pártba való belépésért Vas megyei romáknak az MSZP egyik aktivistája - közölte hétfői sajtótájékoztatóján Horváth Csaba, a Vas Megyei Cigány Kisebbségi Önkormányzat elnöke.
2003.12.21
A minap egyeztetett tervek szerint Európát hamarosan alagút köti majd össze Afrikával. A spanyol-marokkói megállapodás értelmében az alagút a Gibraltári szoros alatt épül meg, 39 kilométer hosszúságban, amiből 28 kilométeres szakasz a tenger alatt húzódik majd.
2003.12.20
Nyolc oldalas mellékletben, 130 pontba szedve jelent meg az Élet és Irodalom ünnepi számában Bokros Lajos tanulmánya. A terjedelmes írásban többek között másfél kulcsos, kedvezménymentes jövedelemadót, a közalkalmazotti bértáblák eltörlését és állami karcsúsítást sürget a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere,
2003.12.19
Autója lökhárítójához kötve vonszolta kutyáját az a férfi, akivel szemben emiatt tett feljelentést a rendőrség Pápán.
2003.12.22
Közel száz darab pornóképet találtak a betörés nyomait rögzíteni kívánó körmendi nyomozók a falusi házban, melynek 64 éves osztrák tulajdonosa Németországban él, és évente két-három hónapot tölt Magyarországon.
2003.12.22
A kézilabda pályára már felöntöttek egy rétegnyi vizet, az ötletgazdái most abban bíznak, hogy ez minél előbb megfagy.
2003.12.21
Két órát kell várniuk Hegyeshalomnál a Magyarországra utazóknak, Nagylaknál pedig az országból kilépőknek - tájékoztatta a határőrség az MTI-t vasárnap délelőtt.
2003.12.20
Félmilliárd forintos beruházással teljesen felújították a szombathelyi Markusovszky Kórház balesetsebészeti osztályát. A modern létesítményben két új műtőblokkot is kialakítottak.
2003.12.18
Csütörtök este a Budapest Kongresszusi Központban hirdettek eredményt az Év Sportolója versenyben. A sportújságírók szavazatai alapján Kovács Katalin, Annus Adrián, a férfi vízilabda-válogatott, az edzők között Fábiánné Rozsnyói Katalin, a szövetségi kapitányok versengésében pedig Kemény Dénes bizonyult a legjobbnak.