Anima-koncert Szombathelyen: Széllel szemben, jó irányba

2005.04.03. 19:04

„Ez a bongyor hajú csávó válasz egy csomó korábbi kérdésre. Nekem kurvára bejön az egész” – kiabálja a koncert vége felé fülembe kissé akadozó nyelvvel a város egyik ismert underground-arca. Véleményével nincs egyedül. A megújult Anima Sound System a járt utat járatlanra cserélte, kockáztat, és jól teszi.

Megasztár kontra Anima

Anima - Kása Juli

Kilenc óra után valamivel érkezünk a Savaria Mozi bejáratához, ahol mintegy 6-8 méteres sor várakozik a pénztár előtt. Köszönhetően a kerek számnak (1500 forint) gyorsan oszt és szoroz a jegyárus srác a pénzzel, így pár perc múlva már a mozi előterében vagyunk, hogy ismételten azon elmélkedjünk, hogy ez a hely mennyire távol áll az ideális koncertszínhelytől. Igaz, az is kérdés lehetne, melyik van közelebb hozzá Szombathelyen.

Ekkor még a szokásosnál jóval kevesebben vannak, nagy valószínűséggel belejátszik ebbe az a tény is, hogy éppen ekkor fut a TV2-n a Megasztár, ami akár jelképes is lehet, mondván az új felállású Anima Sound System választásra kényszeríti a rajongóit: Akit jobban érdekel, mit mond a nagytudású Pély Barna vagy Soma művésznő Palcsó Tamásról, az talán jobban is teszi, ha otthon marad szombat este.

Totál telt ház amúgy később sem lesz, de egyre többen érkeznek. Talán a Megasztár szűrőjének, talán a változásokról szóló híreknek köszönhetően a közönség tudatosabb és – jobb szó híján – progresszívnak látszó része van itt, legalábbis politikailag inkorrekt módon, a külsőségek alapján ítélve: a korábbi Anima-koncertekre rámozduló popleányok és pasijaik sehol, ellenben szinte teljes létszámban itt vannak az öregedő helyi underground-figurák.

Intermezzo: A mozi büféjének innenső része csak sört árul alkohol gyanánt, azért benyitnék az utcáról a helyre, de az üvegajtó nem enged. Pedig látom, ülnek odabent. Egy határozott mozdulat és egy reccsenés után kezembe marad a kilincs és annak minden tartozéka. Zárt program, közli a hölgy bentről. Most már kétszeresen is az - gondolom. Amúgy meg kiírhatták volna.

Beat Dis

Beat Dis

Immár tradíciószámba megy, hogy a szombathelyi Anima-koncerteken az előzenekari szerep a városhoz szintén több szállal kötődő Beat Dis-t illeti. És egyáltalán nem bánjuk, hogy így van. A zenekar az Anima tízéves emlékműi koncertjén lopta be magát a szívembe és a fülembe, Puerto Rico-i énekesnővel, rendkívül kimunkált, simára csiszolt trip-hop zenével, szimpatikus zenészfigurákkal. Kevésbé sikerült aztán a másfél évvel ezelőtti mozibeli koncertjük, isten tudja miért. Most viszont sikerült megerősíteniük abbéli hitemben, hogy ez utóbbi csak kisiklás, a csillagok kedvezőtlen együttállásának következménye volt.

Szombat este a Beat Dis biztosan hozza a szintet. A korábbi trip-hop irány maradt, de a ritmusok mintha feszesebbek lennének, aminek következtében táncolhatóbb, kevésbé elúszó a zene, és a korábbi nagy példaképek – Morcheeba, Massive Attack, Sofa Surfers – is sokkal áttételesebben vannak jelen, mint korábban. A Beat Dis azon riasztóan kevés magyar zenekar közé tartozik, akik a magyar háttérkörnyezet nélkül is értelmezhetőek.

A megújult Anima Sound System: Zenefolyam

Anima Sound System

Az Anima Sound System háza tájáról rengeteg hír röppent fel az utóbbi hónapokban, amelyek közül számtalan nem a zenéről, hanem zenekart érintő tagcseréről és az ezzel kapcsolatos kisebb-nagyobb súrlódásokról szóltak. Nos, a hullámok lecsillapodtak, s úgy tűnik, nemcsak stabilizálódott a helyzet, de immár jól látható az az irány, amerre a zenekar elindult.

Talán bennem van a hiba, de a nyilatkozatokból, a honlap üzenőfalának bejegyzésekből és a kevés hazai kritikából egész más típusú zenét vizionáltam, mint ami végül szombat éjjel a színpadról lejött. Az tény, hogy az Anima Sound System zenéje megváltozott, hogy milyen mértékben, azt már nehezebb bekalibrálni.

Prieger Szabolcs kiválásával a klasszikus dallamvezetés és dalforma lett a múlté, Németh Juci távozásával az énekesnővel refrént éneklő, csillogó szemű rajongók imidzse. Őszintén szólva, egyáltalán nem probléma, hogy Kása Juli, az új énekesnő nem akar Juci kettő lenni, így nem jegyzi meg két szám között, hogy milyen fantasztikusan jó a buli, nem bratyizik a közönséggel. A fiatal hölgy egyelőre háttérben marad, pontosabban belesimul a zenekarba, hangja és mozgása az egész produkció szolgálatában áll. Nem kíván a popdíva szerepében tetszelegni, és igaza van, nagyon nem passzolna ehhez a zenéhez.

A csapat másik új frontembere a londoni dj Jez (polgári nevén Jeremy Thompson), aki – a korábbi kósza hírekkel ellentétben - nemcsak beszél a színpadon, de énekel is. Nem akármilyen zenei érzékkel van megáldva a fiú, amelyet tetéz jellegzetes hajviselete.

Jez és Kása Juli

Hangzást soha nem könnyű körülírni szavakkal, az új Anima Sound System stílusát meg végképp nem az. Mélyen, alapjaiban nem változott a zene, a korábbi számok feldolgozásait vagy az új dalokat játszva továbbra is afféle olvasztótégelyként működik a dolog, ahol egymásba gabalyodik a modern dance-floor, a hiphop, a dzsessz, a magyar és a távolabbi folklór, de a korábbi, hagyományos struktúrájú számok és fülbemászó refrének helyett inkább zenefolyam van. A popos elemek és az eklektika kigyomlálva. Magyar szöveg szintén nulla, ami, tekintetbe véve a korábbi sete-suta szövegek egyikét – szintén nem túl nagy veszteség. Határozott és kompromisszummentes az egész, de érdekes mód mégis közönségbarát, főleg akinek füle van az ilyesmihez.

Az Anima irányváltása bátor, de kockázatos vállalkozás. A ”bongyor hajú csávó” jelképes és valódi csatasorba állítása – és az ebből fakadó válasz - ugyanis azt jelenti, az Anima nem kíván tovább billegni a mainstream és az underground közötti téren, mindent egy lapra tesz fel. Bedobja a gyeplőt, elindul az utóbbi úton, aztán ránk bízza, hogy követjük-e vagy sem.

Figyeljünk, mert bármi történik, roppant tanulságos lesz.

57 kép a koncertről!" target="_blank

Értékelés: 9/10

.