A Nagy Duett: miden hozzávaló benne van, csak éppen íztelen (tévékritika)

 

Péntek este úgy tizenegy óra tájt, a rétestészta módjára nyúló műsor közepén azon gondolkodom, hogy minderről érdemes-e egyáltalán kritikát írni. A Nagy Duett ugyanis nem zenei műsor, ilyen szempontból csak annyira képezheti kritikai vizsgálat tárgyát, mint amikor multinacionális cégek huszonéves hr-menedzserei szombat este kapatosan Lady Gagát és Fluor Tomit karaokéznak egy belvárosi karaoke bárban.

 

Lehet róla írni, persze, csak éppen nem úgy és nem olyant.

 

De ha már egy úgy alakult, hogy a péntek esti műsor javán végigküzdöttem magam, akkor – menteni a menthetőt – húzzunk hát le róla mi is bőrt és lepedőt.

 

Hogy ezt nem az első adás kapcsán tettük, annak egyszerű oka volt. Történetesen éppen egy 30Y-konncerten voltunk, a büfében a Beck Zoltán énekes feje feletti lcd-tévén ment ugyan a műsor, hang nélkül és alig észrevehetőn, ám a büfében ülő fiatalokat láthatóan annyira izgatta a program debütálása, mint a parlamentben folyó alkotmányozási folyamat.

 

 

A második adást azonban igyekeztünk nem elszalasztani, és ez részben sikerült is.

 

A beharangozóból és a lanyha médiavisszhangból kiindulva azt lehetett sejteni, hogy nagyjából miről van szó, azt is tudtuk, ez nem a Mercury-díj gálaműsora, nagy elvárásaink nem voltak, de a Nagy Duett még eme csekély várakozásainkat is alámúlta.

 

 

Ha eltekintünk az alapkoncepció önmagában borzalmas mivoltától, még azt is elismerjük, hogy okos.

 

Az alkotók ugyanis a Nagy Duettet olyan hozzávalókból gyúrták össze, melynek a kimenete elvileg tuti siker.

 

A magyar néző gerjed a celebekre, gerjed az esendőségre, különösen, ha az celebekhez kapcsolható, gerjed a fülbemászó, ismert slágerekre, a vetélkedőkre, gerjed az sms-beküldésre, és nem utolsósorban gerjed Claudiára. (Ez utóbbi talán a legérthetetlenebb.)

 

Mindezt tehát figyelembe vették, ahogy illik, összerakták, amilyük van, kemény házikampányt indítottak, és most várják az eredményt. Csakhogy az eredmény kétséges.

 

Az eset kicsit ahhoz hasonlít, mint amikor a háziasszony tuti receptet kap a szomszédasszonytól, beletesz mindent, ami fel van írva, de a készétel valahogy nem áll össze, a családtagok a vasárnapi ebédnél csak turkálják az ételt.

 

Vagy azért, mert a háziasszony nem úgy kavarta, ahogy kellett volna, vagy azért, mert az alkotórészeken igyekezett kicsit spórolni. Mondjuk a liszt az előírás szerinti pontosan húsz deka volt; csak már éppen kicsit dohos.

 

 

 

Az alapkoncepció az, hogy profi énekesek amatőr celebeket instruálnak, majd egy verseny keretében közösen előadnak egy duettet, mint afféle mester és tanítvány. Ismétlem, kegyetlen ötlet, de logikus.

 

A gond azonban az, hogy a mesterek csak afféle műmesterek itt. Hogy hogyan sikerült pont őket kiválogatni, annak nyilván nem kevés anyagi és egyéb, nézőmaximálási szempontjai voltak, mindenesetre a mesteri felhozatal harmatgyenge. Az egykori megasztárosok és - az általam eddig csak a plakátokról ismert - Bereczki Zoltán csak szimplán unalmasak, de az SP nevű tinisztár produkciója közben például nehéz volt eldönteni, hogy ki tanított kit, meg egyáltalán. Más szituáció az, amikor a plázákban sikítanak érte a lányok, és más az, amikor milliók ezt látják főműsoridőben:

 

 

Falusi Mariannt és Zoltán Erikát megértjük, ha hasonló kvalitásaink és zenei múltunk lenne, mi is kapva kapnánk egy ilyen lehetőségen, de Ganxsta Zoleet azért egy kollega megkérdezhetné egyszer, hogy milyen érzés ganstaként a Balázs Klári vezette zsűri színe elé járulni.

 

 

A celebek rendben vannak. Pont olyanok, amilyeneknek lenniük kell. Néhányukról fogalmam sincs, hogy kicsodák, de a többség folyik a csapból, jellemzően minden indok nélkül, pontosabban az az indok, hogy folyjanak a csapból.

 

Hogy most éppen énekelnek, az teljesen eseteges, csinálhatnának éppen mást is, főzhetnének, autóversenyezhetnének vagy éppen hegyet mászhatnának. A mai magyar celebség lényege a tartalom nélküli héj, maga a név, illetve a teljes és veszély nélküli felcserélhetőség.

 

 

Nézői szempontból ez a felcserélhetőség némi fejtörést okoz, ha a verseny és a szurkolás megkívánta azonosulásról van szó. Az, hogy mondjuk Árpa Attila vagy Gianni mellett kötelezzük el magunkat, csak némi kompromisszum és erőlködés árán lehet. Kicsit hasonló a helyzet, mint amikor a magyar csapat nincs ott a focivébén, így mi eldöntjük, hogy akkor Perunak szurkolunk. Nem tudjuk, hogy pontosan hol van az ország, de tök jól néz ki az a vörös csík keresztbe a mezükön.

 

 

A zsűri három tagjából Kasza Tiborról nem tudtam, hogy kicsoda, de most utánanéztem, így már tudom. Egy bizonyos Crystal nevű formációnak volt producere, szerzője, és – ahogy erről névjegye tanúskodik - élete legnagyobb koncertélményét Chernek köszönheti.

 

 

Az, hogy Balázs Klári és Dobrády Ákos 2011-ben Magyarországon egy zsűriben lehet, mindennél beszédesebb, fájdalmunkat csak az tompítja valamelyest, ha felidézzük: nem zenei műsorról van szó.

 

 

Biztos nagyon sokról maradtam le, de Majka életét és munkásságát nem ismerem.

 

Claudiáét a TV2 korábbi műsoraiból már jobban. Nem az idegesít, hogy valószínűleg nem tudja fejből a másodfokú egyenlet megoldó képletét, hanem hogy mindig sikerül olyant kérdeznie, amit minden átlagnéző kérdezne, ha éppen odacseppenne. De nem azért, mert bárki kíváncsi lenne a válaszra, hanem mert más, épkézláb kérdés nem jut eszébe.

 

Claudia sikere, népszerűsége a hazai média, az emberi lélek és az élet nagy, megválaszolatlan kérdései köré tartozik.

 

 

 

Az ilyen jellegű műsoroknak megvan a maguk jól ismert forgatókönyve, kigondolt helyszínnel, díszletekkel és mindenféle bonyolult és zavaros továbbjutási rendszerrel, amit annyira nem is akarok megérteni. A zsűri értékel, például 9 pontot ad, amire 2 járna, de teljesen mindegy, mert közben a nézők is küldhetnek sms-eket, ami nemcsak a továbbjutás, de a bevétel szempontjából is nyilván fontosabb.

 

A szerencsés nézők például egy projektort is nyerhetnek.

 

Csak nagyon halkan mondom: ha én a TV2 illetékese lennék, bolond lennék persze, ha mindenféle kósza nézői sms-mennyiségre bíznám egy ilyen műsornak a forgatókönyvét.

 

De persze nem vagyok a TV2 illetékese. És A Nagy Duettet elnézve ezt cseppet sem bánom.