Falfelfújt galériás kerettel: Graffiti-kiállítás Szombathelyen

A szerző visszanéz

Bohó ifjoncként 98 nyarán éjfél multával, a tatyóban festéksprayvel felpattanok a hegyi bike-omra és irány a város. Körmend lévén ez, korlátok és lehetőségek számosak, akár a falrafújt felíratok (tag-ek egytől tízig). A minden egyéni vonástól mentes, a fogyatékosságait büszkén viselő „hirdetmények”-ből több portya alatt került ennyi.

Egyszer aztán canga leállít, mobil lámpa leemel, majd kíváncsin pásztázza az árnyékban álló újságosbódét a kedvenc magazinja megjelentéről bizonyságot remélve. Tíz méterre háztömbök, első emelet cigiparázsa mellől valaki fenyegetőn leszól, hogy: „Az kurva jó lesz!” Ennek nyomán önkritika sarjad bennem. Később több helyütt át is festik a műveket, néhány azonban még mindig ott virít. Azóta se többet.

Graffiti: A vitatott alappillér

A hip-hop-kultúra három alappillére közül a legvitatottabb a graffiti. Még akkor is, ha Magyarországon egyéb téren se tisztázódott a helyzet. Ami a zenét illeti: míg Amerikában magas kelendőségi mutatók társulnak e stílushoz és a hozzá köthetőkhöz, addig nálunk ez szigorúan az undergroundba szorul vissza. Persze bárkit megkérdezve tudna mondani magyar rappert, a „szakma” azonban nem fogadja el a fősodor sztárjait. Meghozván a verdiktet: akinek nagy kiadónál jön ki lemeze, bárki legyen is az, onnantól eleve rossz, amit csinál. A szövegeléshez kapcsolódó DJ-zés teljes mértékben, evidenciaként épült be a köztudatba (talán túlságosan is), bár itt most nem a haknizó lemezcserélgetőkről van szó. Másodikként a break: pörgések, ami testrészen csak lehet + akrobatikus elemek + electro-boogie, avagy egy mód, ahogy készül a szerzetesfrizura. A felső régiónak irány nyugat, minthogy a nyelv itt nem korlátoz.

Végül a graffiti, amiben ugyancsak jelentős szerep jut a versengésnek, a krikszkraksznak tűnő névjegyektől (tag) a több órát és flakon festéket felemésztő terebélyesebb képekig. Az utóbbival ellentétben az előbbit (persze ez a gyakoribb) a köznapi polgár nehezebben viseli. De elő a konkrétumokkal, térjünk át az MMIK-ban zajló kiállítás-megnyitójára!

Hogy ez illegális? Naná hogy az!

Az üvegajtókon betekingető fők a kávéautomatás, ilyen intenzív rohamokra szűkösnek tetsző előtérben. Akárha nulladik napja lenne a szombati Rhyme Time-nak, kisebb seregszemle. Persze a nem beavatott jár jól ilyenkor is, új közegbe csöppenve. Akiből túl sok láthatóan nem lézeng e termekben. Rézsút, a szemközti sarokban Phreek korongjain rajzol spirált a tű foka, félúton kis emelvény tárja elénk a fújás eszközeit. Hogy már nyaktőből jár a fizimiska, mi ugyanígy teszünk a falak mentén.

Szép fehér táj, rajtuk ablaknyi képek. Csak ennyiből következetve többjük akár lehetne „normál” festmény is. Habár a fekete kultúra sajátságai feltünedeznek, a jellemzően graffitis stíl mellett engedmény tétetetik a polgári világ felé is. Ha már az szintúgy befogadja az épületein belülre. Itt az egyébként kiváló golfozóra, mókusra és (tán a sprayétől megfosztott?) sírdogáló kissrácra gondolok. Persze mit kekeckedem, amikor a nyitóbeszéd a három firkász közül kettő jelenlétét pedzi, akik a nagy falat a délutáni órákban előrajzolás nélkül fújták fel maradandóra.

A kis teremben főképp Giks művei függnek, félig inkognitóban, hiszen a plakát sarkában ez áll: „designGIXER”. Számítógépes grafikák, pixeles variációk a Gixer névre. Túl a muzikális békán, igazi festmények is kerülnek (vagy a kettő határvidékére tévedtek?): lefújt-lefújandó vonatfülke, kisajátított Paint.

Utoljára hagytam a falra vetített filmet, amint a prágai és berlini, néhol banditakülsejű graffitisek adják elő magukat. Szakrális helyek (templom, temető stb.) tiltólistán, onnantól aztán szabad préda minden nyilvános hely. Az ottani MÁV és BKV teljes menethosszon, sőt néha még mozgás közben is gyors és avatott mozdulatokkal díszítődik. (Hallottam olyat is, hogy nagyvárosban így üzengetnek egymásnak az egymástól távol lakó crew-k.) Aztán a közvetlen környezetük: várótermek, metróalagutak, felüljárók etc. Minél látványosabb és nehezebben megközelíthetőbb helyre sikerül felpingálni a magunkét, annál nagyobb a respekt akár a konkurenciától is. Mindez persze nem marad a tömegközlekedés privilégiuma, a graffitisre ingerlőn ható falfelület bármerre akad.

Hogy ez illegális? Naná hogy az, nagyrészt az éjszaka leple alatt, néha jócskán beremegő kézzel veszi őket a kamera. Közben felszökik az adrenalin, a környéket pásztázó haver esetleges figyelmeztető jelétől is sarkallva, hiszen a rend morc őrei kevéssé díjazzák az ilyesmit. A filmben van pár jelenet, mikor leláncolt ajtó „céleszközzel” nyílik, de olyan is, hogy a rejtekéből leskelődő kamera egy vígan kötögető nénikére téved oda. A konzervatív és szörnyülködésre hajlamos ízlés eddig, tudom, úgyse jut el, a mi lelkesedésünk mértékéből meg bőven futja.


Értékelés: 9/10