Magyar alternatív autó születőben

2004.11.11. 22:00

Miközben rekordmagasságban a világpiacon az olaj ára, a Vas megyei Őriszentpéteren javában dolgoznak az első magyar alternatív családi autó tervein. A Taumobil SOLO életnagyságú modelljét Szombathelyen mutatták be az érdeklődőknek. Képek.

Taumobil Solo


Az első magyar alternatív családi autó

A szombathelyi Peugeot Csomai egyik nagy alapterületű szervizhelyiségében, sajtó- és közönségérdeklődés közepette leltük meg a születőben levő magyar alternatív autó fából készült életnagyságú modelljét. Mellette kisebb műanyagmodellek, információs-paravánok.

A kétségkívül érdekes és látványos fejlesztés mögött az őriszentpéteri Antro Kht. áll, az együttműködő szakmai partner a győri Széchenyi István Műszaki Egyetem, az anyagiakat a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács biztosítja.

A 2002 decemberében indult „Első magyar alternatív családi autó megtervezése” projekt célja, hogy megszülessenek egy magyar környezetbarát jármű tervei, melyek alapján a gyártás a közeljövőben megvalósulhat.

Műszaki paraméterek

Mivel a fejlesztés alatt álló jármű a legkorszerűbb anyagokból építkezik, a csökkentett tömeg és légellenállás következtében a Taumobil beéri a mai autók energiaszükségletének 20-35 százalékával.

Az alternatív név annyiban is jogos, hogy háromféle alternatív hajtással, illetve ezek kombinációjával számolnak a tervezők: az emberi erővel (a kiállított modell is pedálos volt, a gyerekek nagy örömére), a napcellás elektromos motorral és a növényi olajjal működő belsőégésű motorral. Ez utóbbira csak a lakott területen kívül, 50 km/óra felett lesz szükség. A végsebesség 90-120 kilométer lenne, így az autó nem akadályozná a „normális” országúti forgalmat.

A program keretében eddig két jármű tervei készültek el, az életnagyságban bemutatott háromszemélyes Taumobil SOLO és az 1:5-ös maketten megtekinthető 4+2 személyes Taumobil Duo.

Hogyan tovább? - Piac és gyártás

A bemutató helyszínén Hivessy Géza, az Antro Kht. ügyvezetője az ALON-nak elmondta, hogy következő lépés öt-hat darab prototípus legyártása lesz, amit a remények szerint egy nagyobb összegű pályázat elnyerése tesz majd lehetővé.

Arra a kérdésünkre, hogy van-e helye egy ilyen járgánynak a piacon, azt a választ kaptuk, hogy a nagy autógyártóknak - mint a Volkswagen vagy a Citroen – szintén van alternatív jármű elképzelésük, különösen élénk az érdeklődés és jelentős kutatás folyik e területen a környezetükre nagy hangsúlyt fektető országokban, mint például Ausztria,, Hollandia és Svájc, így vélhetően a piaccal nem lesz baj.

Hogy a Taumobilokat ki is fogja gyártani, betagozódnak-e egy nagy cég alá, vagy sem, az egyelőre még nem világos, és talán korai is feltenni a kérdést. Mivel a fejlesztés magyar, Hivessy Géza szeretné, ha Magyarországon lenne a gyártóbázis, hogy ameddig lehet, magyar maradjon a dolog.

Taumobil, a magyar alternatív autó


Taumobil, a magyar alternatív autó


Taumobil, a magyar alternatív autó


Taumobil, a magyar alternatív autó


Taumobil, a magyar alternatív autó

.