Gazdasági döntések a közgyűlésben: Kimozdulás?

2004.07.09. 15:04

Megtörtént az első érdemleges lépés a szombathelyi reptér ügyében, a Jabil pedig földterületet venne egy 1000 főt foglalkoztató gyár megépítéséhez. A polgármester válasza a sportcsarnokkal kapcsolatos aggodalmakra: Jövő ősszel már az új létesítményben lesz a BDF tanévnyitója.

Csütörtökön rendkívüli, zárt ülésen gazdasági kérdésekről tárgyalt a szombathelyi közgyűlés. Ezek közül stratégiainak számított a szombathelyi reptér ügye. Abban egyetértés van a politikai felek között, hogy a létesítményre szükség van, viszont nem mindenben értenek egyet a megvalósításig vezető út kapcsán.

Jelenleg az tűnik legfontosabbnak, hogy a közgyűlés áldását adta azoknak a gazdasági társaságoknak a felállítására, amelyek majd a terveztetést és az engedélyeztetést, illetve a kivitelezést bonyolítják. Az előbbieknek az érintett önkormányzatok (Szombathely, Söpte, Gencsapáti, Oberwart) és a főszereplő osztrák Unger International lenne tagja, míg az utóbbinak már csak Szombathely és az Unger; az utóbbi 80 százalékos részesedéssel.

Ez a gyakorlat nyelvére lefordítva annyit tesz, hogy az osztrák fél működteti majd a létesítményt, ő vállalná a kockázatokat, és ha haszon lesz, az is az övé.

A város számára nyilván nem a napi működésből adódó profit a fontos, hanem a megközelíthetőségből adódó közvetett és közvetlen előnyök. Gondoljunk csak az üzleti életre, turizmusra, sportra, kultúrára. Ráadásul egy működő reptérnek, amely 60-80 fős – úgynevezett fapados - gépek fogadására alkalmas, minden bizonnyal örülnének mind a magyar, mind a környező osztrák termál- és wellness-fürdők is.

Most a labda az osztrák fél térfélén pattog. Kérdés, hogy a feltételek megfelelnek-e számukra. Ha igen, akkor megköttetnek a végső szerződések, és belátható időn belül - értsd 1-2 év – elkezdődhetnek a kivitelezési munkák.

A közgyűlés utáni sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy az amerikai Jabil levélben jelezte abbéli szándékát, hogy 10,5 hektárt venne a várostól, mivel egy ezer főt foglalkoztató szervizüzemet kíván létesíteni. Ez megoldaná Szombathely foglalkoztatási gondjait.

A sportcsarnok-beruházást érintő ellenzéki kritikákra reagálva Ipkovich György elmondta, az ominózus szerződés lényege, hogy a sportminisztérium nem szeretné, ha a csarnokot üzleti célra használnák, de nem igaz a szó szerinti kizárólagosság. Ám az lesz majd az igazi válasz, ha jövő szeptemberben ott tartják a BDF tanévnyitóját.

A polgármester megköszönte a Területfejlesztési Tanácsnak, és külön az elnök Markó Péternek, hogy a testület tegnapi ülésén 38 millió forintos támogatást szavazott meg a vis major alapból a Perint-híd felújítására. Ennek birtokában a belügyminisztériumhoz lehet fordulni további segítségért.

A Fidesz képviselői a sajtótájékoztatón ismételten azt hangoztatták, hogy a közgyűlések rosszul előkészítettek, s egyben botrányosnak ítélték meg a Gyimesi József távollétében történt bizottsági helyek újraelosztását. Aggályaikat fejezték ki a reptér kapcsán is, mondván, a tervezett szindikátusi szerződés elkapkodott és előnytelen.

Korábbi hír: Szombathelyi reptér: Szárnyaló tervek
.