Hobo immáron 60 évesen is az, aki hajdanán volt. Hogy jó-e ez, azt döntse el mindenki maga. A Művészetek Háza pincéjében két zenésztársával lépett elénk. Mindez, szorosan az esthez kapcsolódva, vizsgálatra sarkallt.
Hogy Hobo egész ügyködése kezdettől fogva „reménytelenül hiteltelen” lenne, mint azt egy számomra (nem csak) zeneileg mérvadó barátom mondja? Ezt így kategorikusan nem jelenteném ki. Érvényvesztettség a keresett szó. Nyugatiként szépen kiélhette volna magát a hetvenes évek végéig, majd bársonyszékbe huppanva vezényelné a lemezkiadást, érthető érzületi részrehajlással. Ő azonban a lecsengő (nyugati) divatok farvizén, a „zenei életünk” oxigénhiányos légkörében éppen ekkor indult neki igazán. A rendszerváltás aztán kirántotta a talajt az egész zenei és egyéb „underground” alól. Az államit - a néha sokkal drasztikusabb eszközökkel szelektáló - pénz diktatúrája váltotta fel. Mondom ezt persze az újonnan érkezőknek.
Ami pedig leginkább jellemzi a 90-es éveket, az Bret Easton Ellis könyveiből tudható. Nemzedéktársaimmal (ah!) mindannyian ellisi „hősök” vagyunk. Igaz, jóval silányabb anyagiakkal és szürkébben a puszta ösztönből űzött, a felszín alá nem hatoló tobzódásainkban is. Ergo, aki és ami Hobo számára példaképként, mondandóként szóba jöhet, az ellen mi eleve immúnisak vagyunk. Ha a társadalmi kitekintés lehetősége nagyrészt ugyanabból a tévés műsorsávból származhat, akkor pl.: szeptember 11. és egy reklámokkal szabdalt katasztrófafilm között nem feltétlen adódik különbség. Mondhatnám: mit érdekel hát engem a második világháború, 1956 vagy a negyven év minden sara?! A médiában itt-ott hallottam róluk, puszta fikciónak tűnik mindahány.
Ebből a szemszögből mi marad Faludy verseiből, amit Hobo zongorától és nagybőgőtől kísérve énekel, szaval a maga brummogó hangján? Valami sanzonos téma, ami bekúszik az agyba. Míg az átmenet, ha valamely groteszk vagy vicsorgó-vigyorgó elem nem teszi idézőjelbe, akkor komoly, áthidalandó intervallum. A mindegy, melyik és miért zajló háború, az ávós-pince hovatovább kéjenc kedvvel vitt „háztartása” és az utolsó forradalom persze mind szörnység. De hol vannak azok már? Bárhogy is, de szórakozni gyűltek össze a jelenlévők. Már utána és kint a szorgos mínuszokban hallom, hogy valaki Hobo Blues Band-bulit remélt a plakát láttán. Másvalaki meg azt jegyzi meg, hogy ő biza kijött volna, ha végig olyan marad, mint az elején. Én, megvallom, csak Hobót vártam űzött vadként, sértett önmagát.
Azonban édesbús műszer a zongora, sanzon, tangó vígan sarjad rajta. Senki nem is maradt érintetlen Nagy Szabolcs játékától. Újabb bizonyítékul arra, hogy egy bevett, népszerű formára írt nóták miként csiszolják konszolidáltabbá a komor témákat is. Hobo bal oldalán a bárszékes zenésztárs a játéka szüneteiben a nagybőgőjét szerelmetesen karolja át. Lefittyeszti a cigarettátlan alsó ajkát és szomorkásan mereng. Mígnem aztán az engem mindig fenemód lenyűgözőn brummogó hangszer a keze közé idomul, egyszer még vonót érdemlőn is.
És persze a dallá szelídülő versek és azok, amiket csak elvétve kísér hangszer. Bevezetnek a történelem embert próbáló díszletei közé, hol odavetett szavakkal vázolva, hol részletezőn. Köznapisságuk nem csemegéje a formaérzékre kihegyezett fülnek, bár ki is várna ilyesmit olyasféle körülmények közül, melyekben fogantak. (Rímpár kétfelől váltakozva: „körszakáll / sört pisál”, legvégül: „sörszakáll / kört pisál”) Oldásképpen a főként kuplerájok félvilága keltette nótáskedv hozza a néhol vaskosabb humort. Hobo kétszer meg is jegyzi, hogy ebből is látszik, a költők világa szabadabb, mint a magaféle blues-énekeseké. (Rímpár: „szajha / heréd kifacsarja.”)
Imitt-amott kabarétréfák is kerülnek. Kossuth-indulót vokáloznak a szélről, Hobo meg fejcsóválva néz hol ide, hol oda. Kiállnak egymás mellé és többszólamú kórusmű csendül, amiből az kerekedik elő, hogy az ávósnak a kínzások közepette merevedése támad. És a többi. Harmadszori visszatapsolásra felcsendül az est címadó dala, a Ballada a senki fiáról, amit 81 óta játszik a HBB, bár a 84-es „Vadászat” lemezre nem kerülhetett rá. De most majd megtörténik, „Az én vadászatom”-on rajta lesz.
Értékelés: 6/10
| Megjegyzés: Hogy a realitásoknál maradjunk: A második elkattintott fotóm után Hobo rám förmedt, hogy azonnal hagyjam abba. Én készséggel megtettem, bár ez felvet néhány kínosabb kérdést. Nekem erről az a mondás jut eszembe, ami így kezdődik: aki prostituáltnak áll, az nem csodálkozzon, hogy megb… |