Táncra ösztönző élőzene - Est Invázió az OMK-ban

Elnézve a felhozatalt, ami egy kalap alá véve az országjáró Est Invázió nevet kapta a keresztségben, semmi meglepő fellépőre nem bukkan a szem. Mellőztetik az évek során mélyen bebetonozódott, a „mégis meg lehet élni csak zenélésből” mondat közelében emlegetni szokott triumvirátus (Kispál, Tankcsapda, Anima). Bár, ha a deszkákat ezennel uraló zenekarok évjáratait vesszük, mindenki már jó tíz éve nyüstöli a hangszerét.

Az meg még mindig vicces, bár egyben valahogy arcpirító és jellemzően magyar eleme a plakátnak, hogy „Vigyázat, élőzene!”

HS7: Közönségbujtogatós slágeresdi

Mint szinte már kötelezően, kezdéskor a bizalmatlansági kereset benyújtatik, a Heaven Street Seven üres placcnak kezd. Idővel, számról-számra csökken a félkör, aminek a színpad széle az átlója. Mikor aztán a Krézi srác első taktusai felhangzanak, a takarásból előosonnak a félénkebbek is, hogy a refrént már a zenekar nemhivatalos vokalistájaként gajdolják a többiekkel. A berántás tehát megtörtént, a közönség gallérhajtókája elkapatott, innen egyenes út vezet a sűrűjébe. Elő lehet vezetni a Cukor címmel futó slágergyűjteményt, megtűzdelve a Dél-Amerika szintű intenzív mutatványokkal.

Ha meg már pörög a hinta, imitt-amott bele lehet a repertoárba illeszteni néhány, ezzel is a megismertetés útjára léptethető számot. Lehet ez egyaránt a zenekar korai, nyugat felé kacsingató, angol nyelvű száma vagy a Szállj ki és gyalogolj valamely opusza.

Quimby: Markáns dalok gyülekezete

Meglepő módon nem a Quimby zárja az estet. Hiszen bármennyire is kiváló és táncra ingerlőn sodró erejű egy technós alapokra épülő, instrumentális zenében gondolkodó csapat, a génekbe programozott fránya ösztön inkább az éneklős dolgokat részesíti előnyben.

Erre rögtön rá is cáfol a Quimby hosszúra nyúlt nyitánya, mialatt a mikrofonokon kívül valamennyi hangszer és szóba jöhető szereplő bemelegedhetett. Náluk is az egyezményesen (zenekar, közönség, újságírók szerint egyaránt) legjobbnak titulált korongos köré épült a koncert. Az Ékszerelmére albumról Kiss Tibiék a leginkább hozzájuk kapcsolt számokban nyilvánultak meg. De közéjük keveredett több kvázilassú szám is, akárcsak egyéb lemezek markánsabb darabjai, pl.: Káosz amigos, Feket Lamoure, Hol volt, hol nem volt.

Két momentum viszont külön szót érdemel. Második frontemberré előlépő Varga Líviusz eleven színpadi jelenléte a Halleluján és a Hoppá!-n túl is sokat dob az összhatáson. Talán a mérsékeltebb lángon lobogó Kiss Tibi intenzitás-kiesését is kompenzálandó. Ja igen, és a Jerry Can Dance lejátszása.

Másfél: Túlpörgetett tempók felé

És beigazolódnak a fentebb mondottak. Szállingózni kezdenek hazafelé az emberek az átszerelések alatt. Vérbeli perfekcionistákhoz híven, a Másfél amúgy is elég sokat szöszöl a gitárokkal. Mígnem aztán ráállnak a maguk repetitív, esetenként barlangnyi visszhanggal megküldött jellemzőkkel bíró tánczenéjük hullámhosszára.

Ahogy a dühöngő ritkás, de annál lelkesebb és egyéni tánckoreográfiára késztetett népessége is. Cudar tempót diktálnak olykor, 4/4-es alapot reggae vált, majd drum & bass. Zárásul ráadásként ráadásul az akkorra már kissé leamortizálódott testnek túlpörgetettnek tűnő dobbasszus vált egy hasonlóképpen alig követhető témát.

DJ Cadik: Útravalóul hazafelére

Míg folyik a színpadkép legutolsó állapotának legminimálisabb térfoglalásúra bontása, DJ Cadik már kezelésbe veszi a hangrendszert. Pakolni kezdi a bakelitokat azok alá, akinek még nem fogyott ki a bugi a tagjaiból. Előbb vad szkreccselésbe kezd, csigázva a nagyérdeműt, hogy a d+b képlet érvényesül-e vagy amivel végül is ez történt: hip-hop.

Fél három táján fogadja be ezt a ködszállta agy, meg a szemredőnyök is a legkisebb ellenállás irányába tartanak, úgyhogy indulás neki az állomásnak. Bizton tudva, hogy fog kerülni egy dumaember, aki MC-zik a dupla tempójúvá növő alapokra. Ámbár ez csak feltételezés.

Értékelés: 8/10

Nézze meg képgalériánkat is!