Lappangó Derkovits-műveket keresnek

2014.05.26. 12:38

Derkovits Gyula életművének lappangó darabjainak felkutatására indított kezdeményezést Derkovits Wanted néven a Magyar Nemzeti Galéria az 1934-ben elhunyt művész életmű-kiállításához kapcsolódva - adta hírül az MTI.

    Július 27-ig látható a Nemzeti Galériában Derkovits Gyulának, a két világháború közötti magyar képzőművészet egyik legjelentősebb alakjának munkásságát bemutató tárlat.

A mintegy kétszáz Derkovits-művet - festményeket és grafikákat egyaránt - felvonultató kiállítás korabeli magyar festők, grafikusok és fotóművészek, továbbá német, osztrák, lengyel, cseh és szlovák alkotók munkáival egészül ki, világosan rajzolva meg Derkovits Gyula korszakalkotó művészetének hazai és nemzetközi kontextusát - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Galéria.

    Mint közölték, a kiállítás a lappangó Derkovits-művekre is felhívja a figyelmet. Derkovits Gyula 1934-ben bekövetkezett halála után rövid időn belül életművének jelentős része magán-, illetve közgyűjteményekbe került, amikor azonban Körner Éva művészettörténész 1968-ban megírta Derkovits-monográfiáját, már nem találta meg az életmű több fontosabb darabját, így tanulmányában lappangónak tüntette fel őket.

    Bár azóta kerültek elő újabb művek, a festő több kiemelkedő alkotása a mai napig nincs meg. A hiányzó képekből a kiállítás kurátorai, Bakos Katalin és Zwickl András művészettörténészek egy 22 tételes válogatott "körözési listát" állítottak össze abban a reményben, hogy a kiállítás kapcsán a lappangó művek nyomára lehet bukkanni - közölte a múzeum.

    A keresett művek archív fotókkal illusztrált listája a www.mng.hu/kiallitasok/idoszaki/aktualis/derkovits_wanted honlapon tekinthető meg.

MTIkultúraDerkovits Gyula
.