Rejtő Jenő: Rajongók, ha összejönnek

A maga nevében különleges esemény zajlott kedden a szombathelyi Berzsenyi Dániel Könyvtárban (BDK), abban az értelemben, hogy az est főszereplőjét, Rejtő Jenőt hivatalosan csak ritkán engedik be az úgynevezett magaskultúra szentélyeibe.

A könyvtár rendezvényét A Nagy Könyv program kapcsán hozták tető alá, Rejtő egyik regénye, a Piszkos Fred, a kapitány ugyanis 79.-ként bejutott a legnépszerűbb száz regény közé. Szerény véleményünk szerint továbbra is jó esélyei vannak, hiszen amíg korábban valószínűleg alaposan megoszlottak a rajongók szavazatai az író megannyi regénye között, most koncentráltan fognak majd jelentkezni.

Hogy Rejtő-fanatikusokban Szombathelyen sincs híján, az hamar kiderült, ugyanis az esemény színhelyét teljesen betöltötték az érdeklődők, ami szerény becslésünk szerint 80-100 embert jelenthetett.

Velük szembe foglalt helyet az est három meghívott vendége, Scherer Péter színművész (Krétakör), a házigazda és a kérdező szerepét betöltő Vágvölgyi András és a BDK „Rejtő-filológusa”, Czupy Ádám.

A Piszkos Fred kezdő sorainak eljátszása után kiderült, Scherer a szombathelyi Nagy Lajos Gimnázium tanulója és a legendás Táncsics Kollégium lakója volt. Ez utóbbi helyszínen érintette meg először a rejtői világ, aztán Pestre költözvén többek között a Szkéné Színház következett, ahol több mint egy évtizeddel ezelőtt – komoly közönségsikerrel - színpadra vitték a Piszkos Fred, a kapitány-t, s amely előadásból a jelenlevők, nagy derültség közepette, több részletet is megtekinthettek videón.

A beszélgetés során szóba került, hogy miért sikerült a Szkénének annak idején nyakon csípnie a Rejtő-hangulatot, és miért nem jön át ugyanez a filmeken. Sherer szerint ennek egyik oka lehet, hogy amíg a színházban minden mozdulatot és hangsúlyt a végletekig begyakorolnak, addig a 20-25 nap alatt elkészített magyar filmek esetében erről szó sem lehet, meg az is probléma, hogy az alkotók – példaként Bujtor István neve hangzik el – egy az egyben akarják átültetni a Rejtő-műveket, az meg nem megy.

Külön blokkban hangzanak el a Rejtő-anekdoták, köztük az ismertebb, hogy az akkor már jó nevű író rendszeresen az éppen készülő regénye soraival fizetett a Japán Kávéházban a pincéreknek, meg a kevésbé ismertek, hogy például az író a Lípót mezei idegszanatórium lakója volt, s ebbéli minőségében egy este kívülről a bezárt kaput rugdosta, hálószobáját keresve. Amikor a portás megkérdezte, hogy „Megőrült?”, azt felelte: „Igen, ezért van benn a szobám”. De az sem lehetett rossz, amikor egy étteremben a szomszéd asztalnál egy dalos kedvű péknek azt ígérte, tud tenni valamit annak muzikális tehetsége érdekében, majd néhány soros ajánlólevelet írt neki. Mint kiderült, a patalógiára szólt a protekció, ahol másnap némileg meglepődtek, amikor egy vidám és bizakodó pék élveboncolásra jelentkezett.

Meg nem erősített legendák szerint az író Észak-Afrikában is járt, talán a légióban is szolgált, de ezekre bizonyíték nincs, mint ahogy arra a kósza mendemondára sem, hogy az oda való utat az író potyautasként, majd lebukása után hajófűtőként tette meg.

Jellegzetes stílusa egyféle kulcsként a magyar nyelvben levő lehetőségek zseniális kibontása fogalmazódik meg, jó néhány sztenderd rejtői párbeszéd idecitálásával, majd annak konstatálásával, hogy ez bizony lefordíthatatlan, és nem is fordították le semmilyen nyelvre.

Miközben röpködnek az olyan, megannyi kedves olvasmányélményre emlékeztető nevek, mint Gorcsev Iván, Vanek úr, Török Szultán, Fülig Jimmy, Pepita Ofélia vagy az igazi Trébics, a közönség is aktívan részt vesz az eseményekben, az alkalmi felnyerítésen kívül instant kvízkérdésekre válaszol, hogy az irigylésre méltó Rejtő-biográfiai tudásáért baracklevet és ropit jussoljon.

A végül még előkerül – mert előhozzuk – az a régóta fájdalmas kérdés, hogy mi a búbánat annak az oka, hogy Rejtő Jenőről – róla elnevezett utca ide vagy oda - még mindig nem vesz tudomást a „hivatalos” irodalomkritika. „Szobizmusból” – mondja Scherer Péter, meg majd az idő úgyis eldönti.

Ez részben biztos igaz. Azért jó lenne, ha az illetékes „kultúrmegmondó” emberek értelmesen kifejtenék, hogy mi a túró baj van ezzel a rendhagyó írózsenivel, azonkívül, hogy nem vette komolyan sem a világot, sem önmagát. Ettől mi még vehetnénk őt komolyan.

Egyébként ebből a szempont akár fordulatot is hozhat A Nagy Könyv, hiszen ha a Piszkos Fred, a kapitány bekerül a legjobb tizenkettő közé, akkor már nehéz lesz azt játszanunk, hogy a magyar írók ezrei közül egyiknek sem az a neve, hogy Rejtő Jenő.