A legnyugatibb magyar kisvárosban járva választ kapunk arra a cseppet sem történelmi, de annál izgalmasabb kérdésre, milyen lenne egy átlag magyar kisváros, ha nem táboroznak le ideiglenesen nálunk az oroszok, illetve milyen lenne Ausztria, ha ők látják vendégül őket egy kicsit hosszabban. Szentgotthárd és környéke izgalmakban kevésbé, inkább nyugodalmas sétákban erős.
Szentgotthárd, történelmileg
Ha azt mondjuk, Szentgotthárd az ország legnyugatibb városa, egészen biztos, hogy sokakban automatikusan elkezd dolgozni a kis irigységmirigy, ami egyrészt érthető, másrészt azért erős árnyalásra szorul.
Terjedelmi okok miatt kerüljük a történelmi részleteket, de a nagyvonalakból is kiderül, hogy a város extrém nyugatisága közel sem járt mindig pozitív hozammal.
Szentgotthárdot 1183-ban alapította III. Béla király, francia cisztercita szerzeteseket telepítve a helyre, akik a monostor védőszentjének Szent Gotthárd hildesheimi püspököt tették meg. Innen hát a távolabb lakóknak a kissé furán, idegenül csengő név. A három kultúra – magyar, szlovén, osztrák – kereszteződésében álló városban aztán virágzó feudális élet zajlott néhány évszázadig, a kettős hódoltságig és az ezzel járó kettős adózásig. A hely leginkább az 1664-os eseménnyel írta be magát a magyar illetve az európai történelembe: itt csaptak össze az osztrákok és a Bécs ellen vonuló törökök. Az osztrák győzelmet a vasvári béke követte, sajnos kevés előnnyel Magyarország számára.
Szentgotthárd fénykora – ahogy általában a nyugat-magyarországi városoké – nagyjából a kiegyezéstől az első világháborúig tartott. Az apró belvárosban ücsörögve vagy az utcákon bandukolva még ma is ennek az időszaknak a kipárolgását szívhatjuk magunkba. Ekkor épültek a település gyárai, üzemei, no meg irigylésre méltó ipari, oktatási és szociális infrastruktúrája.
Aztán először Trianon tett keresztbe a fejlődésnek, majd a szocializmus. Ez utóbbinak köszönhetően az ellenséges határtól néhány méterre levő Szentgotthárd már majdnem maga is ellenséges területnek számított, így a vasfüggöny kivételével semmi nem épült, ami volt, az is sorvadt. Zárójelbe jegyeznénk meg, könnyen lehet, hogy ez a több évtizedes súlyos mellőzöttség, forráselvonás és hátrányos megkülönböztetés az oka, hogy a nyugati határszél megyéiben még ma is sokan gyanakvással figyelnek a baloldalra. Jellemző, hogy csak 1983-ben kapott városi rangot a település.
A rendszerváltással Szentgotthárd ismét elemében érezte magát, felújultak a szlovén és osztrák kapcsolatok, áramlott a tőke és a bevásárló-turizmus, létrejött a határon átnyúló ipari park, hogy aztán később a város elsők között érezze a megváltozott helyzetet is: a bevásárló-turisták elapadását, a tőke továbbállását. Szentgotthárd igazából most sem panaszkodhat, inkább azt lehet mondani: keresi útját. Azért érdemes figyelni rá, mert ami itt történik, nagy valószínűségben az fog történni pár év csúszással az ország többi részén is.
Opel, sose kop el
Ha a 8-as főúton érkezünk, a határ előtt pár száz méterrel kell balra fordulni, s máris célegyenesbe vagyunk. Ha egy megállást nem is, egy pillantást megér az előttünk levő szimbolikus látvány, amely a legtöbb ember fejében összefoglalja a mai Szentgotthárdot. Előtérben a General Motors fehér gyárcsarnoka, hátrébb, kiemelkedve a városból, a barokk templomtorony.
Nos, hiába híresebb az előbbi, sok szót nem érdemes rá vesztegetni, főként hogy különösebb nem látszik kívülről. Az 1991-ben idetelepedett cég kezdte gyártani a legendás Opel Astrákat, az első modern magyar gépkocsit, amiből 1998-ig 90 ezret gyártottak le. Ezután a gyár átalakult, s a motorgyártás mellett ráálltak a sokkal kevésbé izgalmasabban hangzó sebességváltókra. Információink szerint az itt dolgozó szűk 800 ember motorból évi 600 ezret, sebességváltóból több mint 80 ezret gyárt le, évi több mint 600 millió eurós nettó árbevétellel, ami önmagában alaposan felkozmetikázza Vas megye GDP-jét. Azt is hozzá kell tenni, nem mindenki rajong a cég stílusáért.
A belváros
Jobban járunk, ha az Opel gyárnál csak lassítunk, és az autót a fő téren vagy a környékén állítjuk le. Szentgotthárd maga nem bővelkedik látnivalókban, de a belváros egy kiadós, szemlélődős, pár órás sétát mindenképpen megér, már csak a hangulat miatt is. A néhány évvel ezelőtt rendbe tett főtér a régi polgári házaival, apró üzleteivel, szökőkútjával, virágjaival, padon ücsörgő öregjeivel, apró körforgalmaival és padkamentesített kereszteződéseivel sokkal inkább hajazik az osztrák mintára, mint magyar társaira, amihez még hozzá kell számítani a megannyi sógort, akik autóval, motorral, biciklivel átugranak egy esti sörre vagy fagyira, és akik miatt még osztrák népviselet is kínálnak a ruhaboltok.
Aki az apróságokra is kíváncsi, persze bóklászhat egy kicsit a mellékutcákban, de ami igazán kihagyhatatlan, az a főtér egyik végében álló ciszteri templom és környéke. Az 1748 és 1764 között - a hajdani vár területén - elkészült épület előtt gondozott, kedves kis park áll, virágokkal és nyugodalmas, bölcs fákkal. Ezt a hangulatot árasztja az ország harmadik legnagyobb barokk temploma is, nem annyira a 60 méteres magasságával, hanem szokatlan, homorú homlokzatával.
A templom – tipikusan barokkos belseje - hasonló bizalmat és szívélyességet sugároz, amin az sem változtat, hogy a hatalmas méretű kupolafreskón Dorfmeister István a szentgotthárdi csata véres jeleneteit örökítette meg. A berendezés faragásai is figyelmet érdemelnek: itt a pácolt tölgyből készült, intarziás padokra hívnánk fel a figyelmet: Schrezenmayer Gáspár ciszteri barátnak 40 év kellett, hogy kifaragja őket. Érdekes, hogy korábban mennyi idő volt mindenre.
A templomhoz egy kolostoregyüttes is tartozik, amely annak ellenére roppant harmonikus, hogy végül csak a déli szárny készült el belőle. Az egész a fő térrel átelleni déli rész felől bontakozik ki a maga nagyszerűségében, csak kár, hogy a város hagyta lepangani az egészet.
A templom hátsó fertályát már csak azért is érdemes felkeresni, mivel itt újabb meglepetésben van részünk. A Várkertnek nevezett, korrekten karbantartott parkról általában hallgatnak a turistakalauzok, pedig napsütésben az egész városban itt lehet talán a legjobban ücsörögni, andalogni, elnézve a kolostort és hallgatva a Szentgotthárd mélyről és régről jövő lélegzetét.
A nagytemplomtól északra egy másik jellegzetes épület, az úgynevezett Magtártemplom áll. Ez valamiért jóval kevésbé mozgatja meg a fantáziát, de a rend kedvéért ideírjuk a lényeget. A 12. században épült ciszteri templom romjaira építették 1677-ben, ám „mindössze” egy évszázadig, az új templom felépítésig használták, aztán nagy bölcsen magtárrá alakították. 1988 óta színházként funkcionál.
A határ másik oldalán
Szentgotthárdra vendégek ritkán jönnek maga a város, annál inkább a környék miatt. Legnépszerűbb természetesen a szomszédos Őrség, de sokan zarándokolnak vízitúrázni a város határában csordogáló Rába folyóra.
Ha egynapos kirándulásról van szó, részünkről mégis egy kevésbé ismert helyszínt ajánlanánk az idevetődők figyelmébe. Az EU miatt már útlevélakadálya sincs, hogy visszamenjünk a határátkelőhöz, majd az osztrák oldalon visszajőve megkeressük a hajdani szentgotthárdi csata színhelyét. Ehhez az átkelő után balra kell fordulni, majd ismét átkelve a Rábán, nem sokkal a híd után, jobb kéz felől egy Deutsch Minihof nevű falut keresni, ahol már tábla jelzi, hogyan tudunk egy szerpentinen feljutni a domb tetején álló kőkereszthez.
Az osztrák történelemben is kiemelten kezelt esemény (mogersdorfi csata) emlékét itt nem csak az – egyébként Szentgotthárdról is jól látható - hatalmas kereszt őrzi, hanem egy komplett emlékpark, múzeummal, vendéglővel, békére buzdító műalkotásokkal szegélyezett sétánnyal. A nyugodalmas – és még osztrák mércével is perfekt módon karbantartott - domb láthatóan kedvelt kirándulóhelye a környékbelieknek, különösen a kerékpárosoknak.
Itt említendő meg, hogy minden nyáron a szentgotthárdiak történelmi napok keretében megemlékeznek a nagy eseményről. Ennek részeként megnyitják Mogersdorf és Szentgotthárd között a zöldhatárt a futók számára, akik a magyar városból felfutnak a dombtetőn levő kereszthez, majd – kellemesen megizzadva - visszatérnek Szentgotthárdra.
Nézze meg a képgalériánkat is Szentgotthárdról!