Korszerűtlen elmélkedések, avagy sanzonnal elmegy - Hobo Faludy György-estje

Hogy Hobo egész ügyködése kezdettől fogva „reménytelenül hiteltelen” lenne, mint azt egy számomra (nem csak) zeneileg mérvadó barátom mondja? Ezt így kategorikusan nem jelenteném ki. Érvényvesztettség a keresett szó. Nyugatiként szépen kiélhette volna magát a hetvenes évek végéig, majd bársonyszékbe huppanva vezényelné a lemezkiadást, érthető érzületi részrehajlással. Ő azonban a lecsengő (nyugati) divatok farvizén, a „zenei életünk” oxigénhiányos légkörében éppen ekkor indult neki igazán. A rendszerváltás aztán kirántotta a talajt az egész zenei és egyéb „underground” alól. Az államit - a néha sokkal drasztikusabb eszközökkel szelektáló - pénz diktatúrája váltotta fel. Mondom ezt persze az újonnan érkezőknek.

Ami pedig leginkább jellemzi a 90-es éveket, az Bret Easton Ellis könyveiből tudható. Nemzedéktársaimmal (ah!) mindannyian ellisi „hősök” vagyunk. Igaz, jóval silányabb anyagiakkal és szürkébben a puszta ösztönből űzött, a felszín alá nem hatoló tobzódásainkban is. Ergo, aki és ami Hobo számára példaképként, mondandóként szóba jöhet, az ellen mi eleve immúnisak vagyunk. Ha a társadalmi kitekintés lehetősége nagyrészt ugyanabból a tévés műsorsávból származhat, akkor pl.: szeptember 11. és egy reklámokkal szabdalt katasztrófafilm között nem feltétlen adódik különbség. Mondhatnám: mit érdekel hát engem a második világháború, 1956 vagy a negyven év minden sara?! A médiában itt-ott hallottam róluk, puszta fikciónak tűnik mindahány.

Ebből a szemszögből mi marad Faludy verseiből, amit Hobo zongorától és nagybőgőtől kísérve énekel, szaval a maga brummogó hangján? Valami sanzonos téma, ami bekúszik az agyba. Míg az átmenet, ha valamely groteszk vagy vicsorgó-vigyorgó elem nem teszi idézőjelbe, akkor komoly, áthidalandó intervallum. A mindegy, melyik és miért zajló háború, az ávós-pince hovatovább kéjenc kedvvel vitt „háztartása” és az utolsó forradalom persze mind szörnység. De hol vannak azok már? Bárhogy is, de szórakozni gyűltek össze a jelenlévők. Már utána és kint a szorgos mínuszokban hallom, hogy valaki Hobo Blues Band-bulit remélt a plakát láttán. Másvalaki meg azt jegyzi meg, hogy ő biza kijött volna, ha végig olyan marad, mint az elején. Én, megvallom, csak Hobót vártam űzött vadként, sértett önmagát.

Azonban édesbús műszer a zongora, sanzon, tangó vígan sarjad rajta. Senki nem is maradt érintetlen Nagy Szabolcs játékától. Újabb bizonyítékul arra, hogy egy bevett, népszerű formára írt nóták miként csiszolják konszolidáltabbá a komor témákat is. Hobo bal oldalán a bárszékes zenésztárs a játéka szüneteiben a nagybőgőjét szerelmetesen karolja át. Lefittyeszti a cigarettátlan alsó ajkát és szomorkásan mereng. Mígnem aztán az engem mindig fenemód lenyűgözőn brummogó hangszer a keze közé idomul, egyszer még vonót érdemlőn is.

És persze a dallá szelídülő versek és azok, amiket csak elvétve kísér hangszer. Bevezetnek a történelem embert próbáló díszletei közé, hol odavetett szavakkal vázolva, hol részletezőn. Köznapisságuk nem csemegéje a formaérzékre kihegyezett fülnek, bár ki is várna ilyesmit olyasféle körülmények közül, melyekben fogantak. (Rímpár kétfelől váltakozva: „körszakáll / sört pisál”, legvégül: „sörszakáll / kört pisál”) Oldásképpen a főként kuplerájok félvilága keltette nótáskedv hozza a néhol vaskosabb humort. Hobo kétszer meg is jegyzi, hogy ebből is látszik, a költők világa szabadabb, mint a magaféle blues-énekeseké. (Rímpár: „szajha / heréd kifacsarja.”)

Imitt-amott kabarétréfák is kerülnek. Kossuth-indulót vokáloznak a szélről, Hobo meg fejcsóválva néz hol ide, hol oda. Kiállnak egymás mellé és többszólamú kórusmű csendül, amiből az kerekedik elő, hogy az ávósnak a kínzások közepette merevedése támad. És a többi. Harmadszori visszatapsolásra felcsendül az est címadó dala, a Ballada a senki fiáról, amit 81 óta játszik a HBB, bár a 84-es „Vadászat” lemezre nem kerülhetett rá. De most majd megtörténik, „Az én vadászatom”-on rajta lesz.


Értékelés: 6/10

Megjegyzés: Hogy a realitásoknál maradjunk: A második elkattintott fotóm után Hobo rám förmedt, hogy azonnal hagyjam abba. Én készséggel megtettem, bár ez felvet néhány kínosabb kérdést. Nekem erről az a mondás jut eszembe, ami így kezdődik: aki prostituáltnak áll, az nem csodálkozzon, hogy megb…