Amorf Ördögök: Cellux-szimfónia

Benne van a levegőben, mondják. Üzekedjenek egymással a néplélekbe ivódott (ezáltal népszerű) dallamformák. Legyen az karádys mélabú a sejtendő világégés nyomán, táncdalfesztiválos könnyedség meg ami még akad, csak aztán beférjen az easy listenig lepedőnyi zászlaja alá. Egyfelől. Szövegileg viszont emeljük el néhány árnyalatnyit, keverjünk bele szürreált, iróniától sem mentes szövegfarigcsáló kedvet, ahol a mai szavak közé régies elemek keverednek. A bevett dallamgöncöt húzzuk rá egy-egy furcsállható témára (a séma új ruhája) és már nagyjából helyben is vagyunk. Az Amorf Ördögöknek ez a harmadik hivatalos lemeze.

Változások vannak és számosak

Ezen az anyagon már biztos, ami eddig sejthető volt: Péterfy Bori távozásával az Amorf Ördögök állandó tagsága két főre csökkent. Vendégénekesnőként szerencsére ezen a lemezen is feltünedezik, ahogy később is remélhetőleg, de az elkövetkezőkben főként a színházra fogja koncentrálni az energiáit. A posztja új dalnoknővel a továbbiakban is betöltetlen marad. Örömtelibb változás, hogy a kuszának tűnő, saját elmondásuk szerint is felemás Molylepke Minibár után egy egységesebb, kiforrottabb albumot sikerült összecelluxozniuk. Itt már ráleltek arra az ösvényre, ami a Betyár a Holdon barkácsolósabb, de élőben csak módosításokkal előadható számai és a Molylepke Minibár között visz.

És persze a lemez legtelivérebb ötlete, főbb hozadéka, hogy a hattagú „Honvéd Férfikar Szerenád-Kommandó”-ja négy számban zengedezik a maga baritonján. Katona- és tengerészkórus, amiről előszörre a Pet Shop Boys Go West-je idéződik az agyba, e számról meg ismeretes, hogy az eredeti elődadó, a Village People farsangias hatosa se éppen hangszeres zenészekből állt. Mindez lehetne rossz is, de nem az, örvendetesen működőképes.

A Kommandó segedelmével

A lemeznyitó nyúlfarknyi Indulóban már őket halljuk és a mesejelleg tényleg nem elhanyagolható (egy kritika a Süsü, a sárkány betétdalának javallaná). A dióhéj hajósban aztán egy szám erejéig társául fogadja a 70-es évek diszkója a kalandfilmes-kalózos feelinget az egyszerű lelkületű médiamunkás vágyait taglaló kórussal egyetemben. Úgy, ahogy van, sláger lehet.

Zarándok évszakok az 50-es évek hollywoodi musicaljeit idézi, ha eltekintünk a szöveg értelmétől, simán elment volna bármelyikben. És még tanulsággal is szolgál. Itt jön leginkább át, hogy az ilyen kórusban óhatatlanul mindig van valamennyi nem kiküszöbölhető giccs, amit jobb esetben a bumfordi báj nem lekicsinyelhetően felülír. Ebben a számban azonban enyhén billeg a mérleg nyelve.

Az Asztalos ufókban visszaköszön Az Amorf Ördögök korai do-it-yourself, azaz „csináld magad” háztáji indusztriállal is kacérkodó múltjuk. Teszik ezt az első lemezeiket idéző, asztalosműhelyből „begyűjtött” hangok képében, amely anyagok hajdanán a honlapjukról letölthetőek voltak. Az alatta futó klimpírozást meg valami rizsparókás gigerli előadásában képzelhető leginkább el. Ha meg már vizionálgatunk, a kórust pedig az Ózból a Bádogember fa megfelelőinek (Tuskóemberek?), amint menetelnek be az Ufóba vagy ott a fal mentén ülnek körbe.

Bori és a reminiszcenciák

Borinak két önálló dal jutott erről a lemezről. Jobban sikerült a Karcsú törzsed hajlik, amiben a nála testesebb hangú Karády Katalin ugyanúgy megjelölhető hatásként, mint valami jellegzetesen kelet-európai beatzenés melankólia. Övé a Nagy meleg pulóver is, ami hangulatilag úgy kezdődik, mint a Donnie Darko-filmzene, a „Mad World”. De aztán a mikulásos asszociáció a lexikonos fejbecsapással parodisztikus ízeket hoz be, majdnem sikerül tönkrevágnia a többi, különben remek, költőinek is címezhető sorokat, pl.: „Ha parkban fákat színez egy cerkával az ősz.” Ugyanez áll a Zöld hullám „bármily szar is, ez szerelem” sorára is, amihez hasonlóval az alternatív és a mindenre ráaggatott, ezért mára értelmét vesztett nevű „underground” szcéna szokta lereagálni a szerelem szó használatát.

A lemez eleji Nyakba kötött kardigán néhány apróbb momentumtól eltekintve egy második világháború előtti sanzon hatását kelti. Mondani se kell, ez a legkonvencionálisabb nóta az összes között. A Fapados űrutázásra aztán már a honi kereskedelmi rádióknak se lehet(ne) ellenérve, fülbe mászik és az ember buszra várva is ezt hümmögi. Az „együnk sötétet” refrénelemből meg A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretője című Greenaway-film egy fekete ételekre vonatkozó fejtegetése sejlik ki.

Rezet a refrén mellé (vagy helyett)!

Külön vonulatot képez az albumon a Délidőben, Hazafelé, Világvevő rádió hármas. Mindegyiket a remek trombitás, szaxofonos részek dobják igazán fel. Bennük kiütközik a sajátos vonása az Amorf Ördögök szövegeinek: a Délidőben a nőjének írandó szerelmes daltól a kürtszóval érkező angyalokig jut el; a Hazafelé refrénje az addigi és azutáni hétköznapiságot követően a mindenségből cipeli haza a boldogságot, ami szalonnaként képzelhető el. A Világvevő rádió azonban már komorabb, galambszürke színfalak közé visz, ahonnan már csak egy ugrás a depressziós hangvételű, elektronikával leginkább megtámogatott A rossz frizsider. Ebben a kelet-ázsiai „kígyóbűvölő” motívumot talán a kasztosodó nyugati világ elméletével lehetne magyarázni, ha már arra vetemednénk. Az egyik legjobb ilyen jellegű számukká teszi az, ahogy körbe-körbe járnak, fel-felbukkannak a rövid jelenlétű hangok, végül az egyre hangosodó zenére jobbra-balra cikázva feleselnek a szövegdarabkák.

Zárásul a tizenkét perces, többtételes címadó számban más hangszeres körítéssel és előadásban (Bori ismét) köszönnek vissza egyes e lemezen hallható szövegek. Örömzene, ficánkolás a tökéletesre csiszolást nem igénylőben, behallatszó számközti beszédek és hülyülés a vizesblokkban.

Értékelés: 8/10

Itt Ön is belehallgathat mindebbe a jóba!


Amorf Ördögök: Cellux-szimfónia
(Mama Records / CLS)
2005