Nő az ötven feletti álláskeresők aránya Vasban

2012.01.02. 10:35

A munkáltatók a fiatalabb munkaerőt választják a kínálatból.

Vas megyében az álláskeresők csaknem egynegyede ötven év feletti, azok között azonban, akik egy éven túl sem találnak maguknak új munkahelyet, arányuk már meghaladja a 41,2 százalékot - mondta el az MTI érdeklődésére Rodler Tamás, a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központjának megbízott vezetője.

A munkáltatók, ha csak tehetik a fiatalabb munkaerőt választják a kínálatból, annak ellenére is, hogy az ötven felettiek közül sokan jelentős munkatapasztalattal bírnak, sok esetben többféle képzettséggel is rendelkeznek - fűzte hozzá.

Az idősebb munkavállalók ma már korukra hivatkozva nem várnak - a versenyszférában nem is kapnak - több bért, mint fiatalabb, esetleg pályakezdő versenytársaik, ennek ellenére a munkáltatók sokszor előítéletekkel fogadják a jelentkezésüket, mondván ők már nem terhelhetők annyira, kevésbé fogékonyak az újra, nehezebben képezhetők - vélekedett a munkaügyi szakember.

Rodler Tamás elmondta: a munkaügyi központ által támogatott tanfolyamokon megfigyelhető, hogy az elsősorban az alacsony iskolázottsággal rendelkezők képezhetőek nehezen, de ez nemcsak az ötven fölöttieknél probléma, hanem a fiatalabbaknál is.

A 2011-es év első tíz hónapjának adatai alapján 2.263 ötven év feletti álláskeresőt tartottak nyilván Vas megyében, közülük mindössze 66-an nem rendelkeztek nyolc osztályos általános iskolai végzettséggel, 697 álláskereső végzett általános iskolát, 26 valamilyen szakiskolát, 819 szakmunkásképzőt, 261 szakközépiskolát, 188 gimnáziumot, 77 technikumot, 100 főiskolát és 30 egyetemet.

A munkaügyi központok a TÁMOP 1.1.2. elnevezésű program keretében tudnak kifejezetten az ötven év felettiek számára segítséget nyújtani, ez a tanácsadást, önéletrajz írás oktatását is magában foglaló mentori szolgáltatást jelent, ami elmehet egészen addig is, hogy a mentor elkíséri a támogatottat az állásinterjúra.

A TÁMOP programban van olyan lehetőség is, hogy a munkáltató kapjon munkabér támogatást, 4 hónapig a bér és közterhei 100 százalékát, 4 hónapig a bér és közterhei 50 százalékát és 4 hónapig a közteher 100 százalékát vállalja át a program. Hazai forrásból maximum egy évig a bér és közterhei 50 százalékát kaphatja támogatásként a munkaadó - mondta el az igazgató.

A munkaügyi szakember szerint már akkor érdemes új álláslehetőségek után nézni, amikor valaki megérzi, hogy a munkahelye bizonytalanná válik. Váltani ugyanis mindig könnyebb, mint munkanélküliként állást keresni, adott esetben a munkáltatók is másképp ítélik meg a váltani igyekvőt, mint az állástalanná vált embert.

Olyan programokkal amely kifejezetten a munkahely megtartást támogatná, a munkaügyi központ jelenleg csak nagyon korlátozottan tud szolgálni. Egyelőre nem lehet pontosan tudni, hogy 2012-ben milyen új támogatási formák lesznek az ötven év felettiek számára - mondta.

A nyugdíjkorhatár kitolódásával azonban ötven felettiek tábora egyre inkább növekszik. Éppen ezért lenne szükség célzottan az ő elhelyezkedésüket segítő új támogatási formákat találni - hangsúlyozta.

Szükség lenne arra is, hogy a munkaadókat valamilyen módon - akár járulékkedvezménnyel - érdekeltté tegyék abban, hogy ezt a korosztályt alkalmazzák. Mivel körükben jelentős a tartósan állás nélkül lévők száma, az államnak is többe kerülnek.

Az ötven fölöttiek számára a közmunkaprogram sem mindig kínál megfelelő lehetőségeket, hiszen fizikailag sem mindenki képes elvégezni azt a munkát, amelyet kínálnak. Éppen ezért szélesíteni kellene azoknak a feladatoknak a körét, amelyeket közmunkában el lehet látni - vélekedett a szakember.
 

.