2012.08.16
Az Az LMP Szombathelyi Csoportja közleményt juttatott el szerkesztőségünknek Hontalan Állatok Világnapjával kapcsolatban. Mi meg közöljük.
2012.08.16
A tengerpartjára büszke Liguria tartományban tizenöt tengerszakasz kapta meg a piszkos vizet jelképező fekete zászlót.
2012.08.15
2013 áprilisáig tartanak a munkálatok mintegy másfél milliárd forint pályázati támogatásból.
2012.08.15
Egészségesebbek azok a gyerekek, akik olyan családban nőnek fel, amelyben kutya van, mint azok, akik ebmentesen cseperednek fel.
2012.08.13
Orbán Viktor a tájékoztatás szerint augusztus 20-án vesz részt először hivatalos programon, az állami kitüntetések átadásán, de tervei szerint aznap elmegy a magyar olimpikonok hivatalos állami fogadására is.
2012.08.16
Zalában 27 kilométernyi készült most el, de folytatódik a Vas megyei szakaszokon is a kivitelezés, illetve egyes helyeken az építkezés előkészítése.
2012.08.16
Üvegszilánkot tartalmazhat az Aldiban vásárolt osztrák savanyú káposzta, ezért a kiskereskedelmi lánc visszahívja termékét
2012.08.15
Munkagép szakított át egy gázcsövet Sopronban szerda délelőtt, a kitelepített lakók már visszatérhettek otthonaikba.
2012.08.14
Húsz illegális migránst és három embercsempészt fogtak el kedden a Győr-Moson-Sopron megyei Peresztegen a megyei és a vasi rendőrök, valamint a Terrorelhárítási Központ szakemberei.
2012.08.13
A sertéstartóknak nettó áron kellene értékesíteni a sertéseket, ezért forráshiányosakká és állandó áfa-visszaigénylőkké válnának.