Adok-kapok az EU-ünnepség körül

2004.06.10. 15:19

Az MDF szerint tisztázandó kérdések merültek fel a szombathelyi EU-csatlakozási ünnepségek finanszírozása körül. A megszólított Gombás Endre tanácsnok válaszol, és egyben ő is kérdez.

Szokatlan lokációt, a Géfin Gyula utcát választotta sajtótájékoztatója helyszínéül a szombathelyi MDF. A két városatya – Magyar József és Marton Zsolt – azzal indokolta a helyválasztást, hogy mondandójukban nagy szerepe lesz a háttérben található Linea Nyomdának.

A történet szálai – mondták a politikusok - az EU-csatlakozási ünnepségig nyúlnak vissza, melynek programigazgatója az önkormányzat tanácsnoka, a Szövetség Szombathelyért (SZÖSZO) elnöke, Gombás Endre volt. A sokmilliós rendezvény kapcsán már korábban is interpelláltak egy közgyűlésben, mivel a Fő téren engedélyt kapott vendéglátó-ipari egységektől nem kértek helypénzt, akkor, amikor később a könyvhetes kereskedőktől beszedték a több tízezer forintot.

Az Európa Kapujában nevű rendezvény plakát és egyéb reklámkiadványaira 800 ezer forint ment el, a munkákat a Linea Nyomda végezte. A nyomda vezetője pedig tudomásuk szerint közeli rokoni kapcsolatba áll Gombás Endrével. Mivel közpénzek felhasználásáról van szól, a sajtó útján szeretnék megkérdezni a részletekről a tanácsnokot.

A kérdések ezek:

- Történt-e pályáztatás (árajánlat bekérés) az Európa Kapujában rendezvénysorozat nyomdai anyagának elkészítse előtt?

- Ha volt, a Línea Nyomda ajánlata mennyivel volt jobb a többieknél?

- Ha nem volt, mi az oka ennek?

- Ki volt a munkák megbízója?

- Mennyi volt a megrendelt mennyiség?

- Etikus volt-e ez így?

- A Línea nyomda készíti-e a SZÖSZO választási kampányanyagait?




„Az Európa Kapujában rendezvényt Parais Istvánnal közösen csináltuk - nyilatkozta lapunknak Gombás Endre. - Tavaly, a Tánc Világnap rendezvény igen alacsony költségvetéssel működött, és a bátyám baráti alapon elkészítette a rendezvény nyomdai munkálatait. Az idei Miniszterelnöki Hivatal által kiírt pályázathoz referenciamunkaként becsatoltuk ezt a tavalyi munkáját a cégnek, így a hivatal erre adta a kormányzati pénzt.”

Ennek ellenére Gombás Endre - elmondása szerint - több ajánlatot is bekért a munkára, s minden tekintetben a legjobb volt a Linea ajánlata.

Arra a kérdésre, hogy etikusnak tartja-e a megbízást, a tanácsnok azt felelte: „Hogyne, persze.”

A Szövetség Szombathelyért választási plakátjait firtató kérdésre Gombás Endre elismerte, azt is a Linea Nyomda készíti, de ehhez, mint mondja, senkinek semmi köze, azzal dolgoztat minden szervezet, akivel akar.

A politikus hozzátette még: „A Fideszben az uraknak és az elvtársaknak arról kellene beszélnie inkább, mitől lettek piros festékkel bemázolva a Szövetség Szombathelyért képviselőjelöltjeinek plakátjai a városban. Érdekes módon Gasparics Zsolt plakátja is, aki nyilvánosságra hozta, hogy a jobboldal közös jelöltje Gyimesi József tanácstag volt az elmúlt rendszerben. Ugyanez történt a SZÖSZO jelöltjének, Vida Ferencnek a plakátjával is.

.