22 milliárd a a közszférában foglalkoztatottak bérkompenzációjára

2015.04.10. 12:41

A kormány a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak idei bérkompenzációjának finanszírozására 22 milliárd 294 millió forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el, az erről szóló határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.

Ezt a jövedelemkiegészítést 2012-től vezették be a közszférában, az adójóváírás megszűnésének ellentételezésére. A kompenzáció forrása a költségvetés Miniszterelnökség fejezetében elkülönített céltartalék.     

A legnagyobb tételt a gyógyító-megelőző ellátás területén dolgozók kapják, 3 milliárd 768 millió forint összegben.     

Az egyetemek és főiskolák alkalmazottaira 1 milliárd 943 millió, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központra 1 milliárd 775 millió forint jut.A rendőrség részesedése 1 milliárd 737 millió, a honvédségé pedig 1,1 milliárd forint.     

A fővárosi, megyei kormányhivatalok és járási kormányhivatalok pedig 1 milliárd 259 millió forinthoz jutnak.     

Az egymilliárdnál kisebb tételekből a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részesedése 720 millió, a bíróságoké 348 millió, míg az ügyészségeké 123 millió forint.     A személyi juttatásokon felül külön tétel még a munkaadókat terhelő járulékok és a szociális hozzájárulási adó, amely az előbbiek több mint egyharmada.

A KSH jelentése szerint a költségvetési szférában és a nonprofit szervezeteknél dolgozók egy része, tavaly mintegy 217 ezren részesültek az adó- és járulékváltozások ellentételezését szolgáló kompenzációban. A költségvetési szférában az erre jogosultak átlagosan havi 9700, a nonprofit szervezeteknél 9400 forintot kaptak ezen a címen. Idén januárban az összeg 9600, illetve 9100 forint volt.

.