Kistérségi forgatag - Falunap a belvárosban

2003.09.21. 09:22

A második ízben megrendezett Kistérségi forgatag majdnem olyan jól sikerült, mint a tavalyi. A baj az, a szervezők csak nem akarják elhinni, hogy sokkal több van ebben az ötletben. Mi az első ízben jelen levő osztrák résztvevőket kérdeztük, mit is gondolnak minderről.

Kistérségi forgatag 2003

Akárcsak tavaly, most is napfényben fürdött a szombathelyi Fő tér, mikor a szombathelyi kistérség falvai zenés jó reggelt köszöntöttek a későn kelő, az álmosságtól még hunyorgó városiaknak. De nem csak a napfény és a korai kelés emlékeztetett a tavalyi évre, hanem szinte minden. A szervezők valószínűleg úgy gondolták, sikeres rendezvényen nem érdemes változtatni.

A hozzáállás érthető, így viszont fennáll a veszélye, hogy ami tavaly még újdonságnak hatott, az idén már közel sem annyira. Sőt.

De azért kétségtelenül megint csak nagyon élveztük a dolgot. Varga Gyula kistérségi elnök papírszagú bevezetője után kicsit belenéztünk a változó minőségű színpadi eseményekbe, majd belevetettük magunkat az igazi életbe, a nagysátorba, ahol újfent megállapíthattuk, hogy a városon kívül is érdemes élni, sőt lehet, ott érdemes igazán.

Kistérségi forgatag 2003

A térség 39 falvából 19 jött el, hogy újfent elbűvöljenek bennünket, s hogy cáfolják azokat az ostoba közhelyeket, mely szerint a falusi élet feltétlenül unalmas és – kimondatlanul, de éreztetve – alacsonyabb rendű, mint a nagyvárosi. És nemcsak a népművészetről, kézművesiparról van szó, hanem meghökkentően értékes általános iskolai szakkörökről, hi-tech cégekről, ügyes kezű iparosokról, csendben alkotó művészemberekről, akiket eltakarnak előlünk a város szélére emelt betonmonstrumok. És még sok mindenről, beleértve a közvetlen és barátságos hangnemet, amellyel a falvak képviselői a standok mögött fogadták az érdeklődők ostromát.

Az rendezvény egyedüli komolyabb újdonsága az osztrákok bevonása volt a buliba. A vasszilvágyi saláta után, két pohár vaskeresztesi vörös között megszólítottuk a sátor sarkában helyet kapó, profi katalógusokkal kistafírungolt sógorokat, mit is gondolnak minderről.

Az oberwarti régió nevében Hans-Peter Neum idegenforgalmi menedzser kifejtette az ALON-nak, hogy azért vannak itt, mert meghívták őket. S örömmel vannak itt, mint a jó szomszédok, akiknek természetes érdeke a baráti viszony fenntartása, hiszen májustól gyakorlatilag összeolvad a Szombathely és Oberwart környezete. Úgy gondolja, az EU-csatlakozás után a magyaroknak rövid időn belül bőven lesz pénzük, amelyet szeretnének, ha többek között burgenlandi kirándulásokra is költenénk. Elsősorban a borturizmusban bíznak – szeretnének egy magyarok által felkapott, bécsi Grinzing-szintű helyet létrehozni , de a bőven hoztak fürdőhelyeket propagáló katalógusokat is.

Ami a költőpénz mennyiségét illeti, legyen igaza Neum úrnak.

Kistérségi forgatag 2003

Nem lehet tudni, az EU-csatlakozás után, miként is alakul majd valójában a régiók, megyék, kistérségek sorsa. Részünkről annyit tennénk hozzá, hogy a Kistérségi forgatag roppant életrevaló kezdeményezés, láthatóan mind Szombathely, mind az érintett falvak profitálnak belőle, EU-csatlakozástól függetlenül Ha egy kicsit bátrabbak lennének a szervezők, jóval többet is elbírna ez az ötlet, mint egyetlen – önismétlő - színpadot és sátrat.

Ha valamit van értelme felfuttatni és támogatni, akkor ezt biztosan.
.