Nem találtak új vezérigazgatót a SZOVA Zrt.-nek

2013.06.20. 14:56

A több mint tucatnyi jelentkezőből egyik sem volt alkalmas.

A szombathelyi önkormányzat május 7-én hirdetett pályázatot a SZOVA vezérigazgatói tisztségének betöltésére. A pályázatokat szerdán bírálták el, zárt ülésen. A nehéz gazdasági helyzetben levő cégnek azonban nem sikerült megfelelő igazgatót találni.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a  cég előző vezetőjének, Németh Gábornak még a márciusi közgyűlés során azonnali hatállyal felmondtak.

A SZOVA jelenlegi megbízott vezetője, Szíjártó Győző – aki eredetileg a cég Ingatlankezelési Egységének irányítója – még az elbocsátás alkalmával elmondta, nem akarja véglegesen átvállalni a komplexum vezetését.

Egy ilyen prioritású cégnek nehéz vezetőt választani, ugyanakkor a jelenlegi helyzet nehezen átlátható.

A több mint egy tucat jelentkező közül már többen a meghallgatáson sem jelentek meg. A kizárások okai sokszínűek: volt olyan pályázó, aki Svájcban él, ezért nem jött el, de volt olyan jelentkező is, aki visszavonta szándékát. A döntés végül hivatalosan el lett napolva – mondta el egy csütörtöki sajtótájékoztatón Németh Kálmán  (SZTKE) a város korábbi gazdaságért felelős alpolgármestere.

Az ellenzéki képviselő szerint szerint a pályázati kiírás és a jelentkezés feltételei szakszerűtlenek voltak. „Nem lett volna szabad ilyen nagyra nyitni az ollót, hiszen ez egy speciális gazdasági társaság, ahová közigazgatási vezetői gyakorlattal is lehetett jelentkezni. Aki a reál-szférát ismeri, az tudja, hogy nagyon-nagy a távolság a két feladatkör között” – közölte.

Balassa Péter (Jobbik) „színjátéknak” nevezte az előző napi meghallgatásokat. Véleménye szerint nem lehet más oka a döntésképtelenségnek, mint az, hogy a cégvezető személyét már valószínűleg eldöntötte a városvezetés.

Ugyanakkor Szakály Gábor, a Fidesz-frakciójának vezetője cáfolta, hogy a városvezetés bármiféle jelölttel rendelkezne.

A gazdasági bizottság meghallgatta a pályázókat, a viszonylag nyitott feltételek miatt rendkívül széles körből, és különböző végzettségekkel érkeztek az emberek, és a bizottság egyszerűen egyetlen személyt sem talált alkalmasnak a cég vezérigazgatói posztjára - közölte.
.