(ALON:) Hogy keveredtetek Moszkvába?
(P.SZ.:) 2005-ben magyar évet rendeznek Oroszországban, s ennek mintegy előzeteseként hívtak meg minket, többek között Grencsó István, a Fesztiválzenekar, s számos filmrendező társaságában.
Mi volt az általános benyomásotok a városról, az emberekről?
Kételyek között indultunk el, de abszolút pozitív volt minden és mindenki. A klub, ahol játszottunk, az emberek, akik mindenre nyitottak, az egyre nyugatiasodó városkép - persze azon lehet vitatkozni, hogy ez mennyire jó -, s emellett a grandiózus emlékek a dicső és dicstelen múltból mind-mind lenyűgöztek bennünket. Talán a szmog és némely helyi ételspecialitás volt az, amit kihagytunk volna, de a vodka mellett ez is belefért.
Amennyire meg lehetett állapítani: milyen zenék mennek most arrafelé? Milyen a zenei nívó?
Arrafelé is áttörtek már az új irányzatok, de a tipikus orosz avantgarde, alternatív zene még mindig nagyon népszerű és meghatározó. Ami nagyon érdekes, az az, hogy a moszkvai zenehallgatók a legfrissebb zenékhez is nagyon gyorsan és olcsón hozzájuthatnak, hisz mindent hamisítanak, amit lehet, majd azt legális boltokban árulják. Az új Björk például kb.800 forintért lett Zsolté, teljesen korrekt hangzással és borítóval. Lehet dolga az ottani szerzői jogvédőnek.
Milyen körülmények között játszottatok?
A B-2 klub, ahol játszottunk, a legnépszerűbb helyek egyike. Az előzenekarunk, a szentpétervári Tequilajazz nevű formáció volt, akik abszolút korszerűen elegyítették az amerikai grunge-t az orosz költészettel. A másfajta stílus miatt kicsit aggódtunk a fogadtatáson, de közel ezer néző az első számok után elkezdett pörögni. Egyszóval „otthon” éreztük magunkat. Pedig a programunk speciális volt. Elsősorban instrumentális számainkat vettük elő, új témákkal és rengeteg dumával fűszerezve.
Mi a helyzet az énekesnővel. A nyilatkozatokból úgy tűnik, megvan, csak nem kívánjátok megnevezni. Ismert arc?
A zenekar, mint az közismert, jelentős változásokon megy át, s mivel a dolgok még most is forrásban vannak, konkrétumokról még nem igazán számolhatok be. Van egy-két dolog, ami azért biztos: lesznek új frontemberek (új énekhanggal és külföldi MC-vel), az új tagok megválasztásánál kerülni fogjuk az ismert arcokat, és ezzel együtt természetesen változni fog a zene is. Ez a régi Anima-hallgatók számára nem újdonság, hisz a változás két lemez között nálunk mindig természetszerű.
A közeljövő fontosabb eseményei?
Még idén megjelenik JC-001-nal készített maxink, amely a zenekar történetében először koncertfelvételt is tartalmaz majd. S december legelején indul az új korszak új turnéja, amiből két állomás emelnék ki: december 18-án a Petőfi Csarnokban játszunk, majd december 27-én Szombathelyen. Egy biztos: Moszkva után sem fogunk unatkozni.