Választási utórezgés: A jobboldal értékelt

2004.06.14. 18:27

A választók hitelesítették Ipkovich György félévi bizonyítványát – kommentálták a választásokat jobboldali politikusok hétfőn a szombathelyi városháza előtt. A polgármestert nem szólítják fel lemondásra, de – mint mondták - egyértelmű a jelzés, hogy a városban rossz irányba mennek a dolgok.

Választási utórezgés: A jobboldal értékelt


Ipkovich György féléves bizonyítványát két hete mutatta be a sajtónak három fiatal jobboldali politikus: Ágh Péter (Fidelitas) és Marton Zsolt (IDF) önkormányzati képviselők, valamint Szakály Gábor, a Fidelitas városi szervezetének elnöke.

Gyakorlatilag ennek az eseménynek folytatása zajlott csütörtök koradélután a városháza előtti téren, mikor is a sajtó képviselőinek ismét megmutatták az ominózus iratot, amelynek a múltkor üresen hagyott jobboldalára immár a jegyek mellé a „Választók által hitelesítve. Szombathely, 2004. június 13.” piros betűs bejegyzés került.

Emlékeztettek rá, hogy Szombathelyen nagy fölénnyel nyert a jobboldal mind az EP-, mind az időközi helyhatósági választásokon, így a városlakók szavazataikkal hitelesítették a korábban kiállított bizonyítványt, s egyben a kormány teljesítményéről is hasonló véleménnyel voltak.

Szerintük ahogy az országos választások nagy vesztese Medgyessy Péter, úgy helyben Ipkovich György, aki a vereség után már nem folytathatja az eddigi erőpolitikát, s konszenzust kell keresnie az ellenzékkel akár a munkahelyteremtés, akár a bérlakásépítés kérdésében.

A polgármestert nem szólítják fel lemondásra, de az eredmények azt mutatják, a városban rossz irányban mennek a dolgok. A félévi intő jogos, s ha nem szedi össze magát a polgármester, 2006-ban a bukás elkerülhetetlen.

Holnap koradélután a szocialisták értékelik a vasárnapi választásokat.

Ipkovich György félévi bizonyítványa
.