Tovább dagad az úszóbotrány csütörtökön is

2016.11.17. 14:33

Verrasztó Evelyn és Dávid is csatlakozott a Magyar Úszó Szövetséget (MÚSZ) bíráló Hosszú Katinkához és Gyurta Dánielhez. 

"Gyerekkorunk óta az úszás a legfontosabb dolog az életünkben, ezért úgy érezzük, hogy szeretnénk csatlakozni a Katka és Dani által tett kijelentésekhez. Több mint két évtizede szinte minden napot az uszodában töltve a jelenlegi generáció rangidős és élvonalbeli versenyzői mind hasonlóképpen gondolkodunk, hisz hosszú évek óta saját bőrünkön tapasztaljuk a jelenlegi rendszer működésének jó és rossz oldalait" - áll a testvéreknek a Nemzeti Sport szerkesztőségéhez eljuttatott csütörtöki közleményében, amely így zárul: "Úgy gondoljuk, megérett az idő a közös fellépésre, az úszók és a szövetség érdekeit is szem előtt tartó, szakmailag is a jelenkor igényei és kívánalmai szerint működő sportági konszenzus megteremtésére a feszültségmentes felkészülés érdekében!"

Illusztráció. Fotó: Sóki Tamás (MTI)

Az úszószövetség és a versenyzők nyilvános vitáját kedden Hosszú Katinka indította el, aki több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel Gyárfás Tamás elnököt. Másnap Gyárfás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor minden megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, és "nincs rend" a magyar úszásban. Utóbbi két versenyző egyaránt annak a reményének adott hangot, hogy olyan döntések születnek majd a jövőben, "melyek minél előbb szilárd alapokat teremtenek a nyugodt felkészülésünkhöz". Hozzájuk csatlakozott még szerdán a többek között Bernek Pétert képviselő cég.

A MÚSZ csütörtökön konkrétumokat kért a versenyzőktől: "A sportolók névvel, de akár anonim módon is elmondhatják: kit mi segítene abban, hogy még az eddigieknél is jobb eredményt
érhessenek el. A felmérés eredménye nyilvánosságra kerül."

.