A csízió: Magyar történeti borkalendárium

A vincellérek a templomtéren egy asztalt ünnepélyesen feldíszítettek terítőkkel, zöld lombokkal, jó illatú virágokkal, s az asztalra a szent szobrocskáját állították, amennyiben szép volt az idő. Azonban, ha esett az eső, belevették a sárba (amit szenny, szutyok, bélsár jelentésű és értelmű szóval írtak le), és leöntötték vízzel. Egy másik büntetési módot rögzítettek a feljegyzések 1581-ből, amikor az alsó-ausztriai St. Pöltenben egy kádármester az ablakon hajította ki Orbán szobrát afeletti dühében, hogy 18 napi elzárásra ítélték.

Esslingenben, ha nem sütött a nap, a szobrot kútba dobták. Alsó-Ausztriában körmenet vitte a képét, amennyiben az idő kedvezőtlenre fordult, a Lois patakba vetették a képmást ezekkel a szavakkal: „So jetzt sauf du Wasser!”, azaz „Így ni, piáld most a vizet!” (Szent Orbánról van szó, a szőlő védőszentjéről, Péter és Ferenc nevű védőszent nem szerepel az európai borkalendáriumban.- K.T.)

A rítus így vagy dicsérően és áldozati bor földre, szoborra locsolásával, vagy megszégyenítő büntetés formájában zajlott le. Mindezek nem mellőzték az egykori pogány szertartások emlékét és profán jellegét sem. A soroksári Württembergből származó németek még a 20. század elején is kimentek a határukban álló Orbán-szoborhoz, és rossz idő esetén vízzel locsolták le a szobrot.

Noha az egyház szerint a szentet elvetni vagy elítélni nem szabad, mert ez vétek volna az egyház szelleme ellen, szőlővédőszenteknél - és ilyen volt a május 25-én ünnepelt Orbán is - azonban a megszégyenítés különböző formája általános volt a Kárpát-medencében és azon is túl. Bátaszéken egyszer-egyszer a feldühödött gazdák le is vizelték Szent Orbán szobrát büntetésből - írja egy szép hagyományról a Magyar Történeti Borkalendárium.

A magyar honfoglalástól a fröccsig

Az ősmagyarok Levédiában, a Kazár Kaganátus területén ismerkedtek meg a szőlő-és kertművelő kabar, alán, kazár népcsoportokkal. Amiből azonnal kiderül, hogy nem kell letelepedő életmódot élni ahhoz, hogy bort igyunk (mint ahogy lóháton is lehet sakkozni), másrészt mivel a Kazár Kaganátusban a magyarok felvették a zsidó vallást, mert az államvallás volt, egyrészt az következik, hogy előbb voltunk zsidók, mint keresztények, másrészt az ostya és az úrvacsora keresztény liturgiája egészen más megvilágításba helyezi a bort szentségként magához vevő keresztény szokást.

De arra is magyarázatot ad, hogy a győzelmi mámorban együtt fogyasztott tiszta bor és tevetej keveréke, az aperitívként felszolgált erjesztett kancatejjel ,hogyan adhatta át a helyét az alacsony alkoholtartalmú, üdítő boritalok fogyasztásának. A hét vezér alkalmi vérfogyasztása a közös kupából nem volt elterjedtnek mondható.

A páratlanul érdekes könyv tehát bemutatja a bor és a Kárpát-medencében élők kapcsolatát, szőlőművelési technikákat, erjesztési és tartósítási módokat. Foglalkozik a szőlőműveléssel kapcsolatba hozható pogány és keresztény szentekhez fűződő népszokásokkal, a kalendáriumban-régi nevén- csízió - betöltött szerepükkel.

Jóllehet a cujka egyben földrajzi határt is jelent a Kárpát-medence környékén, de a liturgikus egyházi év hagyományainak alávetett népek számára az év, a Gyümölcsöltó Boldogasszony napjától kezdődik, mely egyrészt jelzi, hogy e közös kultúrkörbe tartozó népek az advent alá tartozónak számítják magukat, és együtt várják az angyali üdvözletet, másrészt azt, hogy e népek számára a bortermelés egyik védőszentje szolgál közös ünnepül.


Csoma Zsigmond: Magyar történeti borkalendárium
Hagyomány és vidék
Mezőgazda Kiadó, 2004
Ár: 2500 Ft
202 oldal