

Nem árt talán azzal kezdeni, hogy az értelmesebb osztrákok valamiért ki nem állhatják a mai amerikai elnököt, George Bush-t. Egy friss közvélemény-kutatás szerint Ausztriában a közép- és főiskolát végzett lakosság háromnegyede szavazna a demokrata John Kerry-re; ha megtehetné.
Így érthető, hogy az osztrák sajtó roppant kíváncsi volt, mit is fog mondani a grazi születésű Arnold Schwarzenegger, jelenlegi kaliforniai kormányzó a republikánusok New York-i jelölőgyűlésén, ahol hivatalosan is Bush-t nevezték meg a soron következő elnökválasztás jobboldali jelöltjének. Nos, az osztrák sajtó nem csalódott várakozásaiban: kapott írnivalót.
„Arnie” gyújtóhangú beszédjének egy részét ugyanis annak ecsetelésére szentelte, miért is hagyta ott annak idején Ausztriát.
Példának okáért 1968-as amerikai érkezésére így emlékezett vissza: „Emlékszem, Nixon és Humphrey választási kampányát néztem a televízióban. Egy angolul és németül beszélő barátom fordított nekem. Halottam Humphrey-t, aki a szocializmusról beszélt, arról, amit épp magam mögött hagytam.”
A dolog pikantériája, hogy abban az időben valóban egy párt uralta az osztrák közéletet, de az történetesen a konzervatív Osztrák Néppárt volt.
Schwarzenegger azon kijelentése is kreatív, mely szerint saját szemével látta a kommunizmust, és átérezte a szovjet csapatok által keltette félelmet.
A második világháborút követően Stájerországban mindössze három hónapig voltak jelen az orosz csapatok, s mire a Schwarzenegger 1947-ben megszületett,az már javában a brit fennhatóság alá tartozott.
Ernst Strasser osztrák belügyminiszter minden további kommentár nélkül egyszerűan a történelem további tanulmányozását javasolta Arnold Schwarzeneggernek, ám a felpaprikázott osztrák sajtó, például a Kurier és a Der Standard alaposan leszedi a keresztvizet a magas labdát feladó konditeremkirályról.