SoundClash Fesztivál: Generációk találkozása

Helyszín, idő, szereplők

A legjelentősebb Vas megyei könnyűzenei rendezvény, a SoundClash Fesztivál az idén is hatalmas tömegeket csalt az Oladi Művelődési Központba (OMK). Már a nyolcórás kapunyitásnál is szokatlanul sokan flangáltak a bejárat és a színpadok közötti folyosókon, később pedig valószínűleg sikerült fullra járatni a létesítményt.

A csípős hideg ellenére tapasztalt érdeklődés nem véletlen. A rendezőknek sikerült úgy összeválogatniuk az est főszereplőit, hogy átnyúljanak stílusokon és generációkon, mégpedig úgy, hogy a három hazai aduász (Kispál és a Borz, Anima Sound System, Tankcsapda) itt sem volt, ők majd egyesével, külön érkeznek még az idén Oladra.

Nemcsak az esemény nyúlt másfélnaposra – előzőnap este az Alvin és a Mókusok már a SoundClash jegyében pengetett az OMK-ban -, de a helyszín is kibővült. A korábbiakban alkalmazott és remekül funkcionáló dupla színpad egy harmadik helyszínnel, a tornateremben berendezett táncparkettel bővült, így aztán esélye sem maradt az átszereléssel együtt járó üresjáratoknak, melyek taccsra tudják tenni a mégoly nagy neveket felvonultató fesztiválokat is.

Greedy Fly, Spóra, Fluorid: Ígéretes kezdetek

Aki időben érkezett a helyszínre, az még elcsíphette a Győr-Sopron megyéből érkező Greedy Fly nevezetű metálformációt. A szemtelenül fiatal társaságnak láthatóan sikerült felkeltenie a szép számmal a színpad elé sereglő közönség figyelmét, ami nem is olyan egyszerű előzenekarok esetében. Az angol nyelven megszólaló számok csak óvatosan lépték át a nu-metál műfaj kereteit, de amit csináltak, azt jól csinálták, s ha belendültek, akkor meg kimondottan jól. Az életkor, az arcokból és a honlapról áradó intelligencia azt sugallja, akármi is lehet ebből. Még a magamfajta anti-metálos is örömmel nézte őket.

Míg a Greedy Fly az aulában eregette a súlyos hangokat, a szombathelyi Spóra jóvoltából egy egészen másfajta zene szólt a színházteremben. Még a koncert előtt informálódva megtudtuk, hogy a Spóra reményteljes első koncertes zenekar. Nos, mint később kiderült, legalább annyira reményteljes, mint a közben országos ismertségre szert tett Beat Dis vagy a hazai pályán megrekedt Tizenhét. Hogy a Spóra melyik utat járja be, ez még nem tudható, legalább annyira függ tőlük, mint attól, hogy a hónuk alá nyúl-e valaki. A hiphop-közeli zene 70-80 százaléka élőben, hagyományos hangszerekkel szól, a maradék – alkalmasint nagyon finom - cucc gépről jön, hogy összeálljon valami laza és komoly, populáris és underground, zeneileg kissé eklektikus, de ugyancsak rendben levő produkcióvá. Jó nagy tapsot kaptak. Figyeljünk rájuk!

Az ugyancsak szombathelyi Fluorid a lehető legszerencsétlenebb időpontban kapott játszási időt, ugyanis vele párhuzamosan az est nagyágyúja, a Quimby játszott. Így mi is rövid időt szenteltünk Fluorid és Bobie hiphop-duójának, és mivel mások is így tettek, finoman szólva elég hézagos volt a nézőtér. Amúgy lendületes, dinamikus, kellően gátlástalan produkcióról van szó, amelyről a stílusban szakavatottabb Irédy kollega az őszi Rhyme Time fesztivál kapcsán ezt írta: „Semmi világmegváltás, több megszokott, szinte kötelező motívum, rapológiai toposz fel-feltünedezik a tolmácsolásában, de nem zavaró módon, meg amúgy is lesz még bőven alkalma cizellálni az összképet.” Egyetértünk.

Quimby: Csak egészség legyen

Ahogy sejteni lehetett, az est a Quimby színpadra lépésével kezdett hangulatilag felpörögni, sőt, valószínűleg többek olvasatában, a csúcsra jutni. A Dunaújvárosból indult alternatív sztárcsapat hosszú időt, két évet kényszerült kihagyni az énekes, Kiss Tibi egészségügyi zűrjei miatt. Egy búcsúkoncertre is sor került anno, és Tibi sorsával együtt megkérdőjeleződött az egész Quimby sorsa.

A szombat este azt mutatta, sikerült „összedrótozni” az énekest, aki láthatóan kipihenten, jó állapotban és hangulatban csinálta végig koncertet. Hogy Kiss Tibi személyének változása tette-e, vagy sem, azt nem tudjuk, ám mintha a zenekar aurája kevésbé lett volna mélysötét és vészjósló, mint a korábban látott Quimby-koncertek bármelyikében, s ezzel bizony számunkra a sava-borsa tűnt el a dolognak. A közönség többsége számára azonban láthatóan a Quimby volt az est sztárja, mi meg örültünk, hogy Tibi jól van, no meg hogy Líviuszban még alaposan „mozdul az élet”.

Belga: Színház az egész világ

Bár elvileg párhuzamosan kellett volna játszaniuk, a Belga bevárta a Quimby végét. Az aktuális underground (?) hiphop-sztárok az est egyik kellemes meglepetését okozták. A második nagylemez, annak kizárólag a Tescóban való terjesztése, Sickratman kiválása és a zenekar kommercializálódása miatti kritikák miatt némi fenntartással érkeztünk a színházterembe, de pár perc elég volt ahhoz, hogy elkönyveljük, bárcsak a Belga lenne a legkommerszebb magyar csapat.

Bizony, nagyon is élnek ezek az ironikus, szarkasztikus szövegek a színpadon, mivel a három MC nemcsak elénekli-elmondja a szövegeket, hanem el is játssza őket: finom arcjátékkal, kidolgozott gesztusokkal. A permanens szerepjátszás miatt teljesen eltűnik a három színpadi ember személyisége, és az így van jól, mivel ezzel komplett színházi élményt kapunk. Azt viszont érdekes lenne kideríteni, hogyan csapódik le mindezen csavar a hallgatóság soraiban, akik közül nem egy riasztóan ostoba szemekkel énekelte a refréneket a fociról, nemzeti hiphopról, királyokról, pazar autóskalandokról.

Kedvencünk az az illuminált fiatalember volt, aki a koncert közepén felkapaszkodott a színpadra, megragadott egy mikrofont és a „Mindenki szombathelyi” csonthülye rigmust kántálta percekig. Ajánljuk a Belgának feldolgozásra.

Pál Utcai Fiúk: Lírai fáradtság

Ha már lúd, legyen kövér, gondolta a Pál Utcai Fiúk, s ők is megvárták, amíg befejezi a Belga, így az est második magyarországi alternatív rocklegendájának koncertje jócskáén éjfél utánra csúszott. A Quimby mellett a Pál Utcai Fiúk (PUF) is kihagyott egy hosszabb időt, igaz, ők saját elhatározásból. A rajongók most annál nagyobb lelkesedéssel vették tudomásul a visszatérést, és mi is csodálkoztunk, hogy nemcsak a zenekar régebbi rajongói, a harmincasok vevők erre a harmonikával, szaxofonnal megspékelt lírai zenére, de megannyi tizenéves is együtt énekelte a régebbi és az újabb dalokat Leskovics Gáborral (Lecsó) és a többiekkel.

Nekünk olyan érzésünk volt, hogy a hosszabb hallgatás nem tett jót a zenekarnak, a koncert kezdetén nehezen állt össze a zene, és később is akadtak ásításra ingerlő részek. Az sem használt a produkciónak, hogy hangosítási gondok miatt nem lehetett érteni a számokról és a zenekarról szóló Lecsó-kommentárokat. (A Quimbynél is komoly gondok voltak a keveréssel.)

Mire a PUF lenyomta a három ráadásszámot, már két óra volt. Távozás előtt még jártunk egy kört, belepillantottunk a tornateremben zajló Palotai-partiba. A sztár dj hozta a szokásos szintet, mindez megspékelve vizuális kiegészítőkkel, miközben a színházteremben helyet kapott hip-hop zónában Phreek éppen Akkezdet Phiai-t nyomatott, mérsékelt érdeklődéstől övezve. Az előbbinek örültünk.

Értékelés: 7/10

Nézze meg a fesztivál képgalériáját is.