Nemhiába a sok évszádos közös történelmi múlt, ahogy Kertész Imre irodalmi Nobel-díja felkorbácsolta magyar politikai indulatokat, úgy az osztrákok sem egyöntetűen boldogok az idei döntéssel. Különösen a jobboldal morog, Jörg Haider Ausztria meggyalázójának tartja a vitriolos tollú Elfriede Jelinek írónőt. Avagy mi lappang a gazdag szomszéd szennyesében?
Első reakciók
Stockholmban október 7-én csütörtökön jelentették be, hogy az osztrák Elfriede Jelinek írónő kapta a 2004. évi irodalmi Nobel-díjat. Az indoklás regényeinek és színdarabjainak „zeneiségét és zenei ellenpontozását” említette meg, valamint azt, hogy a művek „különleges nyelvi erővel leplezik le a társadalmi sablonok abszurditását és ezek elnyomó erejét”.
A bejelentés után nem sokkal az írónő közölte, hogy bár örül, és megtiszteltetésnek veszi a díjat, nem tartja alkalmasnak magát a közszereplésre, és nem kíván elmenni az átadási ünnepségre sem, egészségügyi okok miatt.
Az osztrák APA hírügynökségnek nyilatkozva Jelinek már belpolitikai szálakat is belekevert a beszédébe. Kijelentette, nem szeretné, ha a díjának bármilyen jelentősége lenne Ausztriára nézve, mert távolságot tart a mostani kormánytól, valamint Nobel-díja „nem virág, amelyet Ausztria a gomblyukába tűzhet ”.
Osztrák sajtóvisszhang
Érthető, hogy mindez jókora felfordulást okozott Ausztriában.
Az Ö1 Inforadio hétvégi tallózásából kiderül, hogy az osztrák sajtó hatalmas meglepetésként könyveli el a díjat, és összességében úgy véli, Jelinek megérdemelte. Szintén örülnek, hogy német nyelvű írónak jutott az elismerés, ugyanakkor nem szűkölködnek csavaros megfogalmazásokban sem.
A Kurier a díjat egyértelműen elismerésnek tartja, amit egy igazi moralista, könyörtelen kritikus és a nyelv különleges használója kapott.
A Salzburger Nachrichten felteszi a kérdést, hogy mi a különbség egy nemzeti kincs és a Jörg Haider által nevezett „Ausztria meggyalázója” között. Az újság úgy válaszol, hogy egy irodalmi Nobel-díj.
A konzervatív Die Presse elismeri, hogy Jelinek „ihletett választás” volt, de szarkasztikusan hozzáteszi, hogy az írónőnek bizalmatlanul kell kezelnie a díjat. A sok pénz, a sok hamis dicséret miatt megváltozhat az írónő hangja. „Az irodalmi Nobel-díj veszélyes fegyver” – írja a lap.
A Der Standard azt mondja, a politikusoknak vissza kellene venniük a műlelkesedésből. Külön kiemeli a Néppárt (ÖVP) hivatalos véleményét, amely szerint Ausztriának büszkének kell lennie, hogy osztrák a nyertes. A Der Standard arra figyelmeztet, hogy Jelinek írásaiban mélyen elítélte a pártnak a Jörg Haider-féle Szabadságpárttal való koalícióját. Ugyanakkor azt is köztudott, hogy a Néppárt támogatóinak többsége nem örül a díjnak, sőt jócskán vannak ilyenek a szociáldemokrata érzelműek között is.
Jelinek kilóg a muskátlis-ablakos Asztria-képből
Hogy megértsük az osztrákok zavarát, tisztában kell lenni bizonyos előzményekkel. Bár Elfriede Jelinek neve gyakorlatilag ismeretlen a nagyvilág előtt - A zongoratanárnő (1985) című regénye is inkább a belőle készült film (2001) miatt kapott figyelmet -, az írónő Ausztriában már régóta a figyelem központjában van.
Ez egyrészt regényeinek merész témaválasztása miatt van így. Az 1946-os születésű Jelinek korábbi műveiben többször és nyíltan írt a női szexualitásról, a női nem elnyomásáról és a nemek háborújáról. A pornografikus elemeket felvonultató írásokban sokszor járja körül a párkapcsolatokban jelen levő hatalom és az agresszió kérdését is.
Későbbi műveiben nagyobb szerepet kapnak a társadalmi kérdések. Ausztriát a „bűnözők országának” tartja, amiért az együttműködött a náci Németországgal a harmadik birodalmi álmok megvalósításán.
Egyik darabjában (Sportstück) a fasizmusnak és az erőszaknak a sportbeli jelenlétét elemzi.
De igazi botrányokat a belpolitikával kapcsolatos állásfoglalásai okoztak.
Amikor 1988-ban megkapta a rangos Heinrich Böll-díjat, Elfriede Jelinek felidézte, hogyan rángatták ki a rendőrök osztrák írótársát, Peter Handkét egy telefonfülkéből, s emlékeztetett arra, hogy egy osztrák miniszter azt javasolta, vessék orvosi vizsgálat alá egy másik osztrák író, Thomas Bernhard agyát.
1995-ben Burgenlandban két roma halt meg egy nacionalista csoport által elkövetett merényletben. Jelinek egy színdarabban dolgozta fel az eseményt, benne a Szabadságpártot (FPÖ) tartva felelősnek a tragédiáért, mondván, ők hintették el a gyűlölet magvait.
Az FPÖ egy óriásplakát-kampánnyal válaszolt, amellyel az akkori szociáldemokrata kultuszminisztert támadták, hogy olyan művészeket támogat, mint Jelinek.
Az írónő ekkor úgy érezte, céltábla lett mint baloldali, feminista, „nem tiszta fajú ária”, és új színművének bemutatója sem hazájában, hanem Hamburgban történt.
Később is kíméletlenül kritizálta a Haider nevéhez kapcsolható, szélsőjobbos Ausztria-képet, amely megpróbál minden valóságelemet szőnyeg alá seperni, amely kilóg a csinos-faházas, szemérmes, kedves kis alpesi országképből: melegek, leszbikusok, bevándorlók, politikai lázadók, s leginkább a szembenézés Ausztria náci múltjával.
Mikor Haider pártja 2000-ben kormányzati szerepet kapott, Jelinek megtiltotta darabjainak ausztriai színpadra állítását. Haider válaszában a régi náci szóhasználattal illette az írónő műveit: „degenerált művészet”.
A legújabb hírek szerint az írónő Bábel címmel ír darabot az iraki háborúról és a pornóiparról. A bemutató a tervek szerint jövő tavasszal lesz.
Az díj 103 éves történetében Elfriede Jelinek a tizedik nő, aki Nobel-díjat kapott.