2014.04.14
Csak feketemunkások dolgoztak egy Veszprém megyei varrodában - tájékoztatta a Nemzeti Adó-és Vámhivatal Közép-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága hétfőn az MTI-t.
2014.04.14
Vasárnap este Szombathelyen, a Rohonci úton garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a rendőrök elfogták és a kapitányságra előállították B. Imre, 52 éves helyi lakost – írja a Police.hu.
2014.04.13
A Szombathelyi Haladás 2-0-ra legyőzte a vendég Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 24. fordulójának első vasárnapi mérkőzésén. A hazaiak sorozatban harmadik sikerüket aratták, míg a fővárosiak egymás után harmadik vereségüket szenvedték el. OTP Bank Liga, 24. forduló: Szombathelyi Haladás-Budapest Honvéd 2-0 (1-0)
2014.04.13
A holttestet vasárnap reggel dobta fel a víz.
2014.04.12
2014.04.14
Az idén olcsóbb a tojás a húsvéti ünnepekre, mint a korábbi években, darabjáért, a vásárlás helyétől függően, 28-35 forintot kérnek átlagosan, míg a közelmúltban volt olyan év, amikor az ár meghaladta a 40 forintot is.
2014.04.14
Az alábbi jelenetekről szinte mindegyikünknek eszébe jut valami játszótéri vagy tornaórai emlék.
2014.04.13
A kétharmados parlamenti többség ismételt megszerzésével tovább nőtt a Fidesz politikájának legitimációja, míg a baloldal szereplése az ellenzéki összefogásban részvevők válságáról tanúskodik az MTI által megkérdezett szakértők szerint.
2014.04.12
2014.04.12
Több mint egynapos keresés után egyelőre nem sikerült megtalálni a hévízi tóban azt a férfit, akinek eltűnését pénteken zárás után észlelték a tófürdőben.