Nagy sportágválasztó, nagy érdeklődés (képsorozattal)

2010.09.10. 16:49

Szombathelyen először rendeztek Nagy sportágválasztót. Pénteken délelőtt és kora délután benépesült a Savaria Egyetemi Központ udvara és tornacsarnoka.

sportágválasztó

Szombathelyen először rendeztek Nagy sportágválasztót. Pénteken délelőtt és kora délután benépesült a Savaria Egyetemi Központ udvara és tornacsarnoka.

„Ha egyesületben szeretnél sportolni, érdeklődj a standnál” – mondta éppen egy testnevelő tanár a tizenegy-tizenkét év körüli kislánynak, amikor elhaladtam mellettük. Valószínűleg hasonló reakcióra számítanak minél többektől a sportágválasztó szervezői.

Ami nem csupán a nevében nagy: valóban több mint 40 sportág közül lehet választani – illetve nem is kell választani, ha valakinek kedve tartja, mindegyiket kipróbálhatja. Legyen szó a „hagyományos” labdarúgásról, a kosárlabdáról, a futásról vagy az „extrább” sportokról, mint például a vívásról, a golfról vagy éppen a BMX crossról.

A gyerekek – mert a pénteki nap jó része az előre bejelentkezett iskolai csoportoké volt – pedig éltek a lehetőséggel. A szervezők mindent megtettek, hogy felkeltsék az érdeklődésüket a sportok iránt. A másodéves rekreációszervezés–egészségfejlesztés szakos Krisztinától megtudtuk, játékossá tették a különféle feladatokat. A futás például egy csak erre a napra kialakított „buszmegállóból” indult, a gyereksereg élén a „buszvezetővel”, így mindenki együtt futhatott, s a célba érve sikerélménnyel gazdagodtak lurkók. Az ügyesebb gyerekek nevét és elérhetőségét felírták, hátha később kedvet kaptak ahhoz, hogy komolyabban is foglalkozzanak a sporttal.

Megkérdeztünk egy testnevelő tanárt is. Ő és kollégája a Dési Huber István Általános Iskolából ötödikeseket és hatodikosokat hozott a sportágválasztóra. A mai tanítási napot erre „áldozták”. Az áldozatról csak annyit, hogy bár az első percekben noszogatni kellett a gyerekeket a különféle sportágak kipróbálására, végül úgy belelendültek a mozgásba, hogy a tanítási idő végén haza sem akartak menni.

A nagy sportágválasztó szombaton folytatódik, 10 és 16 óra között ugyancsak az egyetemi központban, ahol mindenki ingyenesen kipróbálhatja a sportágakat, élsportolókkal, edzőkkel is találkozhat, illetve szakmai tanácsadást vehet igénybe.

.