Nagykanizsa is csatlakozna a nyugat-magyarországi járműipari központhoz

2013.03.29. 18:31

Nagykanizsa is csatlakozna a kormánydöntéssel decemberben kiemeltté nyilvánított, Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz - közölte pénteki nagykanizsai sajtótájékoztatóján Nagykanizsa és Zalaegerszeg vezetője.



    Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP), a zalai megyeszékhely polgármestere azt mondta: Nagykanizsa csatlakozási szándékát támogatja, mert ezzel a nyugat-dunántúli térség déli része is partner lehet az együttműködésben. Ez pedig mind a négy városnak elemi érdeke, a járműipari központnak a nagykanizsai közlekedési és logisztikai adottságok miatt, Nagykanizsának pedig a jelentős autóipari beszállítói okán.

    A zalaegerszegi városvezető emlékeztetett arra, hogy például Nagykanizsa gazdaságának zászlóshajója, a General Electric fényforrásgyára az egész európai autóipar jelentős szereplője a lámpagyártás révén.

    Utalt arra is, hogy Szombathely és Szentgotthárd az együttműködésben már magas szintre jutott, ezt Nagykanizsának is el kell érnie, de már a központ jövő heti taggyűlésén igyekszik meggyőzni a másik két várost a csatlakozás támogatásáról. Nagykanizsának ez azért is hasznos volna, mert az eddig inkább délnyugat-dunántúli vonzáskörzete mellett egy nagyobb ipari potenciállal és kutatás-fejlesztési eredményekkel kecsegtető régióhoz is szervesen kötődne.

    Szükség van ugyanakkor a két zalai megyei jogú várost összekötő, rossz állapotú 74-es főút burkolat-megerősítésére és a tengelyterhelés növelésére, ezt közösen szorgalmazták a megyei fejlesztési és az országos közúti fejlesztési tervekben is. Ezzel együtt azonban nem mondanak le az M9-es gyorsforgalmi út megépítésének igényéről, hiszen azt is közösen érték el, hogy a tervezési folyamatok már elkezdődtek.

    Cseresnyés Péter (Fidesz-KDNP), Nagykanizsa polgármestere úgy fogalmazott: az együttműködés nemcsak lehetőség, de szükséges is. Több területre is ki kell terjednie, hogy a térségben a gazdaság és a kultúra vagy az élet más területén is be tudják tölteni a szerepüket.

    A városvezető kitért arra, hogy a közszolgáltatások területén is szükséges az együttműködés, amit az segíthet, hogy mindkét városban jelentős tulajdoni hányaddal, nem egy esetben száz százalékos tulajdonnal rendelkezik az önkormányzat a helyi közszolgáltató cégekben.

    Az MTI kérdésére Gyutai Csaba elmondta még: más városok, így például Sárvár is jelezte már csatlakozási szándékát a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központhoz. Ez részben már meg is valósult, hiszen a Flextronics sárvári üzemével része a járműipari együttműködésnek.

    A kormány múlt év december 20-án nyilvánította kiemelt járműipari központtá a Szombathely-Szentgotthárd-Zalaegerszeg térségében megvalósult Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot. A Kecskemét után az országban a második kiemelt magyarországi járműipari központ a remény szerint erős gépipari és elektronikai centrummá válhat, ahol öt-tíz éven belül egymilliárd euró értékű tőkebefektetés érkezhet, és mintegy 25 ezer új munkahely jöhet létre.
.