Hirdetés

Daruval emeltek be egy képet a győri Esterházy-palotába

2015.04.27

Hirdetés

Daruval emelték be a május 9-én nyíló Batthyány Gyula – képek egy eltűnt világból című életműkiállítás legnagyobb festményét hétfőn Győrben, az Esterházy palota udvarába.

Az Ezer év küzdelme című festményről Fekete Dávid alpolgármester elmondta, hogy méretei miatt nem lehetett a múzeum kapuján bevinni a kiállítótérbe a festményt, amelyet a Magyar Nemzeti Galériából szállítottak a Győr-Moson-Soproni megyeszékhelyre. A festmény két és fél méter széles, három méter hosszú.  

A daru a Király utcában a két emelet magas múzeum épületének gerincteteje fölé emelte a monumentális képet, amelyet a múzeum udvarán keresztül vittek a kiállítótérbe. A beemelést az óránkénti 60 kilométeres szél nehezítette. Attól féltek a szakemberek, hogy a magasban megpördül a festmény és nekiütközik valamelyik ház falának. 

Fekete Dávid elmondta azt is, hogy az 1940-es évek elején készített mű a honfoglalástól a második világháború kezdetéig ábrázolja a magyar történelem pillanatait. Megtalálható rajta például Szent István király, a török veszedelem, gróf Széchenyi István és a második világháborúba való hadba lépés jelenete.

Az alpolgármester hangsúlyozta: Győrben lesz látható először, ráadásul egy teremben gróf Batthyány Gyula történelmi témájú festményei közül a három legnagyobb, a Széchenyi apoteózisa, a Nádasdy család története és az Ezer év küzdelme. 

Grászli Bernadett, a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum igazgatója elmondta, hogy az Ezer év küzdelmei című festmény biztosítási értéke 60 millió forint, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a magyar történelmi festészetben felbecsülhetetlen értékű. A kiállítás összes darabjának biztosítási értéke 3 milliárd forint. 

Az igazgató hozzátette: a Magyar Nemzeti Galériából további mintegy hatvan műtárgy érkezett, emellett a hét közepén hozzák az Amerikai Egyesült Államokból is a festményeket. Kettőt New Yorkból, egyet a floridai Palm Beachből. Utóbbi a Vaszary János által festett, Batthyány Gyula édesanyját ábrázoló portré Nancy Brinkernek, az Amerikai Egyesült Államok volt magyarországi nagykövetének gyűjteményéből érkezik.

A május 9-én nyíló kiállításon gróf Batthyány Gyula mintegy százötven alkotását tárják a látogatók elé.