Tovább csökkent a munkanélküliség Győr megyében

2014.09.19. 13:48

Egytized százalékponttal, 2,4 százalékra csökkent a munkanélküliség augusztus folyamán Győr-Moson-Sopronban - közölte az MTI-vel pénteken a megyei kormányhivatal munkaügyi központja.

A tájékoztatás szerint a hónap utolsó napján 5129 regisztrált álláskeresőt tartottak nyilván a megyében; ez a július végi értéknél 3,5, az egy évvel korábbinál 39,9 százalékkal alacsonyabb szám.

Sopron és Csorna térségében már csak 1,1 százalék az álláskeresők aránya az aktív korú népességen belül, míg Mosonmagyaróváron 1,5, Kapuváron 1,7, Győrben 3,5 százalék ez a mutató.

A megyében az álláskeresők 60,8 százaléka középfokú, 12,2 százaléka felsőfokú végzettséggel rendelkezik, és 27 százalék a legfeljebb az általános iskolát befejezettek hányada; ezzel a képzetlenek aránya jelenleg a legalacsonyabb az országban.

A közlemény szerint ez a jobb foglalkoztatási helyzetnek köszönhető, valamint annak, hogy a képzéseknél elsősorban a képzetlenek kerülnek bevonásra, ezzel elhelyezkedési lehetőségeik javulnak. Jelezték: augusztusban az előző havinál eggyel több, 563 pályakezdő álláskeresőt tartottak nyilván a megyében.

Augusztusban 5368 volt a kiközvetíthető állások száma, ezen belül az új bejelentéseké 2243; előbbi adat 7, utóbbi 13,5 százalékos emelkedés. A múlt hónap során a feldolgozóipar területéről érkezett be a legtöbb állásajánlat, az összes egyharmada, azon belül a legtöbb a gépipar, a járműgyártás területéről.

Ebben kiemelkedő szerepe van az Audi Hungária beruházásának és a beszállítóként hozzá kapcsolódó kis- és középvállalkozásoknak.

Augusztusban keresettek voltak a mechanikaigép-összeszerelők, bolti eladók, kézi csomagolók, targoncavezetők, az egyéb egyszerű építőipari foglalkozásúak, konyhai kisegítők egyéb takarító és kisegítők, ipari foglalkozásúak. Emellett folyamatos kereslet mutatkozik az idegen nyelvet beszélő, gépiparhoz kapcsolódó végzettséggel bíró mérnökökre, írták.

.