Karneválértékelő a Városházán

2003.10.07. 23:55

Kedd este a Városházán egy röpke ünnepség és az azt követő állófogadás keretében a támogatóknak megköszönték a köszönnivalót, s megtörtént a 2003-as Savaria Karnevál hivatalos értékelése is. Számok, erények, hibák.

Karneválértékelő a Városházán

Immáron hagyomány, hogy októberben egy hivatalos ceremónia keretében a karnevál illetékesei – Dr. Ipkovich György polgármester, Szommer Ildikó karneváligazgató és Dr. Szele Györgyi gazdálkodási csoportvezető – értékelik a rendezvényt, ajándékokkal kedveskednek a támogató cégeknek, s azok képviselőit megvendégelik egy vacsora erejéig. Nem történt ez másként az idén sem. A mi szempontunkból érdekes volt a vacsora is, de figyelmünket leginkább a nyilvánosságra hozott számok kötötték le.

Olvasóinkat nem untatnánk az összes részlettel, ehelyett némileg szubjektíven kiragadjuk mindazokat az adatokat, amelyekről úgy gondoljuk, a legplasztikusabban fejezik a 2003-as karnevált.

A tavalyinál mintegy 20 ezerrel több, 130 ezer látogató vett részt a 2003-as Savaria Karneválon. Közülük körülbelül fele helyi lakos volt, s 27 százalékuk érkezett Vas megyén kívülről. A látogatók 7 százaléka Budapestről jött. A nem szombathelyi látogatók 27 százaléka a város valamely kereskedelmi szálláshelyén töltött legalább egy vendégéjszakát, s további 10 százalék valahol a megyében.

Körülbelül 20 ezer karnevállátogató életében először volt Szombathelyen.

A legnépszerűbbnek az idén is a fáklyás felvonulás bizonyult, amelyet 40 ezer ember tekintett meg. A Játék az isteni Claudiusról című darabot 6 ezer néző látta, a Ferences-kertben 12 ezer embert regisztráltak. 4 ezren jártak a Romkertben, s ugyancsak felkapott hely lett a Kalandvár a maga 13 ezer gyermeklátogatójával. A Belsikátorban három nap alatt 1600 néző fordult meg.

A Savaria Karnevál összesen 108 millió forintba került. Az önkormányzat ebből 40 milliót állt, a pályázatokból mintegy 26,6 millió forint folyt be. A szponzorok 27 millió forinttal járultak hozzá a költségekhez, s cirka 19 millió forintnyi „természetbeli” támogatással (anyag, munka, eszköz) lehet számolni, melyet több mint 60 támogató adott össze. Jelentősen megnőttek a karnevál saját bevételei is. Ezek a pénzek az idén az összes bevétel majdnem 20 százalékát jelentik.

Ami minket illet, örömmel láttuk, hogy a sajtótájékoztatón és a sajtóanyagban az illetékesek nemcsak az eredményekkel, hanem a hibákkal (fáklyás felvonulás rövidülése, Ferences-kerti jegyvételi mizériák, vásártéri bóvliveszély stb.) is szembenéztek, így esély van ezek kijavításra.

Itt kell közreadnunk abbéli terveinket, hogy az Alpokalja-Online szándékában áll a Savaria Karnevál gazdasági vetületének körüljárása, mit is takarnak a számok, mit visz és mit hoz a városnak a rendezvény, kik a nyertesek, és vannak-e esetleg vesztesek.


Savaria Karnevál: Felvonulás és levonulás (az ALON augusztusi karneválértékelője)
.