A Lenti Gyógyfürdő

2004.12.16. 20:57

A lenti fürdő egy kisváros kis fürdője, annak minden lehetséges szeretnivaló előnyével és fejcsóválásra okot adó hátrányával. Akik számára a nyugalom és a kellemes meleg víz fontosabb a szolgáltatások listájának hosszánál, azok egy nagyon vonzó helyet találnak a zalai végeken.

Távol a főcsapástól

Mielőtt útnak indultunk volna, nagyon is ellentétes véleményeket hallottunk a lenti fürdőről. Egy ismerős házaspár szerint már a benzinköltség is kidobott pénz, nemhogy a belépő, míg mások váltig állították, Lenti egyike a legjobb nyugat-magyarországi fürdőhelyeknek. Az igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy azért olyan túl sok ember nem járt ott környezetünkből. Ennek elsődleges oka, hogy Lenti és környéke alaposan kiesik a közlekedési főcsapások útvonalából. De ha a térképre pillantunk, nem csak azt látjuk, hogy Lenti a világvégén van, hanem azt is, egy rakás dunántúli városhoz viszonylag közel esik, például Szombathelyről vígan leértünk egy óra alatt.

Kívülről lehangoló, belülről nem

Lenti Gyógyfürdő

A város délnyugati részén fekvő fürdő kissé lehangoló látványt nyújt kívülről. Legalábbis télen. Az 1991-ben átadott fedett fürdő komplexum még hagyján, a régebbi, szocreál stílusú kiszolgáló épület azonban még ennyire sem csábító, hogy finomak legyünk. Az sem használ az első benyomásnak, hogy a létesítmény előtti parkoló fizetős, nem mintha a 300 forint/nap bárkit földhöz vágna, de gesztusértéke lenne az ingyenességnek, főleg úgy, gyakorlatilag üres, és a szomszédos utcákban bárki könnyen talál parkolóhelyet.

Belépve a fogadóépületbe némileg megnyugszunk, a pénztárnál tiszta, rendezett, kulturált környezetet lelünk. Jegyet átlagos összegért (990 forint) veszünk, amit 500 forint szekrénykulcs-letét egészít ki. Ez érthető, az azonban már kevésbé, hogy a pihenőágy 300 forintját szintén 200 forint letét terheli: talán attól félnek, hogy hazavisszük? Ráadásul színes kártyákat és blokkokat kell csereberélni az úszómesterrel, ha vissza akarjuk kapni a pénzünk.

Az öltözők és mosdók nem túl felvágósak, de praktikusnak bizonyulnak a viszonylag tágas szekrények, és itt is kifogástalan a tisztaság.

Finom, meleg víz

Lenti Gyógyfürdő

A fedett fürdőbe lépve megerősödik bennünk már a bejáratnál elültetett gyanú, hogy a Lenti Gyógyfürdőt nincs értelme Dunántúl nagynevű fürdőihez hasonlítani. Télen mindössze három fedett és egy szabadtéri medence működik, az előbbiek egy fedél alatt, szép sorban egy üvegház alakú, faszerkezetű, természetes és mesterséges fénnyel egyaránt megvilágított, mégis kicsit félhomályos térben. A medencék körül székeket, kölcsönözhető nyugágyakat és növényeket találunk. Az ötvenméteres úszómedence öt sávot számlál, vize kellemes, simogató, főleg úgy, hogy alig kellett fél tucat emberrel megosztanunk.

Mellette két kisméretű medence található, egy 32-33 fokos tanmedence és egy 36-38 fokos gyógymedence, mindkettőt nemrég látták el vízforgató berendezésekkel.

Ilyesmi persze máshol is van, ezekért biztos nem érdemes idezarándokolni. A külső termálmedence azonban kuriózum. Az élményelemek ugyan nagyon visszafogottak, néha itt-ott bugyborékol valami, meg hát a vízben kavargó barna izék is elég gusztustalanok, ám ha valaki túl tudja tenni magát ezeken az apróságokon, hatalmasakat tud lazulni a vízben, amely forróságával (36-38 fok) eleve ritkaságszámba megy, és az sem hátrány, hogy tucatnyian is alig vannak itt összesen.

Lenti Gyógyfürdő

A rövid folyosón keresztül megközelíthető, gőzgomolyba burkolódzó külső medence két részből áll, egy 8 méter körüli átmérőjű abszolút külsőből, ahol a vízből távozó gőz lecsapódik és ráfagy a környező fűre, s ahol a buborékoló vízben az 50 feletti korosztály és szemüveges értelmiségiek megbeszélik a családi eseményeket és a világ folyását, vagy csak fekszenek behunyt szemekkel, és egy hasonló méretű félfedett részből, amely leginkább egy kerti teaházra hajazik. Itt a kevésbé bátrak gubbasztanak.

Visszafogott kiegészítő szolgáltatások

Lenti Gyógyfürdő

A fürdésen és a medencemelléki szundin kívül limitált a lehetőségek tárháza. A régi épület emeletén a szokásos szolgáltatásokat – szauna, gőzkamra, szolárium, pedikűr-manikűr, kozmetika és fodrászat – találjuk. Sehol egy újságos, ajándékbolt vagy ilyesmi, ami, tekintettel a látogatók számára, valahol érthető, és valljuk be, cseppet sem hiányzik. A Fregatt nevű étterem – habár szolgál fel melegételeket is - inkább afféle büféként funkcionál. Ettől függetlenül egész szimpatikus hely, korrekt árakkal és előzékeny személyzettel.

Nyáron más lehet

A pénztárnál kapott színes prospektus azt sugallja, hogy nyári szezonban nagyon más képet mutat a Lenti Gyógyfürdő, szabadtéri úszómedencével, élménymedencével, óriáscsúszdával, pálmakerttel, kulturált környezettel, mégis megtartva a családiasság jellegét.

A termálfürdő szabadtéri területén található a Szent György Energiapark. Aki hisz az ilyesmiben, azoknak ideírjuk, miről is van szó: Bioenergetikusok szerint a fürdő területén úgynevezett Szent György-sugárzások találhatók, amelyek a Föld energetikai hálózatának a részét képezik. Régen e vonalak mentén építették a kultikus és vallási helyeket. És mivel úgy tartják, hogy a betegségek oka az energiahiány, az Energiapark segít az energiahiány leküzdésében. A parkban kikövezett rész mutatja a Szent György-vonalak irányát, a sugárzás legintenzívebben ezek kereszteződésében, az úgynevezett karóknál található meg. A parkban állítólag 1-2 órát érdemes eltölteni.

Az aktuális árakat, a termálvíz összetételét és gyógyító hatásait a honlapon tudjuk leellenőrizni.

Kapcsolódó olvasói levél: Hol van a világvége?

Lenti Gyógyfürdő

.