Nemzetközi kutyakiállítás Komáromban (képgalériával)

Jómagam Seelie Court Alice-zal és gazdáival (apa és fia) keltem útra a történelmi levegőt árasztó Komáromban található Monostori erődbe, amely sok nagy csatát látott már - elég ha Klapka tábornokra gondolunk, de ilyet, amely itt lezajlott, még aligha.

 

„Liza” mert ez kutyusuk hívó-neve, nem mutatott különösebb izgatottságot. Békésen szemlélődött az autóból a hátsó ablakon, de a gazdi felvilágosított, hogy nagyon is tudja, hogy hová tartunk. Előzőleg kutyakozmetikában járt, szorgalmasan gyakoroltak, és később az is kiderült, hogy magáénak is érzi az elért díjat.

 

 

Komárom főutcáján toporogva araszoltak az autók, nem akartam elhinni, hogy ennek oka a kutyakiállítás lehet. Pedig így volt. Mintegy félórás vánszorgást követően irányított minket is a mosolygós, ráadásul udvarias rendőr ez erőd felé vezető sávba.

 

A beléptetés kulturáltan, az érkezők számához képest gyorsan zajlott. A falakon kívül található lankán kerestünk helyet az autónak, pár lépés volt innen gyalog, a főbejárat. A tágas domboldalon minden irányból érkeztek a gazdik és a kutyák. El tudom képzelni, hogy micsoda élmény egy a nálunknál sokkal érzékenyebb kutyaorrnak egy ilyen esemény. Liza is beleszagolt a levegőbe, és elégedetten nyugtázhatta, hogy sok ismerősre fog itt rátalálni.

 

A gazdi a beléptetést, a kutya-regisztrációt intézte, én addig a történelmi levegőjű főbejárat emléktábláit fotóztam. Mintegy 10 perces procedúra végeztével megtudtuk, hogy „Lizánk” a 21-es körben fog a növendék Golden retrieverekkel megmérkőzni, még a délelőtt folyamán. Amennyiben itt első helyezést ér el, akkor részt vehet a délutáni „Best in show-ban” is, ami nemzetközi versenyről lévén szó, már kiemelkedő eredmény lenne.

 

Az erődön belül volt a kapu melletti ágyúra figyelni, megállapítottam, hogy jó sok katona elférhetett itt, és így is volt. Klapka vezetésével annak idején 20 ezer magyar honvéd védte a várat az osztrákok ellen. Most legalább ennyinek éreztem a kutyák és a gazdik létszámát. Pórázas, ugatós, soknyelvű forgatag kellős közepén találtam magam, és azon méláztam, hogy vajon, a magyarok mellett megjelent szlovák, osztrák, lengyel, német, s még számtalan országot képviselő négylábúak vajon értik-e egymást? Úgy tűnt igen. Csaholás, testtartás, enyhe morgás, szaglászás, kutyáéknál, a kutya-kommunikáció egyezményes jelei.

 

 

Voltak sokan, akik már előző nap letáboroztak, soha nem láttam még ilyen, a hagyományos kemping-sátorra emlékeztető lakhelyeket, ahol kutyus és gazdi egyformán otthonra találnak. Minden rendezvény elengedhetetlen (?) velejárói az árusok. Fel is csillant a szemem, hogy a kétórás autózást követően, gyorsan kávéhoz juthatok.

 

Sorra jártam a hívogatóan tarka árusokat, de csupán kutyatápot, gumicsontot, csibét (igen, ama bizonyos reklámból ismerős sárga jószágot), kutya-biléta gravírozást, kozmetikát, kutyafodrászatot találtam.

 

Ekkor sietett segítségemre fiatal barátom apja, az idősebb Zoltán, s gyorsan túlestünk a számomra életmentő reggeli (délelőtti) kávén. A szendvicsfogyasztásba Liza is bekapcsolódott, rendes körülmények között naponta csak egyszer eszik, de itt kivételt kellett tenni. Ilyen esdeklő szemeknek nem lehet ellenállni. Kiderült, hogy jobban szereti a zsemlét, vagy a kenyeret, mint a benne levő kolbászt. Elindultak volna ebeink a vega ízlés felé? Aligha, azért a kolbász is elfogyott.

 

 

A megjelent fajták talán harmadát ismertem. A német juhász, a komondor, a vizsla még számomra is ismerős fajták, na, de a „moszkvai őrkutyáról” még az életben nem hallottam. Szentbernáthegyi, kaukázusi juhászkutya, valamint orosz foltos kopó keresztezése útján hozták létre - a volt Szovjetunióban - ezt a kutyát. Biz’ isten bernáthegyinek véltem, de, mára ennyivel is többet tudok, és még mondja azt valaki, hogy a hajdani birodalom nyomtalanul eltűnt...

 

Hanem a gazdik. Mindenféle ülőke, egyéb kellék, a versenyzéshez használt pórázak válogatása, a gondos, utolsó kutyus-fésülések, kutya-haj-szárítás, az álló helyzet gyakoroltatása, a lábak kézzel történő igazítása. Kérem, ez nem hobbi, ez nem szakma, ez hivatás, szenvedély, szakmai alázat.

 

 

Kategóriánként 21 különböző körbe (műanyag szalaggal elkerített terület) szólítják a versenyzőket, a gazdik kapják a karra húzható rajtszámokat, és izgatottan várják a kötelező mustrát. Legyen akármilyen fajta, amit én láttam, mindegyiknek futnia kellett gazdija oldalán, előbb körbe, majd átlósan.

 

A nagyobbak megálltak eztán a zsűriasztal előtt, a tulajdonos szépen elrendezte a mellső és hátsó lábakat, s várták a szemlézés végét. A kisebb testű kutyusokat asztalra emelte a gazdi, ott vizsgálta őket a szigorú de igazságos zsűri.

 

Nekünk (nekik, Liza és Zoltán) a MEOE elnöke, Korózs András jutott. Bizony, ennél nagyobb megtiszteltetés nem is érhetett volna minket, azaz Lizát. A több órás várakozás, készülődés ezzel a kb. tízperces fellépéssel zárult. Kitűnő II-es minősítést kaptunk, kapott a kutyahölgy. Amelyet át is vett, de olyan gyorsan kapta ki a gazdája kezéből az elismerést, hogy elképedésemben nem volt időm lefotózni, amint a szájában tartja. Tudta! Ez az övé. Lám, a kutya is ember, ez már biztos.

 

 

A délutáni Best in Show-t már nem vártuk meg, a teljes eredménylista a versenyzők óriási száma miatt a hét közepére lesz meg. De megnéztük a kutyus erőművész versenyt. Volt olyan eb, amelyik 2800 kilogram súlyú szekeret húzott el. Rögvest eszembe is jutott Jack London halhatatlan emlékű Buck-ja. Megnéztük az akadályversenyző kutyusokat. A képen, talán áttekinthető a pálya, s igazán nem akarok túlzásokba esni, de egy 26 másodperces hibátlan futamnál azért leesett az állam.

 

Leesett az máskor is. Itt kérem a férfigazdik, ők egy dolog. Eljönnek elegánsan, mert úgy illik. A verseny előtt inkább a kutyust igazgatják, hogy minden tökéletes legyen. Na de a hölgyek: hát ez valóságos vetkőző show, a verseny nem hivatalos része. Nekik – úgy érzik - feltétlenül át kell öltözni a versenyhez, minimum kiskosztümbe. Ennyi falatnyi tangát az októberi hidegben még nem láttam. Fotó nincs, tessék elmenni, és lopva bár – de megtekinteni. Egyszóval nekem két kiállítás is jutott, hogy melyik tetszett jobban? A kutyusoké, de a csajok is nagyon jók voltak.

 

A MEOE honlapján megjelentek az első nap, első eredményei. A csatolt linken megtekinthetők.

 

 

Eddig azt gondoltam, hogy bár sokat vesztettünk hajdani lovas-nimbuszunkból, azért még mindig, lovas-nemzet vagyunk Lehetünk, de a kutyák hamarosan átveszik a hatalmat felettünk is.

 

Kedves olvasó! Én csak most, másnap reggel ébredtem rá, hogy voltaképpen Liza és társai vittek minket kiállításra. Hogy mi volt a véleményük rólunk, nos, ezt nem kötötték az orrunkra.