Meghökkentő autófeltörési sorozat Szombathelyen

2004.10.05. 18:50

Mondanánk, hogy rendkívüli volt a hétfőre virradó éjszaka, mikor is tucatnyi autót fosztottak ki a vasi megyeszékhelyen, de néhány hete már fordult elő hasonló gépkocsi-feltörés sorozat a városban.

Hétfő kora reggel vette észre az egyik sértett, hogy Szombathelyen a Rohonci úton parkoló Peugeot gépkocsiját valaki a jobb első ablakánál betörte. Az utastérben a tettes kutatott, forgatott, de nem vitt el semmit. A rongálási kár körülbelül 10 ezer forint.

A Kőrösi Csoma Sándor utcában parkolt két jármű, amelyet szintén feltörtek tegnap éjszaka. Az egyikből az ajtóüveg kitörése után egy gyermekülést vittek el, a másikból pedig egy fényképezőgépet, iratokat és arany medált. Az összes kár körülbelül 30 ezer forint.

Szintén gépkocsikat törtek fel a Károly Róbert utca egyik parkolójában. Az egyiknek még az első kerekét is megpróbálták elvinni, mivel a kerékcsavarokat a tettesek fellazították. Egy harmadik járműből pedig CD-lejátszós rádiós magnót vittek el.

Szintén a Károly Róbert utcában állt az az autó, amelynek feltörését délután vették észre. A tettesek még az éjszaka dróthúzás módszerével nyitották ki és egy kb. 80 ezer forint értékű CD-s magnót vittek el belőle.

A Szent Gellért utcában parkolt az a Fiat autó, amelyet szintén gazdája tegnap délután feltörve talált, ezt is dróthúzással nyitották ki, és ebből is CD-s magnót vittek el.

Tegnap délután Szombathelyen a Kossuth Lajos utcában egy Opel Combót és egy másik járművet is feltörtek. Az elsőből eurót, bankkártyát vittek el, a másikból viszont semmit. Este is érkezett bejelentés a rendőrségre, hogy a Fogaras utcában álló Ford Fiestát is feltörve találta gazdája, de szerencsére ebből sem hiányzott semmi.

Nem így a Bolyai utcában parkoló személygépkocsiból, amelyből CD-s magnót vittek el: a kár körülbelül 40 ezer forint.

Tegnap délelőtt a Szent Flórián körúton parkolt az a gépkocsi, amelyet még előző éjszaka ablakánál feltörtek, és innen is egy CD-s magnót vittek el.
A Rohonci úti Órás ház mellett parkolt egy Skoda Fabia, melyet szintén egy CD-s magnó miatt törtek fel.

A meghökkentő autó-feltörési sorozat nem az első ilyen jellegű esemény Szombathelyen. Ahogy az ALON is beszámolt róla, szeptember közepén már lezajlott egy hasonló eseménysor, igaz, akkor valamennyivel kevesebb jármű esett áldozatul a tetteseknek.
.