Munkaerőhiánnyal küzd több nagyáruház is

2015.06.26. 16:56

munkaerőhiány,

A nagyáruházaknál nem történtek nagyarányú elbocsátások a vasárnapi pihenőnap bevezetésének hatásaként a inkább munkaerőhiány tapasztalható - írta a Napi Gazdaság.

Az Auchannál kilencven, míg a Tescónál háromszáznál több betöltetlen álláshely várja a jelentkezőket.

Mint egy - a Napi Gazdasághoz is eljutott belső levél - alapján hozzátették: a Tesco áruházlánc arról tájékoztatja alkalmazottait, hogy július elsejétől - az elmúlt évek legnagyobb összegű befektetéseként - több mint egymilliárd forintból béremelést hajtanak végre.

A turizmusban - főként az üdülőövezetekben - az éttermi szolgáltatók felé terelte a fogyasztókat.

Mint azt Antalffy Gábor, a Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek-képviseleti Szövetségének elnöke jelezte: a Balatonnál a nyári szezon elején úgy tapasztalták, főként a hagyományos jellegű, melegkonyhás vendéglők forgalma élénkült vasárnaponként.

Emellett a termelői piacok, vásárok és a helyi kisboltok látogatottsága is nőtt a nyaralók körében - olvashatjuk a hirado.hu-n.

.