Szerdahelyi: Annus felmentése szerecsenmosdatás

2004.11.26. 18:24

Ismét hallatja hangját a szombathelyi dobóatléták doppingügyében a hivatalos álláspontoktól eltérő hangot megütő Szerdahelyi Szabolcs. Szerinte a két sportoló büntetésének enyhítése azt jelenti, készülünk a következő olimpiai doppingbotrányra.

Szerdahelyi Szabolcs ismét közleményt juttatott el szerkesztőségünknek. Írásában szerecsenmosdatásnak értékeli a MASZ fegyelmi bizottságának határozatát, amely felmentette Annus Adriánt és enyhítette Fazekas Róbert büntetését.

A sportegyesületek egykori vezető azt mondja, Magyarországon még nem történt meg a rendszerváltás a dopping terén, a mai helyzetet úgy értékeli, hogy államilag megtűrt doppingolás folyik.

Szerinte a sportsajtó együttműködik a vétkesekkel, és az ország gőzerővel készül a következő olimpiai doppingbotrányra.

Mint olvasóink talán emlékeznek, Szerdahelyi korábban csalás vádjával feljelentette a rendőrségen Annus Adriánt és segítőit, de a rendőrség bűncselekmény hiányára hivatkozva vissazutasította a nyomozást.

Az alábbi keretben Szerdahelyi Szabolcs november 26-i közleménye olvasható.




Szerecsenmosdatásként értékelhető, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség Elnökségi ülésén a fellebbviteli fegyelmi bizottság megváltoztatta az athéni olimpián doppinggyanúba keveredett, majd aranyérmétől megfosztott két dobóatléta korábbi két-két éves eltiltását, és a kalapácsvető Annus Adriánt felmentette, míg a diszkoszvető Fazekas Róbertet egy évre tiltotta el a versenyzéstől.

A Magyar Atlétikai Szövetség döntése nem izolált jelenség, hanem egy folyamat része. Újfent igazolódott, hogy Magyarországon nem történt meg a doppingrendszerváltás.

A doppingolást is „privatizálták”, és az államilag támogatott doppingolás a hatalom által megtűrt doppingolássá szelídült. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a személyi folyamatosság. A Magyar Olimpiai Bizottság élén ma is az a Schmitt Pál–Aján Tamás páros áll, amelynek vezetése alatt elszenvedtük az 1988-as szöuli doppingbotrányt.

Az athéni rémálmot követően ők éppúgy elhatárolódtak a „magukról megfeledkezett” sportolóktól, mint tizenhat évvel ezelőtt. A szöuli lebukásokat követően az illetékesek alibi vizsgálatokat rendeltek el, és sikrült titokban tartani az igazi vétkeseket, vagyis a doppingszereket megrendelő sportvezetőket, és a doppingszereket beszállító személyeket.

Érdekes módon rájuk ma sem vagyunk igazán kíváncsiak, pedig közülük néhányan ma is „helyzetben” vannak, és az athéni doppingbotrány igazi felelősei lehetnek.

Végezetül, ma is azok a doppingszakértők magyarázzák az Athénban történteket, akik annak idején bizonyítottan közreműködtek az államilag támogatott doppingolásban.

A kollaboráns sportsajtó pedig most is partner mindehhez. Csak így lehetséges, hogy akiknek a vádlottak padján kellene ülniük most a doppingellenesség pozíciójában tetszelegnek.

Sajnos mindez úgy is felfogható, hogy gőzerővel készülünk a következő olimpiai doppingbotrányra.

Budapest, 2004. november 26.

dr.Szerdahelyi Szabolcs
sportegyesületek egykori vezetőorvosa
.