Egy Quentin Tarantinóról szóló könyv a Kill Bill-t követően pusztán az idő kérdése volt. Médiaérzékeny híveként és avatottságában a mestert illetően csak Vágvölgyi jöhetett szóba. Szinte adja magát az együttállás, a csillagok kémlelése nélkül is.
Vágvölgyi B. András
Magyarított továbbá két nem túl friss, de a vitalitásukból alig valamicskét vesztő, kultusz övezte könyvet Hunter S. Thompson tollából. A Pokol Angyalai mellett a Félelem és reszketés Las Vegasban (ez utóbbi még a lustábbaknak is) erősen ajánlott. Az előbbi a híres-hírhedt motoros bandával közös élményeit énekli meg, a másik meg bőröndnyi különféle drogokkal „érdekesebbé tett” utazást (na vajon hova?) örökít az olvasóra. Lapszéli megjegyzés csak: a filozófus Kierkegaardnak van egy műve Félelem és reszketés címmel. A bennük foglaltak szkepszisből (és egyéb másból) táplálkozó gyakorlati ellenőrzésére ugyanez csak társas felügyelettel áll, akkor is csak kevéssé.
Ezenfelül Vágvölgyi jegyez még négy másik könyvet is. Tokyo Underground: a J-popot és a vonzáskörzetét térképezi fel szubjektív hangvétellel. Narancs Blue: ahogy az alcímből kitűnik, Bevezetés a neozsurnalizmusba. Neondélibáb: a QT-t is megihlető hatások jegyében fogant filmnovellák. És itt van ez a mostani, amivel menten helyben is vagyunk.
Quentin Tarantino
Első gondolatként, hogy érdemén felül van-e sokat foglalkozva Tarantinóval, most hagyjuk. Talán igen. Inkább járjuk körbe a kérdéses objektumot. Messziről villogó sárga alapon az elülső borító öltönyös címszereplője kissé jobbra húzódik, hogy elég tér maradjon az élénk színnek. Megfordítva a könyvet az aloha shirtjéről ítélve mediterrán égövről érkező szerző pisztolyt lóbál és bőröndöt (a kettő összefüggése gyanítható), mintha a Félelem és…-ból lépne elő (1998; r: Terry Gilliam). Bentebb a „bele a közepébe” sodró stíl fogad, ebből a néhányka oldalból azonmód érthetővé is válik az érintettsége a szerzőnek. Majd egy fejezetnyi életrajz, külön hangsúlyt fektetve a mértéktelen tévésorozatok és egyebek szemmel vételére, különös tekintettel a zsánerfilmekre (western, keleti harcművészetes stb.). No meg a mértéktelen, jelentős életszegmenst befogó zabpehely-zabálás és egyéb származási és családi sajátosságok a tartozékokkal.
Belefutunk aztán egy kiváló jellemzésbe QT-t illetően, kéretik is az elnézés a hosszú citátum miatt: „Nem egy euro-értelmiségi vonzásokkal kevert, beatnikek, és New York-i punk választásokkal szocializálódott intellektuel, mint a nála egy tízessel öregebb Jim Jarmusch; nem átlag amerikai kis- vagy elővárosi lét felszíni „normalitása” alatt megbúvó horrort és szürreáliát nyomozó, QT-nél majd egy húszassal több David Lynch.”. Be vagyunk tájolva tehát. (Jut eszembe: új Jarmusch-film a mozikban: Kávé és cigaretta!) De mert ő is kezdte valahol, részletekbe menően megidéződik az első félhivatalos, tanulópénznek tekintett filmje is 1987-ből: A legjobb barátom születésnapja.
Kerül „ideológiai dobbantó” a néhány hete elhalálozott esszéista és regényíró Susan Sontag „camp” értekezése kapcsán. A „camp” egyébiránt az angol szótár szerint: „1. szándékos/ironikus túlzás, megjátszott/nevetséges mesterkéltség, 2. groteszk/abszurd jelenség”. Más szavakkal, egyképpen hűséggel: „olyan szar, hogy már jó”. Akárcsak a beszédes nevű B-film, ami szintén a multikulti kevercs része. De képet kapunk a bűnmozik kedvelt műfajául szolgáló film noir-ról, a Kelet Hollywoodja, Hongkong virulens filméletéről is. És ha már arra vetett minket a sors, nem maradhatnak ki a Japán és Kína unikális távol-keleti harcművészetét és jakuza-világát felvonultató mozgóképek sem. Mielőtt zárulna a lexikon, némileg visszavétetik a burjánzó brutalitás-erőszak ikerkettősből: spagetti-western és blaxploitation (afro-amerikai hősök, drog, szex, alvilág, miegyebek).
A Tarantino-filmek
Ennyi infó birtokában neki a filmeknek. Két általa írt, de nem rendezett film összevetése a forgatókönyvvel. A Tiszta románc nagyjából, a végkifejlet kivételével igen, a Született gyilkosok teljesen megtagadva. Sorjáznak a dialógusok, Vágvölgyi kommentál, adalékol, társít, komplett filmszinopszisokat illeszt be a kapcsolódó, de hazánkban ismeretlen darabokról. Így történik a Kutyaszorítóban-nal szemben felhozott plagizálási vád ürügyén, elismervén persze, hogy a hatása QT-ra nem vitatható. Ő sem tagadja.
A Ponyvaregény a szereplők válogatásától a történet legapróbb motívumainak átvilágításán át a filmzenéig vétetik végig. Soknak is tűnik ennyi belőle, vagy talán csak az agyonidézett kultikussága okán érzem így. QT is hasonképp lehetett vele, utána évekig csak kisebb munkákat vállalt. Robert Rodrieznek forgatókönyvek (Alkonyattól pirkadatig, Desperado, Volt egyszer egy Mexikó), sőt mint színész is szerepelt nála. Az eddigiek értelmében nem marad el a teljes sztori elmondása az Elmore Leonard regényéből íródott Jackie Brown-nál sem. Mellékszál és privát öröm, hogy Vágvölgyinek is bejön a „vidéki, mint a gémeskút” beszólás innen. (Hajdanán a harmadik videós visszacsévélés után is nyerítettünk tőle a röhögéstől.)
Ekkor aztán beüt hatévnyi pauza. Ebbe belejátszik az ő Marlene Dietrichjének (Uma Thurman) másfél éves babaszabadsága is. De aztán nincs menekvés: indul a mészárszék. QT és Vágvölgyi egyaránt lubickolhat a távol-kelet amerikanizálódás + tradíció mixtúrája iránti rajongásukban. A Kill Bill 1-2. láttán a fanyalgó, néhai „harcostársak” már ezért megkapják a magukét. Elhessegetődnek továbbá QT fölül a rasszizmus és a politikai inkorrektség sötét fellegei is. Néhány oldalnyi szó esik még a Tarantino és groteszk szavak keveréséből származó ún. Tarantinoesque stílusról. Ha valakinek az eddigiekből nem lenne tiszta. Majd értelemszerűen és zárásul a jövendőbeli terveiről és miegymásról egy interjú formájában.
Ajánlott olvasmány
Nagyjából ennyi ez a néha fárasztó sűrűségű könyv. (A nyelvezet nem ismerői és a nyelvvédők meg bizonnyal frászt kapnak időnként.) Belegondolva logikus, hogy most jelenik meg, túl a Kill Bill-en, ami egyben válaszul szolgált a kétkedőknek (is). Persze ajánlott a filmek újranézése olvasás előtt, hátha kipárolgott az idők során néhány részlet és az agyi gyöngyvásznon futó film folyamatossága esetleg bicsaklik. (Egyébként meg tényleg meglepő, hogy a telt és a még teltebb kebleket rajongva kameravégre kapó Russ Meyer-t QT soha sem említi!)
Értékelés: 8/10
Vágvölgyi B. András: Tarantino mozija.
Jonathan Miller Kft. 2004.