A búsképű dalnok színrelépése: Cseh Tamás-koncert Körmenden

2005.02.20. 18:02

Az énekes keze az első akkordok előtt megremeg, de aztán lendülettel kezd bele. Hiteles az egész, a politikában bokáig gázolva se fintorgunk. Cseh Tamás 62 évesen is lehengerlő előadó.

Hivatkozási pontok: Jancsó Miklós és Lovasi András

Cseh Tamás

Cseh Tamás számomra, a mindent leözönlő képkultúra gyermekének leginkább úgy jelenítődik meg mint a hetvenes évekbeli Jancsó-filmek öngitárjától kísért dalnoka. Amint a bárminemű, elleplezni hivatott kellem és elegancia híján lévő hatalmi terror már elvégezte a dúlást. Amint a védjegyszerű hosszúbeállítás a hungarikumként (is) szolgáló puszta kellős közepén őfelé fordul. Ugyanazt a szerepet betöltve, mint a „felmenői” közt Cseh Tamást külön kiemelő Lovasi András az utóbbi öt Kapa-Pepe-filmben. Csak az a sajnálatos, hogy a záró(?) két rész olyan nyögvenyelős, nézhetetlen, de leginkább szimplán bosszantó. Viszont a „Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten” végén a Zár az égbolt, ahogyan az egész film, ma már vonatkozási alap. Egy szál gitáron szólal meg ez a József Attilára bőven utalgató és őt idéző dal. És az égbolt után a kör is bezárul.

A közönségből árad a nosztalgia, az énekesből nem

Zeneileg eddig többnyire (néhol túlzón hazafias) punk-koncerteknek adott teret a körmendi kastély. Most azonban lecsatlakoznak a rendszerről a dobok és a torzított gitárok; valami nagyon más van műsoron.

Kint a plakát „Régi és új dalok”-at hirdet és kiben-kiben a maga mértéke szerint árad a nosztalgia. Bent, a Batthyány-kastély földszinti előterében már zajlik a nyüzsgés, ezt fokozandó szerte biliárdasztalok növelik a tömegérzetet. Körmend ingerszegény kulturális életéhez mérten több generáció is jelen van, bár a krisztusi kort meghaladja az átlagéletkor. Leszünk-leszünk, nyugtázom, ha foghíjasan is, de hát ez sem a húszas évek Párizsa, sem a hetvenesek New York-ja. Többekkel ellentétben sört inkább nem, odafigyelősebb muzsika ez, meg a gyomrom se kívánja.

Beengedésnél érvényesül a demokrácia, a magunkfajta későn érkezők is találnak elől helyet. Pár méterre a színpadkép stílszerűen kopár, bár amint a bordó függönyt Cseh Tamás mögött fénypászma éri, furcsamód telítődik. Nekünk balra mikrofon székkel, jobbra szintén, bár ott magában, pőrén, no meg két akusztikus gitár. És ekkor Cseh Tamás belép feketében, szemben vele tán félház. Hamar be is jelenti, hogy a plakátok szava ellenére a szerzőtárs, Bereményi Géza az estnek A véletlen szavai címet adta. (Ez a cím bizonyára A véletlen muzsikája dalból ered, esetleg a szerzői szándék ellenére, de eszembe juttat egy Auster-könyvet, A véletlen zenéjét is.) Azaz nyilvánvalóvá teszi a 2003-2004 során született dalok mellett nem lesz múltidézés. Többek sajnálatára.

Cseh Tamás 62 évesen is lehengerlő előadó

Cseh Tamás

Az énekes keze az első akkordok előtt megremeg, de aztán lendülettel kezd bele. A humoros és „szerelmes” vonulattal is bíró dalok váltakoznak a komorakkal, hiszen szomorkás-szomorú balladák többnyire. Így például az „Orgazmus”, „Mellettem Helga álmodik” és „Ágnesre várva” trió oldja a „Koldusdal”, „Bárány az üres lakásban” és „Ballada öcsémről” hármast.

Kétharmadát a daloknak állva és a régi lendületű hitelességgel adja elő, csak néha ül le. Olyan hévvel teszi, hogy ha nem is pattan el a húr, a (pár éve még Másik János kezelte) pótgitárra nem lesz szükség, bár az elrepült, majd megkerülő pengetőt széles mosollyal túrja a húrok közé és a lábával is dobog. (Egy úrnak a színpad szélére állított diktafonja tanúsíthatná ezt leginkább.) Hiteles az egész, a politikában bokáig gázolva se fintorgunk, a dalokban megszólítottak pedig szellemlétükben könnyedén a pódiumra képzelődnek. Hiába, tősgyökeres színházi emberrel van dolgunk.

Cseh Tamás a látható fáradtság ellenére és 62 évesen is lehengerlő előadó. Bereményi Géza nemkülönben kiváló szövegeihez jól passzol az ő sokszínű fanyarsága. Ilyenkor világlik ki tényszerűen, hogy valójában ehhez kell bátorság és elhitető erővel bíró rátermettség. Kiállni egy szál gitárral és adni azt közvetlenül, ami az adott ember. Téve ezt úgy, hogy nincs mögötte egy minden hangszegmenst zsivajgón kitöltő zenekar, ami elfedi az esetleges hibákat, vagy jammel, amíg az énekes pihenteti a torkát. Sajnos ez azonban azzal jár, hogy a visszatapsolással együtt is „csak” 80 perc után még kavarog a színháztérben a taps. Ám az egyes dalok végét jelző mosoly most az est finiséről tájékoztat. Egy szám ráadásképpen, de ahogyan a kizárólag új számok közti összekötő szöveg, úgy több repeta sincsen.

Pedig hogy megtanultam kimondani Arthur Rimbaud nevét válaszul a „mit szeretne a kedves közönség hallani?” kérdésre!

Értékelés: 8/10
.