2003.08.26
A bajnokság negyedik fordulója után lemondott Détári Lajos, a Haladás vezetőedzője. Az egykori világválogatott futballista nem árulta el távozásának okát. Détári Lajos öt hónapja, szezon közben vette át a csapat irányítását, és a visszakerülésben elévülhetetlen érdemeket szerzett. Az élvonalbeli bajnokságot sem kezdték rosszul, hiszen mindkét hazai meccsüket megnyerték, és hat ponttal a hatodik helyen állnak. Úgy tűnt minden rendben van a csapatnál, kedd délután azonban Détári bejelentette lemondását. Az egykori világválogatott játékos a Magyar Televíziónak elmondta, hogy szép hónapokat töltött el Szombathelyen, de elege lett. Bővebben viszont nem részletezte az indokokat, mert békében akar elválni a klubtól. - Nem stílusom a sárdobálás - jelentette ki. A csapat első embere, Bíró Péter ugyanakkor megjegyezte: vele még nem közölte a lemondását a szakember. Az edzéseket egyelőre Gujdár Sándor vezeti. (Forrás:Inxex.hu)
2003.08.25
Pénteken: - 14 óra után ismeretlen férfi hang közölte az Erste Bank szombathelyi fiókjával telefonon, hogy - Többször nem ismétlem, bomba, bomba van. - ezzel letette a telefont. Az épületet kiürítették, megkezdték a bombakutatást, de robbanó anyagot nem találtak az illetékesek. Szombat: - Délelőtt rendzavarás miatt a Thököly utcából, két helybelit állítottak elő. Egyikük az útlezárásra szolgáló kordont bontotta föl. - Délután a Fő térről igazolás megtagadása miatt és közbiztonságra veszélyes eszköz birtoklása miatt helybeli férfit állítottak elő. - Délután a Thököly utcából koldulás miatt hajléktalan férfit, éjjel ugyaninnen adatmegállapítás miatt helybeli férfit állítottak elő. - Éjjel egy helybeli és egy budapesti férfit szállított el a járőr biztonsági intézkedés során a Zanati útról a kórházba, mivel ittasan az úttesten feküdtek. Vasárnap: - Hajnalban Szombathelyen a Gagarin útról állítottak elő ittas segédmotorost· - Délelőtt egy vasvári férfi Trabantjával közlekedett a Károly R. utcában, amikor a járőr igazoltatta. Ő is ittasan ült volán mögé. Hétfőn: A Fő térről állítottak elő helybeli férfit, aki a rendőri felszólításra sem hagyta abba a csendháborítást. (Forrás: ORFK)
2003.08.22
Kigyulladt a Celldömölkről Szombathelyre tartó személyvonat villanymozdonya pénteken délután fél három körül. A mozdony a nyílt pályán, Celldömölk és Kenenesmihályfa között gyulladt ki, a balesetben a masiniszta könnyebb sérüléseket szenvedett. A tűz oltásának idejére, mintegy másfél órára az érintett vonalszakaszt áramtalanították, a tüzet a sárvári tűzoltók fékezték meg. A vonat utasai közül senki nem sérült meg. A tűz keletkezésének körülményeit és a károk mértékét a rendőrség szakértők bevonásával próbálja megállapítani. (Forrás:HírTV)
2003.08.21
Az MDF Országos Etikai Bizottsága csütörtöki ülésén - megismételt eljárásban - megállapította, hogy Hende Csaba nem követett el etikai vétséget, ezért megszüntette az ellene folyó eljárást. Hende Csaba és Rubovszky András, a testület elnöke egybehangzóan tájékoztatta erről az MTI-t a bizottság ülését követően. Hende Csaba elmondta: az országos etikai bizottság a polgári körök szervezésében vállalt szerepe miatt, bejelentés alapján folytatott tavaly nyár óta eljárást ellene. - A csütörtöki döntés értelmében nem követtem el etikai vétséget, mert a testület ismételten megállapította, hogy tevékenységem nem ellentétes az MDF érdekeivel - fogalmazott Hende Csaba. 2002 nyarán az etikai bizottság olyan határozatot hozott, hogy Hende Csaba nem követett el etikai vétséget. A testület elnöke elmondta: e határozat ellen egy MDF-szervezet fellebbezést nyújtott be, ennek nyomán - az országos választmány utasítására - az etikai bizottság ismét tárgyalta az ügyet, és helybenhagyta korábbi határozatát.Hozzátette: az etikai bizottság határozata ellen ismét lehet fellebbezni az országos választmányhoz. (Forrás: MTI)
2003.08.21
Szeptembertől újabb pirula segíti a merevedési problémákkal küzdő férfiak életét. Az új gyógyszer a Viagrához hasonlóan hat, viszont gyorsabban előidézi a merevedést. A kékszínű Viagra vetélytársát, a narancsszínű Levitra pirulát gyártó gyógyszeripari cég azzal próbál piaci előnyt szerezni, hogy a merevedésig eltelt időt a gyógyszerkísérletek során lerövidíti. A Levitra kutatói arról számoltak be, hogy kísérleti alanyok nagy része 16 percen belül képes volt a szeretkezésre. A mellékhatásokat illetően hasonlóra számíthatnak mind a Viagrát, mind a Levitrát választó férfiak. Fejfájás, szédülés, hevülés, arcpír és gyomorfájdalmak kísérhetik használatát. (Forrás: www.velvet.hu)
2003.08.26
Annus Adrián 80,36 m-es dobással ezüstérmet szerzett férfi kalapácsvetésben a párizsi atlétikai világbajnokságon.
2003.08.23
A múlt héten a tv2 négy százalékpontosra növelte előnyét a teljes napra vetítve, főműsoridőben azonban továbbra is az RTL Klub vezet a 18-49-es korosztályban. Az MTV közönségaránya főműsoridőben 13 százalék volt.Az RTL Klub a Barátok Közt nélkül is őrzi 36 százalék körüli közönségarányát, míg a tv2 változatlanul 32 százalékon áll. A délutáni sorozatok küzdelmében tovább erősödött a tv2 két sorozata: a Jó barátok 50 százalék körüli, a Betty, a csúnya lány epizódjai stabilan 50 százalék feletti közönségarányt értek el. Ezzel szemben az RTL Klubon a Vészhelyzet ismétlései 25 százalék körüli, az előtte sugárzott Bohóc című német sorozat csupán 20 százalék körüli közönségarány mellett futott. A koraesti hírműsorok közötti versenyen is erősödött a tv2: szerda kivételével a Tényeket többen nézték, mint az RTL Híradóját. A reggeli műsorsávban az RTL Reggelije továbbra is vezet a Napkelte és a Lazac előtt. (Forrás: www.napi.hu)
2003.08.22
Köveket rakott a sínekre három fiatal a magyar-szlovén vasútvonalon Nagyrákos közelében egy alagútban; a rendőrség közlekedés veszélyeztetése miatt indított ellenük eljárást. A fiatalokra a vonaton utazó két határőr figyelt fel kedden délután az úgynevezett Zsuzsanna alagút közelében. A helyszínre érkező rendőrök bazalt kődarabokat találtak a síneken. A személyleírások alapján a nyomozók a környékbeli falvakban kezdték meg az adatgyűjtést, és eljutottak egy őriszentpéteri gyermekkorú fiatalhoz, aki beismerte tettét és megnevezte két fiatalkorú társát is. Elmondása szerint azért raktak köveket a sínekre mert a szerelvény áthaladásakor azok szerintük „jól visszhangzó hangot adtak”. (Forrás:www.korridor.hu
2003.08.21
Burgenlandban tervek készülnek arra vonatkozóan, hogy a Rábát a Fertő-tó megmentésére használják fel. Jelenleg vizsgálják a lehetőség ökológiai hatásait. Technikailag megvalósítható az elképzelés, a szükséges vízmennyiség nagy részét a már meglévő létesítmények segítségével lehetne a tóba vezetni. A Rábából már 100 éve kap vizet a Fertő-Hanság Nemzeti Park, így csupán egy duzzasztógátra lenne még szükség. Ha megvalósulna a terv, telente 30 millió köbméter vizet vezetnének a Fertő-tóba, így 3 év alatt 30 centiméterrel nőne a tó vízállása. A tervektől azonban nincsenek elragadtatva a Rába menti települések. 70 magyar település fogott össze a Rába megmentéséért, és remélik a burgenlandi Rába menti falvak. (Forrás:www.radio.hu)
2003.08.20
Az Apple e hét elejétõl szállítja új gépeit az elsõ vevőknek. A G5 nevû IBM processzorral szerelt komputerek állítólag a leggyorsabbak a jelenleg piacon lévõ személyi számítógépek közül. A cég szerint több mint 100 ezer rendelést kaptak a termék bejelentése óta, ami megközelíti a 150 ezres csúcsot, amit másfél évvel korábban egy olcsóbb iMac sorozat piacra dobása elõtt sikerült elérni. A 64 bites processzor 1,6GHZ, 1,8GHz és duplaprocesszoros 2 GHz verziókban kapható. Ez utóbbi az Apple tesztjei szerint nagyobb teljesítményre képes, mint az Intel jelenlegi processzorai.A G5 áttört egy másik határt is: a gép 8GB memóriát tud kezelni. (Forrás: www.mho.hu)