Czeglédy Csaba: Hangfelvételek kerültek elő

2014.09.24. 18:21

Tovább bonyolódik a balatoni drogügy, konkrétumok viszont nincsenek. Czika László fotóival.

Tovább bonyolódik a balatoni drogügy, konkrétumok viszont nincsenek.

Majdnem pont egy éve állt ugyanúgy a városháza előtt Czeglédy Csaba, mint most, szerda délután.

A szombathelyi szocialisták frakcióvezetője akkor jelentette be, hogy a birtokukba került egy videofelvétel, amin szerintük az egyik alpolgármester látható kábítószer fogyasztása közben.

Czeglédy Csaba: Hangfelvételek kerültek elő

Az eset országos visszhangot keltett. Czeglédy ezután feljelentést tett a helyi rendőrkapitányságon, majd az ügyben megindult a nyomozás.

„Egy évvel ezelőtt azt tártam a sajtó elé, hogy szombathelyi fideszesek  -nem minden fideszes - prostituáltak társaságában drogoztak a Balatonon és az Adrián. A történetnek sok szombathelyi érintettje van: közszereplők és nem közszereplők is” - fogalmazott a képviselő.

A szerdai sajtótájékoztató apropóját mégis az adta, tudtuk meg a helysíznen, hogy az elmúlt hónapokban több információ és bizonyíték is eljutott a szombathelyi szocialistákhoz. Pontosabban három hangfelvétel.

Ezekből Czeglédy szerint egyértelműen kiderül, hogy „egyes szombathelyi fideszesek, azon túl, hogy prostituáltakat és kábítószert fogadtak el a szombathelyi alvilág egyes szereplőitől, pénzt kértek és pénzt adtak azért, mert azzal hitegették a velük kapcsolatban lévő embereket, hogy segítik őket kaszinókoncessziós jog elnyerésében, illetve segítik őket szombathelyi nagyberuházások kapcsán építőipari munkákhoz hozzájutni.”

Czeglédy elmondta, hogy két felvételen is a Haladás-stadion beruházása került szóba.

Komoly hajtóvadászat indult azon személyek ellen, akik a szocialistákat információkkal látták el. Sokakat megfenyegettek, köztük azt a városszerte ismert vállalkozót is, akinek a hangfelvételt köszönhetik - fogalmazott.

Az eltorzított beszélgetést a sajtónak ott a helyszínen is meg lehetett hallgatni, mi szó szerint írásban közöljük:

„(…) ott is beszéltünk, ott az mondta, hogy 3 perc alatt ha diktafont, telefont vittem, elvágják a torkomat...ENNYI..az emberei. Háááát le kellett tennem a telefonomat egy másik asztalhoz. Öööö a táskámat megnézték, hogy nincs-e benne diktafon.

Olyan volt, mint hogy ha egy filmbe játszódna nagyon komolyan kell venni, mert itt ööö még pénz milliárdokról van szó! Most mondta M., hogy a focipályát, elmondta, hogy ha-ha..nagyon sok pénz jön a városba (...)”

A hangfelvételek az elmúlt egy évben készültek. A beszélgetések résztvevőit nem tudtuk meg, azt viszont igen, hogy a felvételen egyértelműen beazonosítható négy-öt ember, akik közül kettő-három politikai döntéshozó - tette hozzá Czeglédy Csaba.

Fotó: Czika László

.