Szentivánéji csikidam

Mágia helyett búcsú

Szombat este fél hat tájban, az esemény fókuszpontjában egy gyors pillantással felmértük, mire is számíthatunk az idén. Nagy meglepetés nem ért. Az évek óta tartó vásáriasodás idén sem állt meg. Az addig renden van, hogy a plebsz szereti a céllövöldét, dodzsemeket, vattacukrot, világítós biszbaszokat, de hogy miért pont szentivánéj alkalmával kell ezt a vonalat erőltetni, évek óta rejtély. Illetve dehogy rejtély, nyilván anyagi megfontolás – magyarul pénz - áll a háttérben, de akkor is szomorú látni, hogy a napéjegyenlőség misztikumát, a mágiák, apró csodák éjszakáját, a tűz, a fény, az élet, a szerelem és a termékenység ünnepét aprópénzre – vagy nem is annyira apróra - váltják.

A szombathelyi szentivánéj már több éve kimondatlanul városi búcsúként funkcionál, ahol lehet jönni-menni, jegy nélkül ismert neveket hesszelni a színpadokon, alibivel a pohár fenekére nézni, meg – ami a legfontosabb - tűzijátékot nézni. A vasi megyeszékhely békeszerető polgárai - akik megadóan tűrik a helyi politikusok simlizéseit - valószínűleg kapásból forradalmat robbantanának ki, ha a szent tűzijáték elmaradna június végén. Pár éve egy, amúgy tisztességes Republic-koncert miatt valamennyit csúszott a peterdázás, oszt mindjárt lincshangulat alakult ki. Azóta nagyon vigyáznak a pontos kezdésre, mondván, ha a kenyér bizonytalan is, legalább a cirkusz legyen fix.

A mérleg pozitív serpenyője

Mindazonáltal nem lennénk igazságosak, ha nem díjaznánk a díjazandót. Az általunk látottak alapján méltányoljuk továbbra is a gyerekek számára berendezett Ördögfióka-sziget kézműves foglalkoztató bütyköldéit, az Irokéz-sátor előtt felállított gyermekfoglalkoztatót és az uszodával szembeni színpad komplett programját.

Az utóbbi helyszínen megcsíptük az afrikai táncosokat, majd közvetlenül utánuk a Kiyo-Kito Taiko japándob kör koncertjét. Az afrikaiak inkább az egzotikum miatt voltak érdekesek és látványosak, az utóbbiak – mint kiderült magyarok voltak – komolyabb produkciót tettek le az asztalra: Egy tőlünk nagyon különböző kultúra jellegzetes szeletét, a látványos, egyszerre millitáns és kifinomult japán csoportos dobolást mutatták be a szép számban összesereglett nézőknek.

Később ugyanitt belefutottunk a Roy és Ádám-élő koncertbe, amely szerencsére alaposan rácáfolt a korábbi - kertévés produkciókban - gyökerező előítéleteinkre. Kiderült, a fiúk egyáltalán nincsenek elszállva maguktól, kellőképpen karcosak, tudnak zenélni, van hangjuk, és kimondottan jól játsszák a Police „Message in the Bottle” számát. Ha nem égetik meg magukat anno a gázos tévéműsorokban, meg ha egyénibb stílust kapnak el, még akármi is lehetett volna belőlük. Így már nehéz lesz.

A kötelező kolbászevés miatt - amely sok évre visszanyúló tradícióként zajlik Babai Tamásné nagybajomi pecsenyesütő sátránál – keveset láttunk és hallottunk az Elsa Valle & Latin Jazz Syndicate koncertjéből, de ebből a kevésből az derült ki, hogy a műfaj szerelmesi a Lamantin Jazz Fesztivál után még egy estét kaptak ajándékba, ezúttal ingyen. Mi a kolbász, ők a zene miatt nyalhatták meg öt ujjukat.

Szentivánéji csikidam

Kérném tisztelettel, kedves népművelők, művelődésszervezők, programszervezők, kulturális menedzserek. Próbálok sallangmentesen, érthetően fogalmazni. Tudomásul kell venni, hogy a szórakoztatás világában vannak olyan nevek, amelyeknek bevállalása komolytalanná tesz bármilyen rendezvényt. Ezeket a neveket (valóságshow-szereplők, a kereskedelmi média tátika sztárjai, Lagzi Lajcsi, Fekete Pákó, Dévényi Tibor, Csonka Pici és még sokan mások) - miként az amerikai nagykövetség a kerülendő vendéglátóhelyeket -, esetleg hasznos lenne kigyűjteni, és a szakmában köröztetni. Sok kényelmetlen percet és hasonlóan gonosz kritikákat lehetne megspórolni.

A rossz hírünk ugyanis az, ha rajtunk múlna a lista, az R-GO bizony előkelő helyen szerepelne rajta. Szikora Robert és csapata két évtizeddel ezelőtt is roppant kínos volt, most pedig gyakorlatilag értékelhetetlen. Megnézném, ki tudna érdemleges szakmai kritikát írni erről a zenéről vagy szövegről („még dobban a csikidam szív”).

Egy korábbi sajtótájékoztató kertében a szervezők anyagi indokokkal védték meg az R-GO-t mint főprodukciót, mondván, a szponzor (feltehetően a T-Mobile) fizeti a cehhet. Nos, erre az a válasz, hogy a mobilcég úgy égeti magát, ahogy akarja, legfeljebb visszaadjuk az előfizetést, de egy város esetében azért nem így van. Szentivánéjen meg különösen illene ilyesmire vigyázni. A dolog azért is érthetetlen, mert a város tele van tehetséges amatőr zenekarokkal, akik egy láda sörért örömmel felléptek volna a tűzijáték előtt. B variáció: az uszodai színpadon fellépők egyikét áttelepíteni a Tóvendéglőhöz.

A koncertről röviden: Hiába voltak csinosak a gidák, hiába ment élőben - és viszonylag jó hangminőségben - az egész, riasztó volt látni, hogy Szikora Róbert komolyan veszi az ember által komolyan nem vehető produkciót. Unplugged verziót ad elő, a „Tiszta erőből nyár” közben beleéléssel rugdossa a színpadi műpálmákat; a közönség által nem túl lelkesen várt ráadás, a „Ballag a katona” előtt pedig enyhén irredenta versike hangzik el, közben Szikora egy bazi nagy magyar zászlót lenget. E szám erejéig felvett kabátján mellesleg a sok száz egyéb logó mellett coca-colás és fideszes jelvényeket vélünk felfedezni. Könyörgöm, hogy jön mindez össze, különös tekintettel a csikidamra? Amúgy meg teljesen mindegy.

Tűzijáték – véletlen szentivánéji hangulat

A programajánlóban az év legimpozánsabb szombathelyi tűzijátékát ígérték, és ez feltehetőleg így is volt. A mintegy 15-20 perces kutya és macskariasztó látványosság közben félidőben behalt a népiesch teknónyekere háttérzene, amelynek következtében egész élvezhető lett a tűzijáték. Mi több, a földi csend és sötétség és az égi esemény tíz perc váratlan szentivánéji hangulatot kreált.

Hazafelé egy mulatós műdaloktól hangos sörsátor előtt még hallottuk, hogy valaki a „tisztára olyan, mint Surányban” kijelentéssel értékeli az összbenyomást, mi meg elkönyveltük, hogy jövőre alaposan átgondoljuk, kell-e nekünk szentivánéj.

Alon-kiegészítés: A koraeste egy üres órácskájában átfutottunk az oladi iskola udvarán letáborozott Danubius Karavánhoz is: ha már lúd, legyen kövér. Odaérkezésünkkor egy darab két lábon járó böhöm nagy szalámi és egy izgalmas szellemi vetélkedő volt látható a színpadon. Ez utóbbi keretében a műsorvezető azt próbálta megtudni két érdekes személyiségű nézőtől – kevés sikerrel -, mi a rádió reggeli műsorának neve. Majd azt is megtudtuk, hogy a „hazai könnyűzenei élet színe-java” szerepel a Danubius színpadán. Ebből az ígéretes felhozatalból nekünk a Unique-ot sikerült megcsípnünk. Riadtan menekültünk vissza a Csónakázó-tóhoz.